Lombtrágya-akcióval segíti a Valcum Agro Kft. a nehéz helyzetben lévő gazdákat

Nem lett könnyebb a gazdálkodók helyzete az idő előrehaladtával. Elkezdődött az új szezon, de a műtrágyaárak továbbra is magasak, a kilátások pedig teljesen bizonytalanok. Dr. Varga Zsolttal, a Valcum Agro Kft. termékmenedzserével beszéltük át az aktuális történéseket, aki a cég legújabb akcióját is bemutatta.

Milyen most a hangulat a mezőgazdaságban?

A hazai mezőgazdaságot az aszály elmúltával a gázpiac történései irányítják. A műtrágyagyártóknak a tavalyihoz képest 8-10-szeres árszintet kellene kigazdálkodni, ami miatt részben leállt a termelés és műtrágyahiány alakult ki. Egyes műtrágyák, legyen az szilárd vagy folyékony, nagyon korlátozott mértékben elérhetők, ami pedig még kapható, annak az ára drasztikusan magas.

Dr. Varga Zsolt, a Valcum Agro Kft. termékmenedzsere

A kereskedők kvótákkal dolgoznak, a cégek meghatározzák, hogy egy-egy szaktanácsadói területen maximum mekkora mennyiséget lehet értékesíteni.

A magas gázárakat a termelők közvetlenül is érzékelik, ahol érdemi kukoricatermést lehet betakarítani, a terményszárítás elindulásával.

Az új szezon megalapozott tervezése lehetetlen, a profitvárakozások abszolút bizonytalanok az őszi növények esetében. A repcén már túl vagyunk, de most zajlik a gabonafélék vetése, és a gazdálkodók tanácstalanok. A tavaszi fejtrágyázás időszakához érkezve előfordulhat, hogy sok termelő nem jut majd elegendő nitrogénműtrágyához.

Az pedig teljesen megjósolhatatlan, hogy milyen árak alakulnak ki februárban, amikor a tavaszi vetésekre kell majd készülni.

Hogyan viszonyulnak a gazdák ehhez a helyzethez?

Három viselkedési mintával találkozom. A tőkeerős, biztos lábakon álló gazdálkodások akár már tavasszal vagy a nyár elején készültek, és előre bevásároltak. Van, aki még nitrogénműtrágyából is készletet halmozott fel.

A másik csoportba azok tartoznak, akik a beszerzéshez meg kellett, hogy várják a terményértékesítést, mert csak az abból befolyó bevételből tudtak inputot beszerezni.

Az aszálytól erősen sújtott területeken gazdálkodók nagy részének viszont nem keletkezett annyi bevétele, hogy ilyen jellegű beruházásokba fogjon.

Ők, de ez a gazdatársadalom zömére is igaz, erre dóziscsökkentéssel vagy a műtrágya elhagyásával, alternatív technológiák alkalmazásával válaszoltak. Utóbbiba sorolom a szerves- vagy hígtrágya, illetve a vinasz technológia alkalmazását.

Látszik-e valamilyen változás a vetésszerkezetben?

A vetésszerkezetben már most, az őszi növényeknél alapvető változásokat lehet tapasztalni: az őszi kalászosok területei növekedtek. Mindez érzékelhető a nemesítőházak visszajelzései alapján és a vetőmag-értékesítésekből is. A vetőmagárak emelkedések ellenére jelentős készleteket értékesítettek a kereskedők, tehát biztosan lesz növekedés a vetésterületben, repcében viszont egy komoly csökkenés érzékelhető.

Mi várható tavasszal?

A kukorica termőterületében is csökkenést várok. Mivel a napraforgó jobban tolerálja a melegebb periódusokat, ebbe az irányba várható elmozdulás, valamint meg kell jegyezni, hogy a Nyugat-Dunántúlon a szója továbbra is népszerű marad. Ahol a termesztési feltételek adottak, ott a szója is dominálni fog.

Sokat hallani mostanában a cirokról. Van-e létjogosultsága, piaca itthon?

