Ami nem öl meg…

Bonyolódik az almapiac; csak a takarmányáraknak köszönhetik az idei évet a haltermelők; konferencia lesz, ahol a termelők értékesítési lehetőségei is szóba kerülnek; a Tojás Világnapján előtérbe került a koronás védjegy; jól állunk a belarusz és az orosz gazdasági kapcsolatokkal; sok gazda él a Növekedési Hitelprogrammal. Még több fontos agrárhír-összefoglaló cikkünkben!

Nem egyszerű a magyar almapiaci helyzet, ráadásul az álláspontok sem éppen egyeznek meg. Hetek óta hallani, hogy milyen módon próbálják segíteni a túlkínálat miatt bajba jutott termelőket. A héten összeült az alma terméktanács (ÉKASZ) a gazdákkal a kialakult piaci helyzet miatt. A terméktanács szerint még mindig nem történt semmi érdemi intézkedés. És ellenzik az október 11-én 9 órakor kezdődő alma felvásárlást, amit a Magyar Nemzeti Kereskedőház vesz át. Az ülés végeredményeként a termelők és az alma terméktanács megegyezett abban, hogy demonstrációra kerül sor. Ezen állásponttal teljesen szemben helyezkedik el az a vélemény, mely szerint az előrelátó gazdának nincs szüksége segítségre.

Az almapiaci túlkínálat elkerülhető lett volna előrelátással, és elsőosztályú étkezési almákkal?
Az almapiaci túlkínálat elkerülhető lett volna előrelátással, és elsőosztályú étkezési almákkal?

 

A Tolna megyében tevékenykedő halgazdaságok közepes haltermésre, a tavalyihoz hasonló árakra számítanak idén. Szerencse, hogy a takarmányárak idén alacsonyabbak voltak. Pontyból maradt elég tavaszról, ezen a piacon akár túlkínálat is kialakulhat. Ráadásul külpiacon a cseh és horvát halak nagy konkurenciát jelentenek a magyarnak. A sok, özönvízszerű eső kimosta a tavakból a hal növekedése szempontjából fontos zooplanktont. Ez pedig kedvezőtlen hatással volt a tenyészidőszakra.

A magyar tojástermelők védelmét szolgálja a koronás védjegy terjesztése és népszerűsítése. Ezért kampányol a magyar Tojásszövetség. A védjegy az extra sárga kategóriát jelöli, ami azt jelzi, a tojótyúk változatos, hagyományos magyar takarmányt (kukorica, szárított zöld- és vastartalmú takarmány) eszik. A regisztrált termelők több mint 50%-a (kb. 180-200 gazda) csatlakozott is már a rendszerhez. Annak ellenére, hogy a védjegy már 6 éve létezik, csak idén kezdik a terjesztését. A szövetség pedig azt is el kívánja érni, hogy 27 helyett 5%-ra csökkentsék a tojás áfáját a fogyasztás növelése érdekében. A téma aktualitását erősíti, hogy október második péntekjén, idén 10-én van a Tojás Világnapja.

Nincsenek véletlenek, a Magro.hu piactérre a mai napon töltöttek fel egy fürjtojás ajánlatot
Nincsenek véletlenek, a Magro.hu piactérre a mai napon töltöttek fel egy fürjtojás ajánlatot

 

Az év első hat hónapjában majd 1200 konferenciát rendeztek Magyarországon, ami 10,7%-kal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ebből 4,6% mezőgazdasági témájú volt. Érdeklődve várjuk a második félév adatait, amely statisztikába már a Magro.hu agrrároadshow-ja, a Gazdag Gazda Roadshow is bekerül. Illetve az a november 4-én megrendezésre kerülő Agrocon konferencia, amelynek kerekasztal beszélgetésében Németh István ügyvezetőnk és gabonapiaci szakértőnk is részt vesz, és az agrárértékesítés lehetőségeiről fog beszélni. (részletek hamarosan!).

Hírmorzsák

Ráerősíthetünk fehérorosz gazdasági kapcsolatainkra, derült ki a magyar-belorusz üzleti fórumon. Az egyeztetés többek között kitért a belorusz mezőgazdaság aktuális helyzetére, az állategészségügyi kérdésekre, a magyar vetőmag-exportra, és az orosz embargó miatt kialakult helyzetre.

Az orosz piac sem zárt a magyar exportőrök előtt, csak meg kell találni azokat a termékeket, amelyek nem tartoznak a tilalom alá – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a magyar-orosz agrárminiszteri találkozón. Előtérbe kerülhet az állattenyésztés és az agrártechnológia.

Belorussziába még több magyar vetőmagot vihetünk ki
Belorussziába még több magyar vetőmagot vihetünk ki

 

A Növekedési Hitelprogram II. szakaszában (október 3-ig) 402,7 milliárd Ft összegű szerződés született. Ebből eddig 13.588 ügylethez, közel 10.000 cégnek folyósították a kért összegeket. Három ágazat részesedése kimagasló, a hitelek ¾-e a mezőgazdaságba, a kereskedelembe és a javítás-feldolgozás ágazatba kerültek.

Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom is. Év végéig pedig 2-3%-os, éves átlagban 3%-os növekedésre lehet számítani. Mindezt annak ellenére, hogy augusztusban az élelmiszervásárlás 2%-kal csökken. Ennek oka többek között a kedvezőtlen időjárás, és az emiatt megdrágult agrártermékek voltak.

Fürtös meggy Fotó: syringa.hu
Fürtös meggy Fotó: syringa.hu

 

50 éve nemesítették ki a fürtös meggyet, amely 2014 február óta viseli az EU földrajzi árujelző oltalmát. A héten a Zsindelyes Pálinkafőzde tulajdonosa át is vehette az oltalomról szóló okiratot.

Az összes állami erdőgazdaság részt vesz a tűzifa-értékesítési akcióban. Ennek keretében első körben 170.000 köbméter tűzifát árusítanak 10% kedvezménnyel szerte az országban, mely keret később bővíthető. A szállítás térítés ellenében közvetlenül a házhoz is megoldható.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei alapján készült.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gondban az alma is? Van megoldás! Egész Európában jó termés várható, ami a korábbi termelői árakat jelentősen csökkentheti. Ez igaz mind az ipari, mind az étkezési alma piacára. Ez vis...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Éljen az étkezési alma és a baromfik Támogatás a zöldség-gyümölcs termelőknek; folytatódik a Földet a gazdáknak program; demonstráltak a mezőgazdaságért Budapesten; több étkezési, keveseb...
A jó gazda elébe megy a piacnak Hetek óta arról hallani, hogy az átlagosnál bővebb almatermés várható idén hazánkban. A piacot ez is befolyásolja, de még inkább az orosz embargó miat...
Alma terméktanács – Nem történt semmilyen in... Az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (ÉKASZ) szerint a számtalan javaslat és minisztériumi elképzel...
Az európai almapiac helyzete 2014 végén egy a kizárólag almával foglalkozó Interpoma kiállításhoz kapcsolódó tanácskozáson a szakemberek áttekintették az európai almapiac jelenés ...