A leginkább rászorulók nem kaphatnak támogatást

Szépen fejlődik a legutóbbi információk szerint a hazai borágazat. Üröm az örömben, hogy a bevételek nagy része néhány cégnél koncentrálódik, a kisebb gazdaságok pedig csak szenvednek. A helyzeten javíthatnának az uniós támogatások, de a követelményrendszer továbbra sem kedvez a ’kicsiknek’.

A rendelkezésre álló adatok szerint folyamatosan bővül a hazai borágazat bevétele. Ugyan a szüret még nem ért véget, ám a gazdák jó szezonban bíznak az olykor mostoha, a termést megritkító körülmények ellenére is.

Nem ártott sokat a fagy Zalában a szőlőnek
Zala megyében mindössze Nagyrada és Zalaszentgrót környékén van még néhány fajta késői kékszőlő, amelyet szednek a gazdák, de a szüret lényegében már befejeződött. Az előzetes félelmek ellenére – melyet a tavaszi fagyok és a viharok károsítása okozott – jó lett az idei termés a megyében. Ugyan az április végi fagy károsította a tőkék egy részét, ezek később helyrejöttek, így a tavalyihoz hasonló termésátlagok születtek Zalában.

Folytatódhat tehát a 2012 óta megfigyelt tendencia, amely szerint évről-évre emelkedik a borászattal foglalkozó cégek árbevétele. 2015-ben már az összes árbevétel elérte a 100,6 milliárd forintot, amely annak fényében, hogy a magyar piacot egyre inkább elárasztják az olcsó spanyol és olasz borok, igen szép teljesítmény.

Nem tudnak élni a zalai szőlészek az uniós támogatások adta lehetőséggel
Nem tudnak élni a zalai szőlészek az uniós támogatások adta lehetőséggel

 

A borászatból származó árbevétel-növekedés mellett érdekes tény, hogy míg 2014-ben 910 vállalkozás foglalkozott szőlőbor-előállítással, addig 2015-re ez a szám 885-re csökkent. Fontos azonban megjegyezni, hogy a 885 cégből 632 mikrovállalkozás, melyek éves bevétele nem éri el a 100 millió forintot, továbbá 45,7 százalékuk veszteséggel zárta az előző évet. Összesen csak 20 olyan borászat van, amelyek árbevétele meghaladja évente az 1 milliárd forintot. Ők felelősek a szektor bevételének 60,9 százalékáért, látható hát, hogy kevés embernél koncentrálódik a bevételek java része.

Szakértők szerint akkor juthatna több ember kezébe a bevétel, ha a megfelelő időjárási viszonyok mellett hatékonyabban tudnánk kihasználni az uniós támogatásokat, valamint megfelelő marketingeszközöket adnánk a termelők kezébe.

A zalai borászok azonban nehéz helyzetben vannak az Európai Uniós támogatásokkal kapcsoltban. Kikötés ugyanis, hogy csak azok indulhatnak a pályázatokon, akiknek az éves árbevételének a fele borászati tevékenységből származik. A zalai gazdák viszont ennek a követelménynek nem igazán tudnak eleget tenni. Így nem is tudnak plusz pénzekhez jutni és a nagyobb fejlesztések rendszerint elmaradnak. Egy kimutatás szerint mindössze 10-20 Zala megyei gazda teheti meg, hogy Európai Uniós támogatásokra pályázzon.

Forrás: zaol.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatás borászati gépek, technológiai berendezés... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 180/2013. (XI. 4.) MVH közleménye az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológia...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Rendelet készül az import borok azonosíthatósága é... Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az ...
Eddig nem volt könnyű éve a szőlőtermelőknek Nem kedvezett az idei év a szőlősgazdáknak, ugyanis az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt jelentősen elszaporodtak a szőlő kártevői és kórokozói....
Közepes szőlőtermés várható, a minőség még javulha... Néhány nap múlva már minden borvidéken megindul a szüret, a tavalyihoz hasonlóan közepes mennyiség várható, de a szőlő minősége még sokat javulhat ked...