Magyar bioburgonya termesztési kísérletek és tápanyagutánpótlási képzés a gazdáknak

December elején ültek össze a SolACE projekt burgonya on-farm kísérletében résztvevő gazdálkodók az ÖMKi – Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet projektvezetőjével, Papp Orsolyával. A megbeszélés célja a tavalyi vizsgálati eredmények összegzése és értékelése, valamint a soron következő kísérletek megtervezése volt. Az intézet programjának folytatásaként az eddigi tapasztalatokat és a burgonya termesztését nehezítő tényezőket is figyelembe véve 2020-ban egy aszálykárt csökkentő terméket és egy komplex mikrobiológiai anyagot tesztelnek.

A megbeszélést egy rövid szakmai képzés is követte a MÉM-NAK tápanyagutánpótlási rendszer használatáról. A számítási rendszer segítségével a gazdaságok tápanyagutánpótlásának tervezése konkrét talajminta eredmények felhasználásával történt meg – írta az intézet honlapja. Az évente rendezett szakmai találkozók nem csak a közös adatelemzés és az interaktív képzések miatt hasznosak az on-farm gazdáknak, hanem lehetőség arra is, hogy gyakorlati tapasztalataikat és ötleteiket megoszthassák egymással. A négy résztvevő gazdaság közül ketten talajforgatás nélküli művelést alkalmaznak, így a résztvevők ebben a témában is számos hasznos információt adtak át egymásnak.

A bioburgonya termesztési kísérletekben részt vevő gazdálkodók új tápanyagutánpótlási képzést kaptak
A bioburgonya termesztési kísérletekben részt vevő gazdálkodók új tápanyagutánpótlási képzést kaptak

Egy nagy projekt része

A burgonya kísérletek az intézet SolACE projektjéhez kapcsolódnak, ahol olyan új növényfajtákat és agrotechnikai módszereket vizsgálnak, amelyek együttes víz- és tápanyaghiány okozta stressz esetén is biztosítani tudják a megfelelő termésmennyiséget. Az intézet honlapja így ír a kutatásról: a burgonya a legnagyobb mennyiségben fogyasztott zöldségféle hazánkban. Annak ellenére, hogy a bioburgonya iránt is egyre növekszik a kereslet, a hazai termőterülete mindössze 70,5 hektár, ami a teljes burgonyatermő terület 16.412 hektárjából csak 0,43 százalékot foglal el (2016-os adat alapján). Az ÖMKi bioburgonya programjának célja, hogy a termelőkkel, nemesítőkkel, felsőoktatási intézményekkel, ellenőrző és szakigazgatási szervezetekkel együttműködve feltárja a további térnyerést akadályozó okokat, és kísérleti eredményekkel, rendezvényekkel, kiadványokkal hozzájáruljon a hazai bioburgonya ágazat fejlődéséhez.

“A bioburgonya kutatásainkkal a biotikus és abiotikus stressznek jobban ellenálló fajták kiválasztásán dolgozunk, hogy nagyobb biztonsággal és kevesebb ráfordítással termelhessenek a gazdák. A bioburgonya kísérleteinkkel a szermaradvány-mentes, egészségesebb élelmiszer-termelést segítjük elő, és hozzájárulunk az önellátó gazdaságok fenntartható termeléséhez is.” – írják.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A sokszínű burgonya Magyarországon a negyedik legtöbbet fogyasztott élelem a burgonya. Cikkünkből kiderül, mekkora területen termelünk burgonyát, melyek a leggyakoribb fa...
Néhány mondat a burgonya tárolásáról Mire kell figyelni ahhoz, hogy a betárolt burgonya sokáig elálljon és jó minőségű maradjon? Ezeket a szempontokat szedtük most össze cikkünkben. A bu...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...
Akcióterv segítheti a hazai biotermesztés elterjed... Tény, hogy ha nem változtat az emberiség az életvitelén, komoly problémák adódhatnak a fajfenntartás terén. Sokan hangot is adnak ennek, miniszterek, ...
Nem újkeletű dolog a biogazdálkodás Organikus gazdálkodás, ökológiai gazdálkodás, biogazdálkodás… sokan sokféleképpen nevezik a mai szemlélet szerint modern felfogású gazdálkodást, pedig...
Újabb támogatás az ökológiai gazdálkodás segítésér... Minden eddiginél többet fordíthat Magyarország az ökológiai gazdálkodás támogatására. A támogatás a korábbi keret csaknem háromszorosát, mintegy 60 mi...