Lennének módszerek az elsivatagosodás megállítására

Mi az aszály oka? Hogyan lehet megtartani a vizet a tájban? Hogyan tekintsünk a belvízre és az árvízre? Ezekre a kérdésekre is választ adott Balogh Péter gazdálkodó geográfus, aki munkatársaival nyilatkozatot fogalmazott meg a helyes vízgazdálkodás érdekében. A Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnöke hangsúlyozza: ahogy a pénz mozgatja a gazdaságot, úgy mozgatja a víz az életet a körforgása által a tájban.

Az elmúlt két hét esői némi reményt adtak, de vajon tényleg véget ért az aszályos időszak?
Az aszály több, mint hogy régóta nem esik eső, illetve az Alföld nagy részén nem esett elég most sem – szögezi le a szabadfold.hu Gazdanet rovatának nyilatkozva Balogh Péter. Tudományosan a kérdés az – mondta –, hogyan lehet kiegyensúlyozottabban tartani a vízháztartási mérleget. Tehát az eső rendszerszerű hiányát mivel lehet ellensúlyozni, illetve milyen gazdálkodást kell folytatnunk, hogy az esők hiányát pótoljuk, a csapadék helyi képződését segítsük.

Az elmúlt 120 év 10 legsúlyosabb aszályából 5 az utóbbi 20 évben volt, és egyéb jelenségek is mutatják a szárazodás fokozódását (Fotó: Pixabay)

Az Alföldön a medencehelyzet miatt rendszerszerű az aszályhajlam, de a hajlamból rendszerszerű aszályt a helytelen vízgazdálkodás, vagyis a víztelen helygazdálkodás csinál. Az elmúlt 120 év 10 legsúlyosabb aszályából 5 az utóbbi 20 évben volt, és egyéb jelenségek is mutatják a szárazodás fokozódását. Az idei évnek az a jelentősége, hogy már tavaly elkezdődött, a téli csapadék is hiányzott.

A tájaknak van eredendő működésük, ami tulajdonképpen önmaguk fenntartása, éltetése. Ebben a rendszerben az életet biztosító elem a víz. A víz körforgása nemcsak kontinentális léptékben, hanem egész kicsiben is megnyilvánul. Ennek jele a harmat. Ehhez helyben párolgó víz kell, s növényzet, ami az alsó légkörben tartja a vízpárát. A felszínborításon, tehát a tájhasználaton múlik, vagyis az emberi működésen, hogy tudja-e a víz élni az életét és éltetni az életet.

Az élethez fel kell tölteni vízzel a tájainkat, ami akkor lehetséges, amikor víztöbblet van: ez az árvíz, vagy az, amit belvíznek hívnak. Ez a víz kell a gazdálkodáshoz, de az éghajlat kiegyensúlyozásához is. A felszín alatti vizek pedig nem arra valók, hogy szétlocsoljuk őket a felszínen.

Tévedés a belvíz fogalmának használata is

Nagy szakmai tévedés – mondja Balogh Péter –, hogy az Alföldön a víz levezetése a belvíz miatt szükséges, magának a belvíz fogalmának használata is az. A belvíz úgy keletkezik, hogy a helyét felszántják. Nem belvízveszély van, hanem szántóveszély – ugyanis egy mederben a víz van jó helyen, nem a szántó. Vagy pedig a szántás nyomán képződő eketalpréteg nem engedi a talajba a vizet. Ahogy mindent felszántottak, úgy a víz tárolására való helyeket is felszántották, s a mélyebb részeken megáll a helyben keletkező vízkészlet, amelynek levezetése viszont egyenesen aszályhoz vezet.

Amit tavasszal levezetnek, az hiányzik nyáron. Miközben amikor már a belvíz elönti a híreket, akkor alig 1 százaléknyi szántó van víz alatt. Most ott tartunk, hogy a szántóművelés megmentéséhez a szántók egyharmadát át kellene alakítani vízmegtartó használatokra (gyepek, ártéri erdő, tavak), így a maradék 2/3-on megnőne a termelés biztonsága. Ha marad a mostani művelési szerkezet, az egyértelmű sivatagosítás.

Ha minden öntözőrendszer kiépül, akkor is a szántók 8-10 százalékát lehetne öntözni. (Fotó: Pixabay)

Az a globális tapasztalat, hogy az öntözött tájak kiszáradnak. Mezopotámia sivatag, az Aral-tó eltűnt, és ezen az úton van a magyar Alföld is. Az öntözéssel túlhasználatra késztetik a tájakat, így azok elpusztulnak, mintha valakinek 80 százaléknyit, tehát napi 20 órát kellene dolgoznia. A tájak sem bírják a 80 százaléknyi szántót. És egy hektár öntözéséhez egyébként öthektárnyi beszivárgás kell, tehát egy öntözött hektár négy másikat „gyarmatosít”.

Egyébként a hivatalos tervek szerint is, ha minden öntözőrendszer kiépül, akkor is a szántók 8-10 százalékát lehetne öntözni. Miközben az aszály 100 százalékon hat. Az öntözést intenzív kertészeti kultúráknál lehet alkalmazni, kis léptékben, de nem alkalmas a táji szintű évszázados kiszárítás ellensúlyozására. Különösen rontja a helyzetet, hogy az öntözővizet a folyók duzzasztásával állítják elő. Ez a víz és az élet félreértése.

