Magyar módszer az agrár-újrahasznosításra: műanyag hulladékból lesz öntözőcső

Az új hulladékfeldolgozási technológiák hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszú távon is meg tudjuk óvni a környezetünket – mondta az agrárminiszter a Jáger Csoport öntözőcső üzemének átadásán, a Veszprém megyei Nemesvámoson. Nagy István arról is beszélt, hogy a mezőgazdasági termelők jelentős mennyiségben használnak különböző műanyag fóliákat a növénytermesztés és az állattartás során. Ennek következtében évente mintegy 10 ezer tonnányi mezőgazdasági fóliahulladék képződik. Eddig nem volt lehetőség ezek begyűjtésére és újrafeldolgozására.

Tavaly 280 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a gazdáknál képződő fóliahulladék szakszerű gyűjtési rendszerének kialakítása. Egy új magyar találmánynak köszönhetően pedig évtizedes problémát sikerült megoldani a fólia– és műanyaghulladékok feldolgozásával és újrahasznosításával. A Jáger Csoport szabadalma olyan módon hasznosítja a fóliahulladékot, hogy abból a mezőgazdaságban rendszeresen használt műanyagtermékek készülhessenek. Nagy István elmondta, hogy ilyen eszközök gyártására alkalmas technológiákat fejlesztettek ki Nemesvámoson is, ahol most helyezték üzembe a cég locsolótömlő-gyártó gépsorát.

Magyar módszer az agrár-újrahasznosításra: műanyag hulladékból lesz öntözőcső Nemesvámoson, ezt nézte meg Nagy István agrárminiszter is - Fotó: Pelsőczy Csaba, AM Sajtóiroda
Magyar módszer az agrár-újrahasznosításra: műanyag hulladékból lesz öntözőcső Nemesvámoson, ezt nézte meg Nagy István agrárminiszter is – Fotó: Pelsőczy Csaba, AM Sajtóiroda

Körforgásos gazdaság

A miniszter szerint mindez egy hatalmas lépés a körforgásos gazdaság megvalósítása felé. Nem csak a mezőgazdaságban dolgozók életét, hanem mindannyiunk jövőjét befolyásolja az újrafeldolgozás mértékének növelése. Az Agrárminisztérium ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a hulladékok okozta környezetterhelést a lehető legkisebb szintre lehessen csökkenteni – közölte. Az üzemlátogatásról ezen a weboldalon lehet még több képet megnézni.

A Jáger Csoport működéséről:

A Jáger Prod Kft. 2011-ben alakult. A Jáger Csoport tagja, melynek tagvállalata a 20 éve működő Csatári Plast Kft. is. A vállalkozás fő profilja a préselt és fröccsöntött műanyag termékgyártás, fémforgácsolás, valamint műanyaghulladékok újrahasznosítása. A Csatári Plast Kft. 1995-ben alakult. A megalakuláskor 4 főt foglalkoztató vállalkozás fő tevékenységi köre a fémmegmunkálás volt, nagymértékben forgácsoló munkák végzését vállalta. A kis műhely mára középvállalkozássá fejlődött. Fő tevékenységei a hőre keményedő és hőre lágyuló villamos tokozatok gyártása, villamosipari termékek összeszerelése, darálás, granulálás, fémforgácsolás, fémtömegcikk gyártás. A vállalkozás a megalakulást követő évtől az ISO minőségirányítási rendszer szervezett keretei között működik, folyamatosan fejleszti gépparkját és technológiáját. A cég többféle tevékenysége miatt cégcsoporttá alakult, Magyarországon kettő, Romániában egy telephellyel, képviselettel rendelkezik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Alternatív energia – a mezőgazdaságban is A mezőgazdasági termelés során nagyon sok „hulladék” energia keletkezik, legyen szó akár az állattenyésztésről, akár a növénytermesztésről. Az a válla...
Vizespalackból melegházat! Gondolkodjon nagyban, és keresse az újszerű megoldásokat! Hasznosítsa újra műanyag palackjait, és fólia helyett, vagy azt kiegészítve, 1000 db műanyag...
Újabb magyar találmányra lehetünk büszkék! Minek elégetni az ágakat, gallyakat, ha egy magyar találmánnyal a lakás is fűthető vele? Sokan nem is tudják, hogy az őszi avar- és kerti hulladék ége...
Harctéri virágoskert "Ültetni bármibe lehet!" - szól az újrahasznosítás híveinek alaptétele, amellyel jómagunk is egyetértünk, még ha a növények nem is mindig díjazzák az ...
Egy lárva mentheti meg a világot a műanyag-kataszt... A műanyagok mindenhol jelen vannak az életünkben. Csomagolóanyag készül belőlük vagy éppen használati tárgyak, de a mezőgazdaságban is számtalan felha...
Édes csomagolóanyag válthatja a jelenlegi műanyago... Az utóbbi időben többször lehetett olvasni arról, hogy tudósok biológiai módon lebomló műanyag előállításával kísérleteznek annak érdekében, hogy kise...