Magyar növényfajták, amik kiválóan alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez

Nagyon sok olyan szántóföldi növény- és zöldségfajta van Magyarországon, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez – mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója. Gyuricza Csaba arról beszélt, hogy a tervek szerint 8 afrikai országban alakítanak ki mintafarm-hálózatot, ennek első lépéseként Ghánában már több ilyen gazdaság is működik. 2 magyar kukoricafajtát el is ismertek Nigériában.

A NAIK sajtóközleménye szerint Gyuricza Csaba elmondta, hogy először különböző zöldségfajtákat – uborkát, paradicsomot és paprikát – tesztelnek, de dísznövényeket is telepítettek egy másik gazdaságban. Ghánán kívül Kenyában is elkezdtek mintafarmokat kialakítani, amelyek iránt a helyi vállalkozók nagy érdeklődést mutatnak. A közelmúltban Nigériában 2 magyar kukoricafajta elismerést is kapott, mert a hozamuk a többszöröse a helyi fajtáknak – közölte. Az igazgató szerint, ha egyszer kialakul a bizalom a magyar termékek, vagy technológiák iránt, akkor az más ágazatok számára is piacot nyithat Afrikában. Ezek között megemlítette az informatikát és a vízgazdálkodást.

Jól teljesítenek a magyar növények a trópusi körülmények között - képünk illusztráció
Jól teljesítenek a magyar növények a trópusi körülmények között – képünk illusztráció

Magyar mezőgazdasági technológiákat és vetőmagot visznek Afrikába

Magyar agrártechnológiákkal fejleszthető az afrikai országok mezőgazdasága. Ez a gazdasági és társadalmi hatások mellett hozzájárulhat a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz – jelentette ki az agrárminiszter. Nagy István a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft.-ben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a mezőgazdaság Afrika számos országában nehezen tud lépést tartani a dinamikusan növekvő népesség és a klímaváltozás következményeivel. Ennek megoldásában segíthetnek a magyar mezőgazdasági technológiák – írtuk ebben a cikkünkben.

A magyar agrár-, környezetügyi innovációs, tudományos és kutatási potenciál Afrikában is elismert és keresett. Magyarország képes arra, hogy bekapcsolódjon a nemzetközi folyamatokba. Továbbá afrikai országokkal mezőgazdaságuk és élelmiszeriparuk fejlesztése érdekében együttműködéseket alakítson ki – mondta Nagy István a Magyar Távirati Iroda közleménye szerint. A klímaváltozás következtében Afrika is szembesül azokkal a problémákkal, melyekre a Kárpát-medencében is keressük a választ. Ilyen a haszonnövények és -állatok hő- és szárazságtűrő fajtaváltozatainak nemesítése, a talaj fenntartható tápanyag-utánpótlásának biztosítása vagy az öntözés kérdésének hosszú távú megoldása – ismertette Nagy István.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...