Lázár egykori tárcájától vehet vissza fontos feladatot az új agrárminiszter

Az előző parlamenti ciklusban Budai Gyulát váltotta az agrártárca parlamenti államtitkári posztján, most pedig agrárminiszter lesz a negyedik Orbán-kormányban Nagy István. Miniszterségének egyik legfontosabb kezdeti lépéseként a tárca visszakaphatja a vidékfejlesztést az eddig Lázár János vezetése alá tartozó Miniszterelnökségtől. Az új agrárminiszter a Pannon Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karán szerzett agrármérnöki végzettséget. 

A parlamenti államtitkári poszt után lesz agrárminiszter Nagy István, aki négy évig töltött be államtitkári pozíciót Fazekas Sándor leköszönő tárcavezető miniszterelnöksége alatt. Nagy István 2014-ben Budai Gyulát váltotta a parlamenti államtitkári tisztségben, akit a harmadik Orbán-kormány akkori megalakulása után a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosává neveztek ki – írta az Agrárszektor.

Az új agrárminiszter az agrárium mellett a vidékfejlesztésért is felelhet
Az új agrárminiszter az agrárium mellett a vidékfejlesztésért is felelhet

Nagy István előléptetésével az egyik változás az lesz, hogy agrárvégzettségű politikus veszi át az agrártárca vezetését a jogi diplomát szerzett Fazekas Sándortól. Nagy Istvánnak az agrármérnöki végzettségen kívül aranykalászos méhészgazda és hivatásos vadász képesítése is van. A váltástól ugyanakkor nem várható, hogy a minisztérium irányítása lényegesen eltér majd a Fazekas Sándor vezetésével eltelt, előző két parlamenti ciklushoz viszonyítva.

Vidékfejlesztés és visszaköltözés

A kiszivárgott hírek szerint a tárcánál az egyik legnagyobb változás az lehet, hogy a negyedik Orbán-kormányban ismét feladatkörévé válhat a vidékfejlesztés. Ez a terület 2010-2014 között a minisztériumhoz tartozott, de 2014-től a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez került. Ez utóbbi tárca dolgozta ki az uniós forrásokra épülő, 2014-2020 közötti magyar Vidékfejlesztési Programot (VP), amelyet aztán meg is hirdetett, majd máig a pályázatok többségéről is döntött. A jelenleg folyamatban lévő, összesen 1300 milliárd forintot tartalmazó VP-ben tehát a leglényegesebb dolgok eldőltek, így az agrártárcának Nagy István irányítása alatt a 2020 utáni, következő vidékfejlesztési program összeállításában lehet érdemi szerepe.

Rövid távon sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi lesz a Miniszterelnökségen belül kialakított, eddigi agrár-vidékfejlesztési államtitkárság sorsa, amelyet az előző kormány 2014 után költöztetett Kecskemétre. Államigazgatási szakértők szerint ez a kialakítás nem igazán vált be, de a kecskeméti helyszín azonnali megszüntetése annak beismerése lenne, hogy a korábbi döntés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezért az valószínűsíthető, hogy a kecskeméti államtitkárság nem azonnal, hanem fokozatosan települ majd vissza az agrártárca budapesti intézményébe.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatás a vidéki gazdaság és lakosság számára ny... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tó...
MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Konferencia a Virágzó Vidékért "Virágzó Vidékünk Európa Nap - Hogyan tovább agrár-környezetgazdálkodás?"címmel konferenciát szervez a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2014. május 22-én...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
24 ezer hektárnyi földet hirdetnek meg a gazdálkod... Folytatódik a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében most újabb 24 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg a gazdálkodók számára – jele...
FM: a tároló- és hűtőkapacitás növelése a hosszú t... Hosszú távon feldolgozó üzemek létesítése, a tároló- és hűtőkapacitás növelése a megoldás a termelők gondjaira - mondta Nagy István, a Földművelésügyi...