Magyar cégek jelentkezését várják és támogatják a hollandiai kereskedelmi márkás termékek kiállítására

Közösségi magyar nemzeti standot szervez a magyar élelmiszer-ágazat gyártói számára a PLMA (Private Label Manufacturers Association) kereskedelmi márkás termékek május végi kiállítására az Agrármarketing Centrum. Ehhez várják a hazai cégek jelentkezését. 2019-ben 2700 kiállító és 15 ezer szakmai látogató volt a rendezvényen. A szakkiállításon számos kereskedelmi márkás terméket mutatnak be, külön pavilonok állnak rendelkezésre az élelmiszergyártók, illetve a non-food termékek gyártói részére. Az árukínálat az alábbi kategóriákat öleli fel: friss és fagyasztott termékek; szárazáruk és italok, kozmetikumok, egészség- és szépségipari termékek, háztartási és konyhafelszerelés, autóápolás, kertészeti cikkek.

A PLMA szolgáltatásaként a regisztrált kiállítók 30 nappal a rendezvény nyitása előtt kézhez kapják a beszerzők előzetes listáját, mely listán minden regisztrált kis- és nagykereskedő szerepel, akikkel így előzetes tárgyalási időpont-egyeztetésre is lehetőség van – írta az Agrármarketing Centrum.

A kereskedelmi márkás termékek magyar gyártóit hívja a 2020. május 26-27-i, Amszterdamban megtartandó rendezvényre az Agrármarketing Centrum - képünk illusztráció
A kereskedelmi márkás termékek magyar gyártóit hívja a 2020. május 26-27-i, Amszterdamban megtartandó rendezvényre az Agrármarketing Centrum – képünk illusztráció

A kereskedelmi márkás termékek témájában szervezett szakmai rendezvény 2020. május 26-27-én lesz Amszterdamban, erre várja a magyar vállalatok jelentkezését az Agrármarketing Centrum.

600 ezer forint plusz áfa és 1500 euró a részvétel ára

Az AMC 2020-ban is lehetőséget biztosít a magyar cégeknek a PLMA közösségi magyar nemzeti standján való megjelenésre. Csakúgy, mint 2019-ben, 2020-ban is 144 m2-en biztosítanak helyet a magyar kiállítóknak, előreláthatóan 15 cég számára. A közösségi stand installációs és standköltségeit az AMC vállalja a szabott részvételi díjak megtérítése fejében. A PLMA kötelező tagdíját (1.500,-€/cég/év), kiállított termékek szállítási költségeit, valamint a céges képviselők kiutazási költségeit a kiállítók saját maguk fizetik. A standot az AMC egységes kiállítási arculatának megfelelően alakítják ki. A magyar vállalatoknak egyenként 9 m2-es, saját grafikával és tárgyalófelülettel szeparált standrészt biztosítanak a megjelenésükhöz.

A részvétel díja a nemzeti standon 590.000 Forint + ÁFA, amely nem tartalmazza a vásárszervezőnek fizetendő 1500 euro tagsági díjat.

Az ár tartalmazza:

  • 9 m2-es boxot átlátható paravánnal elválasztva. A box tartalma: ülőpad felnyitható tetővel, amely tárolásra alkalmas, 1 db asztal, 2 db szék, 1 db pult (100 vagy 120x50x100 cm, hűtőpult esetén 75x50x100cm), 2 db bárszék. Minden boxhoz tartozik egy 60 x 243 cm-es fogadó fal, amelynek a pult felőli oldalán 2 db polc kerül elhelyezésre, a fal másik oldalára a kiállító által biztosított grafika kerül
  • a cégembléma és cégfelirat elhelyezését az installáción
  • a vezeték nélküli internet használatát
  • alap standellátmány (kávé, tea, üdítő, ásványvíz
  • standkatalógusban való megjelenés, névvel, elérhetőséggel és termékkategória megjelöléssel
  • építést, üzemeltetést és bontást
  • modern, jól látható „MAGYARORSZÁG” feliratot, mely megkönnyíti a magyar stand megtalálását
  • teljes körű szervezést és koordinálást az AMC felelős munkatársa által a kiállítás nyitása előtti szakaszban és a kiállítás üzemelése alatt a helyszínen is
  • az AMC különböző kommunikációs csatornáin keresztül (honlap, hírlevél, Facebook, sajtóközlemény) a kiállítási megjelenésről tájékoztatást
  • információt az utazási és szálláslehetőségekről

Nem tartalmazza:

  • a céges képviselő(k) kiutazási költségeit és az áruszállítást

A rendezvény kísérő-eseményen a „PLMA’s New Product Expo”-n kerülnek bemutatásra az új termék- és csomagolási innovációk, továbbá a szakemberek számos szeminárium és konferencia keretében is ismerkedhetnek az ágazat legújabb trendjeivel, valamint a legfrissebb piackutatások eredményeivel. A további részletekről és a jelentkezésről itt lehet információkat találni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
Megnyílt a 22. FeHoVa Nemzetközi Kiállítás A kiállítás a számos megszokott program mellett rengeteg újdonsággal várja a látogatókat, így pl. bemutatnak egy új, hatalmas FEHOVA AKVÁRIUM-ot, amel...
Interaktív kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban... A dzsungelben, a trópusi esőerdők rejtélyes világában kalandozhatnak az érdeklődők a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható interaktív tár...
Hungarikumok a zágrábi kiállításon Hungarikumokból és eredeti horvát termékekből tekinthető meg kiállítás szombattól a Zágrábi Magyar Kulturális Intézetben. A tárlat célja, hogy a széle...
Egy agrármarketing pályázat benyújtási határideje ... Október 6-ig meghosszabbította az Agrármarketing Centrum (AMC) a szeptember 4-én meghirdetett közösségi agrármarketing pályázatok benyújtási határidej...
Kiemelten fontos a jövő szempontjából a mezőgazdas... Kiemelkedően fontos a mezőgazdaság fejlesztése. Az agráriumban munkálkodók erőfeszítései a nemzet jövőjét erősítik - mondta az Emberi Erőforrások Min...