Különleges szerepet is betölthet a szalmabála a kertészetben – videókkal

A szalmabálákból kialakítható emelt ágyásba, de akár a bálába lyukat fúrva, azt földdel feltöltve is ültethetőek növények a szalmába. A bálában végbemenő mikrobiológiai folyamatok alulról melegítenek, ezzel, valamint az éréskor napfényt visszaverő hatásukkal fokozzák a koraiságot. A szalmabálákból az ágyások kerete, vagy az egész ágyás is megépíthető. Kerülhet bele zöldség, gyógy-, és fűszernövény is. A közöket termőfölddel feltöltve a bálák közé is lehet ültetni. Mivel a szalma még nem lebomlott növényi rész, így a növények számára felvehető formában nem tartalmaz tápanyagokat. A megfelelő tápanyagellátás komposzttal, vagy jó minőségű kerti földdel biztosítható.

A szalmabála legalább egy évig nem esik szét, mert szorosan összefogja a kötöző anyag. Több évre is tervezhető szalmaágyás, csak a bálák évről-évre egyre inkább elkezdenek lebomlani, így később tartásuk romlik, és idővel a kártevők és kórokozók is felszaporodnak bennük. A friss szalmabálának nagy előnye a közeg tisztasága: kevés benne a kártevő, és gyommag. Miután jó hőszigetelő, és a szerves anyag bomlási folyamata hőfelszabadulással jár, kitolja a szezont, mert melegen tartja a növényeket. A bálák mennyisége, elrendezése függ a rendelkezésre álló helytől, a területi adottságoktól, mint a benapozottság, öntözhetőség – írta a Magyar Mezőgazdaság szakcikkében Nagy Z. Róbert.

Különleges szerepet is betölthet a szalmabála a kertészetekben
Különleges szerepet is betölthet a szalmabála a kertészetekben

Öntözés

Az átlagos méretű, 30x100x40 centiméteres kisbála szalmáját a felhasználás előtt alaposan be kell öntözni, és legalább két hétig szükséges állni hagyni, hogy megfelelően beinduljanak a biokémiai folyamatok. A pihentetés híján a szalma később összeesik. A friss szalma „érési” folyamatai szükség esetén beöntözéssel összekötött nitrogén műtrágyázással gyorsítható fel. A művelet addig ismételhető, amíg a hőmérséklet már nem ugrik meg, hanem a bála belsejében mintegy 15-20 centiméter mélységben mérve állandó marad. Nitrogénezett bálába első körben salátaféléket nem érdemes ültetni, mert azok nitrát halmozók, és így elfogyasztva akár mérgezést is okozhatnak.

Az öntözés az egyik legfontosabb, mert a szalma vízáteresztő képessége magas, gyorsan áthalad rajta a víz.

Mivel a talajszintből kiemelkedik, a szél is szárítja. Minél több kerti föld kerül a belsejébe, az annál optimálisabban pufferolja majd a vízgazdálkodást. Az egyik legalkalmasabb módszer erre a csepegtető öntözés. A szalmabála ágyásokba történő ültetés esetén a megfelelő tápanyagellátás szintén alapfeltétel. A szalmabálák szervesanyag-tartalma, és ezen keresztül a tápértéke növelhető, ha talaj, szerves trágya és komposzt kerül még a szalmához. Használható erre a célra még haltáp, vagy csontliszt is.

Szalmabála kertészet

Gyomok, és áttelelő károsítók

A szalmaágyás egyik nagy előnye, hogy alacsony a gyomosodás veszélye. Amennyiben mégis megjelenik néhány gyomnövény, azokat egyszerűen eltávolíthatóak a laza közegből. Szervestrágyázáskor nagyobb mértékű lehet a gyomosodás a komposzt használatához viszonyítva. A szalmaágyásokban a kártevők elleni védekezés is egyszerűbb, aminek egyik oka a talajszintnél magasabb elhelyezkedés.

Nagyon hasznos a kertészet számára a szalma

Jó tudni, hogy a szalmaágyás többnyire csak egy szezonban használatos. Ezért az áttelő károsítók nem maradnak meg a környezetében. A helyesen kezelt komposztban pedig nem alakul ki fertőzési góc. Amennyiben mégis megjelennek kártevők, azok többsége szárnyas rovar, tehát berepülve érkezik. Ezek ellen a hagyományos védekezési módok alkalmazhatók. Az egyéves elhasznált bálák komposztálhatók, vagy beáshatók a talajba. Az új bálák beszerzésük után egyből leendő helyükre kerülhetnek, mert a csapadék, és egyéb időjárási esemény nem árthat nekik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése,... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó támogatásokhoz kapcsol...
Szalmafelhasználás, kicsit másképp A szalmabála sokrétű felhasználása egyre népszerűbb az utóbbi időkben: a szalmabálaházak előnyeiről rengeteget lehet olvasni, a kényelmes kertészek kö...
A kertészetek a vasárnapi nyitvatartásért lobbizna... A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhíté...
Kertészeti teendők januárban is! Ugyan a hideg januári időjárásban és a hóban (persze, csak ha esik egyáltalán) nem szokás a kertben dolgozni, de a vállalkozó kedvű gazdák ilyenkor is...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...