Le a kártevőkkel! Időszerű a gyümölcsfák téli védelme

Az enyhébb téli napokon már érdemes elkezdeni a gyümölcsfák téli metszését, valamint a faápolási és a tisztogatási munkákat is. Fontos, hogy a metszés során is figyelni kell a növényvédelmi szempontokra. A besűrűsödött koronarészek ritkításának növényvédelmi jelentősége is van, mert a lazább korona nem kedvez a fertőzéseknek, ugyanakkor a permetlé jobban átjárja a lombot. Emiatt a növényvédő szerek hatása jobban érvényesül.

A Magyar Mezőgazdaság szakcikkét szemléztük. Eszerint a pajzstetvekkel és lisztharmattal fertőzött fás részek, a hernyófészkek és a fákon maradt gyümölcsök eltávolítása a metszés alkalmával jelentősen csökkenti a tavaszi fertőzések kialakulásának arányát. A moníliával fertőzött gyümölcsmúmiák tavasszal nagy szerepet játszanak az új fertőzések megindításában. Ezért azokat összegyűjtve el kell égetni, vagy mélyen a talajba forgatni. Lehetőség szerint a lehullott, fertőzött levelekkel is így kell eljárni. Az idős fákról először kéregkaparóval, majd drótkefével kell eltávolítani a felcserepesedett, elhalt kérget, illetve azzal az alatta megbújt kártevőket. Ilyenek például az almamolyok, az aknázómolyok, a sodrómolyok, a kéregmolyok, az almafaszitkár hernyói és bábjai, illetve a pajzstetvek és a takácsatkák áttelelő alakjai.

A gyümölcsfák téli védelme megalapozza a növények jó tavaszi fejlődését
A gyümölcsfák téli védelme megalapozza a növények jó tavaszi fejlődését

Óvakodni kell a sérülések okozásától a gyümölcsfák téli védelme során

A kéregkaparás során arra is figyelni kell, hogy ne okozzunk sérüléseket, különösen óvatosan dolgozzunk a csonthéjasokon. A kaparék a károsítók szaporítóképleteit tartalmazza, ezért a munka csak akkor lesz eredményes, ha az eltávolított, fertőzött növényi részeket és a lekapart, összegyűjtött kéregtörmeléket azonnal megsemmisítjük. Nagyon fontos a metszéssel és fűrészeléssel ejtett nagyobb sebek kezelése. Az így keletkezett sebeket éles kacorkéssel érdemes simára faragni és szükség esetén meg kell tisztítani azokat, majd fasebkezelő anyaggal lezárni a felületet.

Fontos, hogy az eszközökkel (metszőolló, ágfűrész, hernyózóolló, kacor) ne vigyük át a fertőzést egyik fáról a másikra. Ezért ezeket fertőtlenítsük 25 százalékos hipóoldattal, vagy valamilyen növényvédelmi célú fertőtlenítőszerrel.

Lisztharmat, gyümölcsmúmiák, lepkekártevők

Már a metszés során érdemes eltávolítani a lisztharmattal fertőzött vesszőket, majd a kaliforniai pajzstetű tömeges fertőzését jelző fás részeket, ahol az áttelelő alakok szürke, réteges bevonatot képeznek. Fontos még továbbá az almafa-monília telelését szolgáló gyümölcsmúmiák, és ha előfordulnak, a nagy lepkék (pl. galagonyapille, aranyfarú pille, gyűrűspille) hernyófészkeinek, kúp alakú szürke tojásainak leszedése is. Gyapjaslepke-kártétel esetén a taplóra emlékeztető, sárgásbarna szőrökkel borított tojáscsomókat késsel távolítsuk el a fák törzséről és ágairól, majd semmisítsük meg azokat – írja a cikk.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...