Magyar víziszárnyas telep Oroszországban!

Befejeződtek a földművelésügyi miniszter által vezetett delegáció tárgyalásai az Orosz Föderáció területén. Ennek eredményeképpen a Hortobágyi Lúd Zrt. képviselői megállapodást kötöttek tatár üzletemberekkel.

Magyar vállalkozások vezetői is részt vettek a fórumokon, azzal a céllal, hogy befektetési és együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak. Az együttműködés keretében a helyi víziszárnyas tenyésztésben, a magyar termelési tapasztalatokra támaszkodva, és a megfelelő szakmai háttérrel kiegészítve az együttműködés keretében lehetőség nyílik a prémiumtermékek előállítására Tatárföldön.

A hízott kacsamájra rendkívül nagy a kereslet Nyugat-Európában. Fotó: buvoszakacs.blog.hu
A hízott kacsamájra rendkívül nagy a kereslet Nyugat-Európában. Fotó: buvoszakacs.blog.hu

 

A tárgyalások során megállapodtak, hogy lúd és kacsa tenyész- és nevelő telepet hoznak létre 2015-ben az oroszországi Kirov megye területén. A tervek szerint 2018-tól mintegy egymillió lúd vágása kezdődhet meg, és ehhez kapcsolódóan 500 tonna toll és pihe előállítására nyílik lehetőség az 5000 négyzetméteres telephelyen. Az orosz-magyar vállalkozás összesen mintegy ezer főnek biztosít majd munkát.

Forrás: FM Sajtóiroda

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Túl alacsony a liba és a kacsa ára, integrálás leh... Gondba kerülhetnek a hazai víziszárnyastartók, mert a kacsáért és a libáért is jóval kevesebbet fizetnek a felvásárlók, mint egy éve. Ráadásul a költ...