Magyar lesz a világ hetedik legnagyobb pulyka tenyésztojás előállítója

A legkorszerűbb technológiával felszerelt, lehető legmagasabb fokon automatizált és a legszigorúbb állategészségügyi feltételeknek megfelelő hatékony telepek létrehozása jelenti a hazai baromfiágazat alapanyagtermelésének legfontosabb fejlődési feltételét. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Heves megyei Tarnalelesz település új pulykatelepének ünnepélyes átadóján elmondta, hogy a mintegy 1 milliárd 300 millió forint értékű beruházáshoz a Nagisz Csoport mintegy 650 millió forint támogatást nyert el vidékfejlesztési forrásból.

 A cégcsoport 2021 június végén adta be pályázatát az állattartó telep fejlesztésére, amelynek decemberi pozitív elbírálása után négy hónappal már az üzem átadójára is sor kerülhetett – írta az Agrárminisztérium.

Magyar lesz a világ hetedik legnagyobb pulyka tenyésztojás előállítója
Magyar lesz a világ hetedik legnagyobb pulyka tenyésztojás előállítója

A baromfiszektor nehézségekből való kilábalásához és az európai versenytársakkal történő lépéstartáshoz a Megújuló vidék, megújuló agrárium program komoly segítséget jelent, hiszen abban az állattartás fontos és hangsúlyos elemként szerepel – írták. 2021-ben 423 milliárd forintnyi döntés született állattartó telepek felújításához és létrehozásához kapcsolódóan. Ezen belül 143 milliárd forint a baromfiágazat által eredményesen pályázott összeg. Ez is mutatja, hogy az ágazatban jelentős a fejlesztési igény. A kormány pedig elkötelezett abban, hogy a beruházási elképzeléseket és azok megvalósulását a megnehezedett beruházási környezetben is támogassa – fogalmazott Feldman Zsolt.

A drágulás ellenére is haladhat a fejlesztés

A közlemény szerint az értékteremtő gazdasági beruházások 2023-ban is folytatódnak, a pályázatok gyors elbírálásával pedig komoly segítséget kapnak a folyamatosan dráguló költségekkel kivitelezhető fejlesztéseket megvalósító gazdálkodók. Az állattartás, az élelmiszertermelés- és feldolgozás támogatása, a vidékfejlesztési források felhasználása új lehetőségeket teremt a vidéki térségek termelő infrastruktúrájának fejlesztésére, új munkahelyek létesítésére.

Hagyomány a magyar pulykatenyésztés

Az OTP Csoport tagja, a Nagisz Zrt. és jogelődje mintegy 50 éve foglalkozik pulykatenyésztéssel. Évi 13,5 millió tenyésztojást állítanak elő, ebből 4 millió tojás keltetésre használnak, a többit bel- és külföldön értékesítik.

Az új beruházással cél az évi 15 millió tenyésztojás előállítása, amivel a világ hetedik legnagyobb pulyka tenyésztojás előállítójává válik.

Ehhez biztosít teret az új telephely, amely három, összesen 3600 négyzetméteren mintegy 3000 pulyka előnevelésére alkalmas. Az állományt teljesen automatizált, korszerű etető, itató, szellőztető, fűtő, hűtőrendszerrel ellátott istállóban tartják, amely az állatjóléti és környezetvédelmi normatíváknak maradéktalanul megfelel – írta a közlemény.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

56 év alatt megduplázódott a pulykák nagysága Az Egyesült Államokban a függetlenség napja után a hálaadás a legnagyobb, sajátosan amerikai ünnep. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után h...
A magyar helyett jobban megy a lengyel pulykahús Belföldön valamivel javult a helyzet, de külföldön romlott a magyar pulykahús megítélése. Ugyan a magyar felvásárlási árak a német és a lengyel árakho...
Miért pulyka a pulyka? Miért jelenti angolul Törökországot is a pulyka neve? A turkey kifejezést az országra és a baromfira is használják, de India és Amerika is a történet ...
Emiatt sodródnak végveszélybe az amerikai farmok... Az utóbbi harminc-negyven év legnagyobb gazdasági visszaesésével szembesülnek az amerikai farmok. Az amerikai agrártermelők bevétele és jövedelme ugya...
Beindult a lengyel pulykadömping Európában Nehéz évre, a tavalyitól némileg elmaradó, 400-600 millió forint nyereségre számít a baromfifeldolgozó Gallicoop Zrt., ugyanis a távol-keleti piacok m...
Mutatjuk, mire figyeljen, ha pulykát nevel A köztudatban úgy él, hogy a pulyka nevelése sok gonddal jár. Pedig ha néhány alapvető szabályt betartunk, könnyen fel lehet nevelni a pulykát is. Cik...