Kvóta után, növekedés előtt a cukortermelés, ha pedig baj van, segít az EU

Mintegy ötödével növekedhet az európai cukortermelés az Európai Bizottság szerint azok után, hogy tavaly októberben megszűnt a szektort szabályozó uniós kvótarendszer. Az Európai Unió idén már 23 százalékos növekedést jósol a cukortermelésben az előző évek átlagtermeléséhez képest.

A cukorkvóták kivezetésével jelentősen nőtt az európai cukortermelés – áll az Európai Bizottság által közzétett jelentésben. Az összefoglaló elemzés azt is megjegyzi, hogy az Európai Unió gabona- illetve szántóföldi növénytermelése 2017-ben növekedett, és az árak globális emelkedése jelzi a kereslet élénkülését is az ipari- valamint a takarmánynövények iránt. A termést a hideg időjárás sem tudta számottevően károsítani, ezért az Európai Bizottság „stabil” betakarításra számít idén – írja a Magyar Mezőgazdaság.

A cukortermelés közel fél évszázad után idén újra korlátozások nélkül talál piacot
A cukortermelés közel fél évszázad után idén újra korlátozások nélkül talál piacot

A legérdekesebben mégis a cukortermelés alakul, mert ez lesz az első teljes év cukorkvóta nélkül. Közel 50 éves működés után, 2017. szeptember 30-án megszűnt az Európai Unió cukortermelésének szabályozására szolgáló kvótarendszer, amely a legutolsó még érvényben lévő ilyen típusú mezőgazdasági intézkedés volt. Október elsejével tehát az EU egy olyan belső piaci viszonyrendszerre tért át, amelyben minden szereplő annyi cukrot termel, amennyit tud, illetve akar.

Az Európai Unió idén már 23 százalékos növekedést jósol a cukortermelésben az előző évek átlagtermeléséhez képest. Az elemzés azt is megjegyzi, hogy a további növekedés mozgatórugója az export lehet.

A KAP segít, ha baj van a cukorpiacon

A közös agrárpolitika (KAP) különféle intézkedéseket tesz lehetővé az uniós cukorágazat megsegítésére a piacon keletkező váratlan zavarok esetére. A Bizottságnak több eszköze is van ahhoz, hogy közbeléphessen az árak hirtelen emelkedését vagy zuhanását eredményező, súlyos piaci válságok esetén. Például -a preferenciális kereskedelmi megállapodásokat nem érintő- uniós behozatali védővám, illetve magántárolási és egyéb válságintézkedések bevezetésével.

Ezen kívül a mezőgazdasági termelőknek közvetlen kifizetés formájában jövedelemtámogatás is nyújtható. Ennek keretében az uniós tagállamok úgynevezett termeléstől függő önkéntes támogatást folyósíthatnak a nehézségekkel küzdő ágazatoknak, így a cukorrépa-termelőknek is.

A kvóták kivezetése után is megmarad a lehetőség, hogy az uniós cukorrépa-termelők és cukorfeldolgozók kollektív tárgyalásokon értékmegosztási záradékot foglaljanak a szerződéseikbe. Emellett az Európai Bizottság a kvótarendszer megszüntetésének előkészítéseként a cukorpiac átláthatóságát is javította. Az újonnan létrehozott cukorpiaci megfigyelőközpont rövid távú elemzéseket és statisztikákat közöl a cukorpiacról, illetve további elemzésekkel és előrejelzésekkel segíti a mezőgazdasági termelőket és a feldolgozókat tevékenységük eredményesebb szervezésében.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

2,5 milliárd forint a cukorrépa termesztőknek A cukorrépa termesztők mintegy 2,5 milliárd forintos termeléshez kötött támogatásban részesülnek 2015-ben, amelynek kifizetése december elsejétől várh...
Lengyelország húzná a legnagyobb hasznot a „cukorb... Ősszel minden megváltozik az Európai Unió cukorpiacán. Ekkor visszavonják ugyanis a cukortermeléssel kapcsolatos összes korlátozó intézkedést, így bár...
Fellobbantak a lángok Kaposváron, elkezdődött a cu... Megkezdték működésüket a mészkemencék Kaposváron, ahol már 124. éve készül cukor a cukorrépából. Idén a tavalyinál 10 százalékkal nagyobb területről k...
Megszűnt a cukorkvóta, és marad a támogatás Fontos dátum volt szeptember 30-a a cukortermelés szereplőinek, hiszen ötven éves működése után megszűnt a cukorkvóta az Európai Unióban. A termeléssz...
A cukorkvóta eltörlése mégsem fogja fenekestől fel... Az uniós cukorkvóta eltörlése után jelentősen megváltoztak a cukorrépa-termesztés és a cukorgyártás feltételei, de a szakma mégsem vár nagy változást....
Fájni fog, ha az uniós cukorpiac igazodni fog a vi... A mostani lesz az uniós cukorpiac számára az első olyan gazdasági év, amely az 50 éves cukorpiaci rendtartás nélkül működik. A korlátozások 2017. októ...