Az eredendő működéshez kell igazítani az emberi működést

A megoldás az, hogy az eredendő működéshez kell igazítani az emberi működést – szögezi le a kutató geográfus. Az eredendő azt jelenti, hogy „létéből fakadó”. Az Alföld vízháztartását eredendően a környező hegységkeretből érkező sok víz hivatott kiegyensúlyozni. Éppen tavasszal kegyeskedik megérkezni az árvíz, ami az eredendő domborzati adottságokkal (amit persze maga az árvíz alakít) pont be tud jutni a tájba, és így az árvíz, mint a táj szívverése, vizet és tápanyagot juttat a tájba, azokon a medreken keresztül, amelyeket ugyanúgy ereknek neveznek, mint az emberi szervezetben. Az áradó víz terülése és visszavezetődése fokról fokra történik, és a területek használata igazodik a vízborításhoz.

Ezt a mezőgazdálkodási rendszert ártéri gazdálkodásnak nevezte el Andrásfalvy Bertalan, amelynek felújítása hozná a fenntartható megoldást, és teljesen reális a jelenlegi helyzetben is. Persze jár némi infrastrukturális fejlesztéssel, de ezt különösen szereti a növekedéses gazdaságpolitika. Az árvizek szabályozható kivezetését kell megoldani az árvízvédelmi töltéseken keresztül, és a vízborításra való területek, vagyis az eredendő árterek használatát kell átalakítani. A jelenlegi agrárszabályozási és -támogatási rendszer igazításával a gazdálkodási gyakorlatba be lehetne illeszteni az új használatokat. Tehát a vízzel borított területeken is hasznosítva maradnának, csak nem szántóként. A legnagyobb haszon persze maga a víz, ami nemcsak a termelést tenné fenntarthatóvá, de a klímabiztonságot is megteremtené.

A Homokhátságon a legsúlyosabb a helyzet. A felszíni víz teljesen eltűnt, pedig a Homokhátság a tavak országa volt. Sikerült levezetni a vizet. Most már a felszín alatti vizek elhasználása folyik, s jelentősen veszik el a kutak hozama. A baj az, hogy jelenleg is folynak csatornakotrások. A mély-meredek csatorna arra jó, hogy levezesse a vizet, s hogy minél több hely jusson a szántónak. A víz tájba vezetéséhez sekély-lapos, kanyargós medrek kellenek, ahol a széleken növényzetben folytatódik a víz. Hely kell a víznek, ebben kell változtatni.

Ha az eddigi szakmai-értékrendi rendszeren belül maradunk, akkor megint csak a vízlépcsőduzzasztás, csatornakotrás, öntözés fog kijönni válaszul, és akkor maradunk a sivatagosítás útján (Fotó: Pixabay)

A társadalmi összeomlás is megérkezett

Hogy van-e remény a változásra? Most az aszály berúgta azt az ajtót – fogalmaz Balogh Péter  –, amelyen 20 éve hiába kopogtatunk. „De ha az eddigi szakmai-értékrendi rendszeren belül maradunk, akkor megint csak a vízlépcsőduzzasztás, csatornakotrás, öntözés fog kijönni válaszul, és akkor maradunk a sivatagosítás útján. A megoldáshoz a tájhasználaton kell változtatni. A helyes döntések megsegítésére ’Vízválasztó’ mozgalmat kezdeményeztünk, ismeretterjesztő kampányt folytatunk a közösségi médiában, petíciót indítottunk, s szakmai konferenciát szervezünk – hogy muní­ciót adjunk a kormányzat kezébe, hogy meg merjék indítani végre a vízgazdálkodás megváltoztatását.”

Meg kell nézni, hogy mi az ember szerepe. Ahogy a modern iparszerű emberi működés hat az éghajlatra, pontosabb, ha inkább klímaváltoztatásról beszélünk. S nem egyszerűen a fosszilis ener­giával van a probléma, hanem a fogyasztói társadalommal, amelynek meghajtását a kamatos-hiteles pénzrendszer adja – ez az, ami nem fenntartható. Látjuk, hogy a környezeti összeomlás mellé a társadalmi is megérkezett.”

A megoldást, a fenntarthatóságot az hozná, ha az emberi működést igazítanánk a természet működéséhez – és nem fordítva. Mert minden emberi működés tájhasználat, de nem minden tájhasználat tájterhelés! Igenis van olyan emberi működés, ami nem terheli túl a természetet, erre példa az ártéri tájgazdálkodás.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nehéz helyzetben a kukoricaföldek Nem jön jól az újabb hőhullám a kukoricának. Száradnak az alsó levelek, a felső levelek pedig összesodródnak. Mi lesz így a terméssel? Szemmel láthat...
Nagy károkat okozott az esőhiány a Jászságban Az őszi talaj előkészítés és a vetések szempontjából értékelhető az a csapadék, ami néhány nappal ezelőtt a Jászságba érkezett, a tavaszi vetéseknek m...
A szeder is megérezte az aszályt Egyre többen keresik a vadgyümölcsöket az utóbbi évek adatai alapján. Vadkörte, kökény, erdei szeder, berkenye, mind-mind a legkiválóbb pálinkaalapok ...
Jóval kevesebb gyümölcs termett idén, mint tavaly... A becslések és az adatok szerint mintegy harmadával, 30 százalékkal kevesebb gyümölcs termett az idén mint tavaly. Nem is csoda ez, a múlt évben rekor...
A zalai kukorica java már a raktárakban van Zala megyében a végéhez közelednek a betakarítási munkák. Az eddigi információk szerint a 40 ezer hektáron termelt kukorica több mint 90 százaléka már...
Dél-Szudánban kaotikus a helyzet – mi lehet az ok?... Általában sem egyszerű a helyzet Afrikában, de idén még nehezebb időszakra számíthatnak az ott élők. Súlyosbodik az élelmiszerhiány és egyéb ellátási ...