Lombtrágyák olcsóbban, ingyen tárolással

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén év végén is számos lombtrágyára jelentős akciót hirdettünk. Nagyon sok esetben már az őszi kijuttatás és állománykezelés is zajlik, de a második-harmadik lombtrágyázás már áthúzódik a 2023-as évre.

Többfajta lombtrágya egy csomagban

Az akció keretében (2 IBC után 1 IBC grátisz) többféle lombtrágyát is tudnak egy csomagba tenni. Ez azért fontos, mert más tápanyagokkal kellene segíteni a növényt a kezdeti (pl. ősszel vagy tél végén) növekedési fázisban, és másokkal, amikor az intenzív növekedés vagy a szemtelítődés időszakába lép. A növények már most is kevés nitrogént, foszfort és káliumot tudnak felvenni, ezért az első lombtrágyának NPK-tartalmúnak kellene lennie. A tavaszi időszakban pedig már a magnézium–kén és mikroelem-tartalmúak tudnak sokat segíteni.

Segítünk a technológia kialakításában

Nagyon sok kollégánk segíti országosan az Önök munkáját, akár a talajjavítás vagy tápanyagpótlás tekintetében. Más és más talajtípuson folytatnak termelést, és gyakran merőben más inputtechnológiát alkalmaznak. Ezekhez a változó feltételekhez kell igazítani a lombtrágyázást, de a kénpótlást vagy a talajok fizikai és kémiai javítását is. Kérdezni és kérni egy javaslatot semmibe sem kerül. És higgyék el, nagyon sok pénzt lehet spórolni úgy, hogy kevesebbet nem fognak termelni!

Ön kifizeti, mi ingyen tároljuk

A 2022. év végi lombtrágyaakciók keretében lehetőséget biztosítunk pár hónap ingyenes tárolásra. Jelentős fűtött raktárkapacitással rendelkezünk, ahol az Önök terméke biztonságban vészeli át a telet. Ehhez Önnek választani kell, mely termékre lesz szüksége, kifizetni és megadni a várható kiszállítás időpontját. A VulcanAgro Kft. szaktanácsadói segítenek, hogy a legjobb termékeket a lehető legjobb akciós csomagban, időben meg tudják vásárolni.

Bővebb információért hívja a területileg illetékes szaktanácsadókat, amihez kattintson ide!
info@vulcanagro.hu
www.vulcanagro.hu

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nitrogén lombtrágyák, már 179 Ft/litertől A legtöbb mezőgazdasági növénykultúrában fokozatosan nő a betakarított termésmennyiség, ami együtt jár a növények tápelemek iránti igényének növekedé...
Ként tegyünk a nitrogénhez, ha tápkultivátorozunk ... A kukorica és a napraforgó termesztésénél egyre gyakrabban folyékony nitrogénnel tápkultivátorozunk vagy nitrogént injektálunk a talajba. Tegyünk kén...
Vital pH – miért kell savanyítani a permetez... A pH-érték a víz kémhatását, annak savasságát vagy lúgosságát jelzi. Hazánk nagy részén a csapvíz is lúgos, gyakran kemény, de a csatornákból, tározó...
VulcanAgro Folyékony NPK Elővásárlás, már 59 990.-... Folyékony vagy szilárd? Tíz érv a folyékony műtrágya mellett! 1. Olcsóbb a folyékony, mint a szilárd! A Vulcan Folyékony NPK termékekből elegen...
VulcanAgro Granulált Mész Elővásárlás, már 39 990 ... 10 érv a meszezés mellett. És mondhatnánk még másik 10-et is.   Hazánkban nagyon sok talaj mészhiányos és savanyú. Ez a savanyúság, vagyis a sok s...
Nem csak a terméket, de problémamegoldást is forga... Problémaorientált termékfejlesztéseivel folyamatosan növeli piaci súlyát a VulcanAgro Kft. a magyar termésnövelő készítmények piacán. Talajjavítóik, ...