Különleges vertikális farmot nyitott Újpesten a Tungsram

Közép-Európában egyedülálló, kutatási-fejlesztési célú vertikális farmot adtak át a Tungsram budapesti központjában. A jövő élelmiszerállátásának egyik kulcsát jelentő technológián alapuló létesítmény az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával épült meg. Az újpesti vertikális farm a „Beltéri mezőgazdaság – vertikális növényfarm kialakítása” című projekt keretében valósult meg. Cikkünkből kiderül, mit csinálnak a IV. kerületi helyszínen.

A farm termőfelülete 150 négyzetméter, amelyen hidropóniás rendszerben mikrozöldségek és kisebb salátanövények (baby leaf) teremnek kizárólag LED-es, mesterséges megvilágítással, napszaktól vagy időjárástól függetlenül. Ugyan kereskedelmi méretű, ám célja a kutatás-fejlesztés, ezért is egyedülálló a létesítmény Közép-Európában. Ezt a területet két kisebb méretű klímakamra egészíti ki. Ezekben maga a kutatási tevékenység zajlik, és az itt elért eredményeket kamatoztatja a vállalat a kereskedelmi méretű farmon.

Budapest, 2021. május 5. Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója (b) és György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára átvágja a nemzeti színű szalagot a Tungsram Group vertikális farm avatásán a Tungsram budapesti székházában 2021. május 5-én. MTI/Máthé Zoltán
Budapest, 2021. május 5. Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója (b) és György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára átvágja a nemzeti színű szalagot a Tungsram Group vertikális farm avatásán a Tungsram budapesti székházában 2021. május 5-én. MTI/Máthé Zoltán

A politikus elmondta, hogy összesen 575 millió forint volt a 100 százalékig magyar fejlesztésű és gyártású farm költsége, amelynek 43,7 százalékát, 250 millió forintot tett ki az ITM támogatása. Az átadóünnepségen György László, az ITM államtitkára arról is beszélt, hogy a farm a Biopólus Zrt. biotechnológiai tudását alkalmazva a KÉSZ Csoport kivitelezésében készült az Eisberg kereskedelmi partnerségével. A lámpákat és a technológiát a Tungsram nagykanizsai és hajdúböszörményi gyára biztosította. Jelenleg 9 embernek, elsősorban kutatóknak ad munkát a létesítmény.

Eredmények és kísérletek

A Tungsram későbbi vevői számára be tudja mutatni a teljes technológiát és magát az eredményt is (a növények mennyiséget, színét, ízét). A fő cél ugyanis ehhez hasonló, teljes farmrendszerek értékesítése, felépítése más termelők számára. A vállalat számos hazai egyetemmel áll kapcsolatban, ezeket a tovább kívánja bővíteni. A tárgyalásokon felvetődött például a Tungsram telephelyére kihelyezett egyetemi tanszékek gondolata is. A közlemény szerint ezt a technológiát érdemes itthon meghonosítani és a jövő szakembereivel megismertetni. A Tungsram beltéri farmokra szánt lámpáival már folynak a kísérletek külföldön a kertészeti területen világhírű holland Wageningeni Egyetemen, az angol Readingi Egyetemen vagy éppen a mértékadó tanúsítványairól ismert Fraunhofer Intézetben is.

 Erre jó a vertikális farm

A beltéri gazdálkodáson belül a vertikális farmokon kizárólag mesterséges megvilágítást alkalmaznak (ellentétben az üvegházakkal). Így egész évben, éjjel-nappal, kis helyen, klímától függetlenül, akár városi környezetben is lehet növényt termeszteni. Kontrollált közeget hoznak létre, amely a termények hozamában, minőségében, a beltartalmi értékben, vízfelhasználásában a hagyományos mezőgazdasághoz képes ugrásszerű javulást eredményez. 

Mivel nem függ az időjárástól és egyéb természeti adottságától, itt nem beszélünk jó vagy rossz évjáratról. Mindig tökéletes az évjárat – mondta Sejpes Zoltán, a Tungsram Agritech üzlegának vezetője.

A közlemény szerint az intenzív, jelenleg még költséges technológia 4 piaci szegmensben versenyképes:

  • a speciális zöldségek (mikrozöldek, bébilevelek),
  • a gyógyszeripar számára hasznos növények, amelyekből illóolajok, kivonatok készülnek,
  • palánták szaporításra (üvegházakba vagy akár kültéri mezőgazdasághoz),
  • eper, vagyis szamóca (a világ legtöbbet fogyasztott gyümölcse).

A vertikális termesztésben a növény csak azt kapja meg, ami a legjobb neki. A termesztés során nem alkalmaznak például sem növényvédőszereket, sem génmódosítást. A fény a beltéri farmok alfája és omegája: a LED technológia elterjedése az üvegházi növénytermesztés forradalmát is magával hozta, mivel képes energiahatékonyan előállítani a zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények növekedéséhez szükséges, Naphoz hasonló fényt. A zárt technológia révén maximális a higiénia, így a kórokozók is távol maradnak a termesztéstől. A vízfelhasználás akár 95-98 százalékkal is kisebb, mint a szabadtéri termesztés esetében. Ezáltal a termelékenység (produktivitás) is nagyságrendekkel nagyobb, mint kültéren.

Budapest, 2021. május 5. Zöldségnövények fejlődnek mesterséges fényviszonyok között a Tungsram Group vertikális farmján az avatása napján a Tungsram budapesti központjában 2021. május 5-én. MTI/Máthé Zoltán
Budapest, 2021. május 5. Zöldségnövények fejlődnek mesterséges fényviszonyok között a Tungsram Group vertikális farmján az avatása napján a Tungsram budapesti központjában 2021. május 5-én. MTI/Máthé Zoltán
A jövő élelmiszerellátása

A Tungsram idén 125 éves, és minden itt dolgozó generáció hozzájárult a társadalmi fejlődéshez, először a villanylámpával, később a rádióval és a tévével. A mi generációnk lehetősége ez a technológia, amely a világ élelmiszerellátásának egyik megoldása lehet – mondta a Tungsram elnök-vezérigazgatója. Jörg Bauer szerint a növekedés egyik hajtóereje, hogy a klímaváltozás, az urbanizáció és a népességnövekedés miatt 10 éven belül 50 százalékkal több élelmiszert kellene termelnie a világnak, mint jelenleg. Eközben a learatható termőterület mérete drasztikusan fogy. A beltéri gazdálkodás emiatt alternatívát jelent a világ élelmiszerellátására, de óriási fejlődésre van szükség, hogy ilyen módszerrel tömegesen gabonát, rizst, kukoricát tudjunk termelni – közölte a cégvezető.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése,... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó támogatásokhoz kapcsol...
A kertészetek a vasárnapi nyitvatartásért lobbizna... A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhíté...
Kertészeti teendők januárban is! Ugyan a hideg januári időjárásban és a hóban (persze, csak ha esik egyáltalán) nem szokás a kertben dolgozni, de a vállalkozó kedvű gazdák ilyenkor is...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...
Palántanevelési tippek Ugyan még csak lassan, de közeleg a tavasz, így sokan palántanevelésbe kezdenek. Sok örömünk lehet a folyamat közben, de sok bosszúság is érhet! Cikkü...