Magyar csibék bújhatnak elő Egyiptomban a tojásokból

Hosszas előkészítést, tárgyalásokat követően megindulhat a magyar naposcsibe, valamint keltetőtojás exportja Egyiptom irányába. Ezzel 14-re emelkedett azon, unión kívüli országok száma, ahol magyar baromfi kelhet ki a tojásból.

Több évig tartó tárgyalássorozat lezárására került sor a héten. Az egyeztetések pozitív kimenetellel zárultak. Az egyiptomi hatóság ugyanis engedélyezte a magyar naposcsibék és keltetőtojások bevitelét az országukba.

Hosszas tárgyalások után Egyiptom irányába is megindulhatnak a napos baromfik és a magyar keltetőtojások
Hosszas tárgyalások után Egyiptom irányába is megindulhatnak a napos baromfik és a magyar keltetőtojások

 

Ezt újabb sikerként könyvelhetjük el. Az utóbbi időben ugyanis több termékkörnél is megteremtette a két fél az észak-afrikai országba történő export lehetőségét. Több élő állat és élelmiszeripari termék is (tejtermék, baromfihús) egyaránt zöld utat kapott Egyiptom irányába.

A Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint az új piacnyitással már 14-re emelkedett az olyan, Európai Unión kívüli országok száma, ahová napos baromfit és keltetőtojást szállíthatnak a magyar tenyésztők.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...