Kétségtelen, hogy a cirok termesztési területe növekszik, egyre népszerűbb, biztosan tovább nőnek majd a termőterületek. Különösen az ország középső és keleti részein, ahol a kukorica idén hatalmas károkat szenvedett az aszály miatt. A Dunántúlon kisebb mértékű emelkedést valószínűsítek. A szakma és a takarmányipar keresi a kukorica alternatíváit. A cirok sokkal jobban tolerálja az aszályt, sokkal biztonságosabban termeszthető, de a kukorica tápérték és beltartalmi paramétereit tekintve sokkal kedvezőbb pozícióban van.

Hogyan tud a Valcum Agro Kft. segíteni a gazdálkodóknak a jelenlegi, nem könnyű helyzetben?

Mivel mi nem gyártó, hanem kereskedő cég vagyunk, így nekünk is meg kell keresni és találni a szükséges beszerzési forrásokat ahhoz, hogy a termelői igényeket ki tudjuk elégíteni. Jelenleg főleg karbamid bázisú nitrogénműtrágya érhető el nálunk, illetve vinasz, valamint a DR GREEN termékcsalád technológiáit tudjuk ajánlani a vevőinknek.

A tápanyag-utánpótlásban jelenleg kialakult magas hektárköltség mellett, aki továbbra is magas színvonalú termelésre törekszik, annak alkalmaznia szükséges kiegészítő tápanyag-utánpótlási megoldásokat. A lombtrágyázásnak, mint technológiai elemnek a helye és jelentősége eddig is megvolt a termesztéstechnológiában, mert a növény számára nélkülözhetetlen mikroelemeket lombon keresztül lehet a leghatékonyabban kijuttatni.

A mostani piaci helyzet biztosan erősíteni fogja ezt a szegmenst.

Hogy a gazdák nehéz helyzetén könnyítsünk, november 15-ig egy új kampányt indítottunk, aminek keretében az akciós csomagjaink az őszi növényeket segítik. Mindkét csomag 10-10 hektár kezelésére elegendő, nagyon magas kijuttatott hatóanyagtartalom mellett.

A DR GREEN Repce lombtrágyacsomag a magas foszfor- és kálium tartalmú DR GREEN Quality lombtrágyát és hozzá a DR GREEN Olajos lombtrágyát tartalmazza, amelyben a télállóságot elősegítő bórtartalom nagyon magas.

DR GREEN Kalászos lombtrágyacsomag pedig a szintén magas foszfortartalmú DR GREEN Start és a DR GREEN Gabona lombtrágyákból áll. Mindkét csomag megvásárlásakor most 10% kedvezményt biztosítunk.

A jelenlegi bizonytalan kimenetelű devizahullámzások miatt javasoljuk, aki tud fektessen be előre a következő évi szezon indulására. Előre vetíthető az inputtermékek további áremelkedése, ezért a DR GREEN termékeket keresse bármilyen kereskedelmi csatornán keresztül. A termékek biztonságosan tárolhatók és tavasszal hatékonyan felhasználhatók. A felhasználó termelőket szívesen ellátjuk szaktanácsadással, keressenek bennünket!

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Lombtrágyázás a gyümölcsösben! Növényeink a tápanyag java részét a gyökéren keresztül veszik fel, így a tápanyag-utánpótlásban a lombtrágyázásnak minimális szerepe van. De akkor mir...
A levelek kiáltanak először magnéziumért Sokan tévesen csak 3 makroelemet említenek, ha a növények számára fontos tápanyagokról beszélnek. A nitrogén, a foszfor és a kálium valóban fontos a n...
Kiemelkedő eredmények őszi káposztarepcében és ősz... A Huminisz Kft. évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik a huminsavas növénykondicionálás területén. Cégünk a piac egyik meghatározó szereplőjeként font...
A lombtrágyázás jelentősége avagy miért hasznos a ... A sikeres növénytermesztéshez nem csak makro- és mezoelemekre, hanem hektáronként néhány gramm mennyiségben mikroelemekre is szükségünk van. A mikroel...
Növénykondicionálás és növénytáplálás Huminisz Tec... „Növénykondicionálás és növénytáplálás Huminisz Technológiával” címmel tart előadást Pais István, a Huminisz Kft. ügyvezetője és kereskedelmi vezetője...
Huminisz-technológia nagyító alatt kertészeti kult... A fokozott környezetvédelmi, élelmiszerminőségi és élelmiszerbiztonsági feltételeknek való megfelelés miatt hazánk mezőgazdaságában is egyre nagyobb ...