Ma van a gyermekmunka elleni világnap!

Az egész világon megtalálható a gyermekmunka. Szinte minden munkaterületen dolgoztatnak gyerekeket. Így van ez a mezőgazdaságban is. Sokan dolgoznak közülük naponta akár egészségüket és biztonságukat kockáztatva.

De mi is számít gyermekmunkának a mezőgazdaságban és mi nem? A FAO sajtóközleménye szerint az, ha a gyermekek besegítenek a mezőgazdasági munkálatokban, még nem tekintendő gyermekmunkának, sőt. Ilyen esetben hasznos tudással is gazdagodhatnak, valamint megtanulják értékelni a felnőttek (és így a saját) munkáját/munkájukat is.

Az viszont már gyermekmunkának minősül, ha túl hosszú időn keresztül dolgoztatják a gyermekeket, miközben veszélyes, koruknak nem megfelelő feladatokat osztanak ki rájuk. Ez károsan hathat egészségükre, valamint tanulmányaikra is, ez pedig már tényleg a bűncselekmény kategóriába tartozik.

Vietnámban is dolgoznak gyerekek a mezőgazdaságban
Vietnámban is dolgoznak gyerekek a mezőgazdaságban

 

Jellemzően elmaradottabb területeken dolgoztatnak gyermekeket is a mezőgazdaságban. Igavonó állatok vezetése, naphosszat tartó gyomlálás, valamint Afrika egyes részein a halak szárításához tűzrakás és tüzelő gyűjtés… ezek a legáltalánosabb munkák, amelyekkel foglalkoztatják a gyermekeket, sokszor már gyermekmunka minőségében.

A gyermekmunka csökkentésében a technológiák fejlesztésével tehetünk a legtöbbet az érintett területeken. Megfelelő gépesítéssel, vetési módokkal kiváltható lenne a gyermekmunka, így a fiataloknak nem kéne nap-mint-nap veszélyeknek kitenniük magukat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
A túlzott földhasználat hatásai Az intenzíven vagy közepesen erősen művelt földeken a kevésbé igénybe vett földekhez képest megtizedelődött a talajlakók száma (hasznos baktériumok, g...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...