Magyarországon épülhet meg a régió első lazactermelő gazdasága

A régió első lazacfarmja valósulhat meg mintegy 8,4 milliárd forintból Zalaegerszegen. Az építkezés a tervek szerint 2022-ben kezdődik, az első lehalászás 2024-ben lesz esedékes. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) a Magyarország számára lehívható Európai Uniós forrásból mintegy 3 milliárd forintot biztosít a beruházás számára. A fennmaradó részt banki hitelekből és befektetői forrásokból finanszírozza majd az üzemeltető Zalmon Kft.

A Napi.hu írta meg, hogy a csúcstechnológiával működő halgazdaság alapítója a Zalmon Kft. és a cég mögött álló üzletember. Sagyibó Viktor korábban a Microsoft Magyarország vállalati üzletágának igazgatójaként, majd a Miniszterelnökség miniszteri biztosaként dolgozott.

Mintegy 8,4 milliárdból épülhet meg a régióban először egy csúcstechnológiával működő szárazföldi lazacfarm Zalaegerszegen - képünk illusztráció
Mintegy 8,4 milliárdból épülhet meg a régióban először egy csúcstechnológiával működő szárazföldi lazacfarm Zalaegerszegen – képünk illusztráció

A fejlesztés indítóoka

„Azért hoztam létre a céget, hogy hazai és nemzetközi szakemberek segítségével megvizsgáljuk az úgynevezett RAS (recirculating aquaculture systems) keretein belül a hazai fenntartható lazactenyésztés lehetőségeit. A RAS magyarul recirkulációs akvakultúra rendszert jelent, amelynek lényege, hogy a felhasznált víz folyamatos tisztításon és szűrésen megy át. Így újra és újra fel lehet használni. Azáltal persze, hogy sokkal kevesebb vízre van szükség egyes folyamatokhoz, kíméljük a környezetet is. Így jöhet létre majd az a fenntartható, környezetkímélő és világszínvonalú technológiát használó magyar lazacfarm, ami régi álmom volt” – fogalmazott a cégvezető.

A vállalkozó beszámolója alapján az építkezés 2022-ben indulhat, és várhatóan 2024-ben megtörténhet az első lehalászás.

A lazacfarmon a tervek szerint 26 főt alkalmaznak majd. A szakemberek keresése már elkezdődött, a leendő alkalmazottaknak egy fél éves szakmai továbbképzést is tartanak majd. Sagyibó Viktor szerint a nemzetközileg elismert magyar szakemberek felkutatása közel sem lehetetlen feladat, mivel Magyarország nagyon komoly képzést folytat a halászat és halbiológia terén.

Így néz ki majd a lazactermelés Zalában

Az előzetes számítások szerint mintegy 300 ezer hal fog élni a rendszerben 2024 év végére. Onnantól kezdve a heti kibocsátás egyenletes, körülbelül 19 tonna lesz. Ez nagyjából 4,3 ezer darab 4,5 kilogramm méretű halat jelent. Éves szinten ezer tonna a cél. Az első értékesítés is 2024 év végén várható.

A cég weboldala szerint a jelenleg ismert legmodernebb és legfentarthatóbb technológiára épülő rendszer kontrollált körülményei biztosítják a legkiemelkedőbb állatjóléti feltételeket, így a fogyasztóknak a legjobb minőségű terméket kínálhatják. A lazacfarmon nemzetközileg elismert, innovatív, a haltenyésztési-ágazatot átalakító technológiával dolgoznak, amely a felhasznált vizet újrahasznosító recirkulációs módszerre (RAS – Recirculating Aquaculture System) épül. A halnevelés során a vizet csúcstechnológiájú szűrő- és oxigénellátó rendszerek segítségével tisztítják, így újra felhasználhatóvá válik a tenyésztés során. A Zalmon Kft. a világon elindult fejlesztések mellett az elsők között használja a tengervizet nem igénylő, helyi termelési igényekre szabható rendszert, mely a fenntartható, modern és biztonságos haltermelés jövője. A tengervíz kiváltása lehetővé teszi számukra a szigorú környezetvédelmi korlátozások betartását; az antibiotikumok használatának mellőzése, illetve a mikroműanyagoktól mentes környezet biztosítja az egészségesebb és jobb minőségű termék előállítását. A rendkívül hatékony víz- és energiafelhasználásnak köszönhetően jelentősen környezetkímélő is a rendszer.

A ponty mögé zárkózna a lazacfarm

„A legnépszerűbb magyarországi hal a ponty. Ebből évente megközelítőleg 18 ezer tonnát értékesítenek hazánkban. Az összes haltermelés hozzávetőleg 26 ezer tonnát tesz ki, míg az egy főre jutó halfogyasztásunk éves szinten közelíti a 7 kilogrammot. Mi a beruházásunk által nagyjából 3-4 százalékkal növeljük a termelt mennyiséget, de az ország halászati exportját közel 30 százalékkal tudjuk megemelni, aminek már jelentősége lesz. Ezzel a beruházással szeretnénk megteremteni a magyar halgazdálkodási export alapját is, amire a későbbiekben építeni lehet.” – mondta.

A cikk szerint Zalában nem terveznek élő halat értékesíteni, de nem is fogják feldolgozni őket teljesen. A kifejlett lazacokat levágják, majd a friss haltesteket kizsigerelve (head-on-gutted), jégen tárolva szállítják majd el hűtött teherautókban, hogy azok minél tovább frissek maradjanak és legkésőbb 12 órán belül megérkezzenek az európai nagykereskedőkhöz.

Az export mellett a hazai piacra is készülnek termelni, amivel elő kívánják segíteni a hazai fogyasztás növelését. Az üzletember a külföldi és magyar szakemberekkel történő megbeszélései után úgy látja, hogy komoly igény mutatkozik a környezettudatos módon előállított (azaz jobb minőségű, frissebb, antibiotikum, mikroműanyag- és vegyi anyag mentes) lazacra a hazai és a világpiacon is. Versenyképes árakkal kalkulálnak, majd a 2024-es évet követően számítanak a termelési volumenük növekedésére.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

600 millióból fejlesztjük a halgazdálkodást Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására. A mintegy félmilliós honi hor...
Új év, új szabályok a horgászoknak A januárral együtt elérkezett az új halgazdálkodási törvény is. Ennek értelmében több jogszabály is módosult, beszüntették a kereskedelmi célú horgász...
Fizetni kell a halastavak feltöltése után is! Eddig járulékmentes volt az a víz, amellyel halastavakat töltöttek fel, vagy rizstermesztésre használták. A jövőben ez változik, sőt, a fúrt kutakat i...
Szabadulna az állam a halastavaitól is A szántóföldek elárverezésének mintájára a halastavaktól is megválna az állam a jövőben. Szakértők szerint ez azonban nem lesz egyszerű és ésszerű dön...
Több pénz jut a halgazdálkodásra Jó hírt kaptak a hazai halgazdálkodással foglalkozók. A következő években több pénz jut ugyanis a halgazdálkodás fejlesztésére, mint az előző Európai ...
Több állatjóléti támogatás is módosult A Magyar Közlöny 49. számában megjelent információk szerint több, állatjóléti rendelet is módosul a közeljövőben. Az egyik legfontosabb változás, ami ...