Bánáti Diánával, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának új dékánjával a Magro.hu arról beszélgetett, hogy milyen célok vezérlik a munkájában és milyen külföldi tapasztalatokat tart érdemesnek arra, hogy beépítse a debreceni agrárképzésbe- és kutatásba. Meg lehet-e valósítani azt az akadémiai és ipari együttműködést Magyarországon, amit a legnagyobb európai agráregyetemek létrehoztak? Szóba került az is, miket kell megtenni azért, hogy a mezőgazdasági szakma gyorsabban alkalmazkodjon a változó technológiai környezethez a hallgatók és az oktatók képzésén keresztül.
Milyen érzés első hölgyként betölteni az agrárkar dékáni posztját Debrecenben?
Köszönöm, nagyon jó. Élvezem a feladatot, rengeteget tanulok a kollégáktól. Érzékeltem, hogy sokakban meglepetést keltett, hogy 150 év után kinevezték az első nőt a pozícióra, de szerintem manapság ez már nem szokatlan, legfeljebb új. Egyáltalán nem érzékelem, hogy más lenne női vezetőként irányítani egy egyetemi kart.
Milyen tervekkel és elképzelésekkel érkezett az agrárkar élére?
Az előző munkahelyemen, a Nemzetközi Élettudományi Intézetnél élelmiszerbiztonsági, táplálkozástudományi, orvostudományi témákkal, köztük a helytelen táplálkozás okozta civilizációs betegségek kialakulásával és környezetbiztonsággal is foglalkoztunk. Ez az integrált szemlélet remekül illik a Debreceni Egyetem agrárkarának adottságaihoz. Az egész agrárélelmiszer-láncolat különböző pontjaival foglalkozunk a szántóföldi növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés, az élelmiszerfeldolgozás, a természetvédelem és még sok-sok más képzésünk révén. Ez lehetőséget ad egy egységes szemlélet megvalósítására. A Debreceni Egyetem attól is különleges, hogy a 14 karával sokrétű együttműködésre ad lehetőséget. Továbbá erősíteni szeretnénk a gyakorlati szemlélet, amihez több szakember meghívását tervezzük, előadások megtartására is.
A 3 éves alapképzésben részt vevő hallgatóknak van egy kötelező, 7. féléves gyakorlatuk, de ezen kívül jó lenne minél nagyobb számban olyan gyakorlati szakembereket bevonni az oktatásba, akik a korszerű technológiákat nagyüzemekben alkalmazva tisztában vannak a legújabb trendekkel. Ezekből pedig nem csak a hallgatóink tanulhatnak, hanem az oktatóink is. Szeretnénk visiting scholar típusú ösztöndíjakkal külföldi oktatókat is meghívni, akik a legújabb információkat is magukkal hoznák. Növelnénk a Debrecenben tanuló külföldi hallgatók létszámát, mert ez is segíti a nemzetközi kapcsolatrendszerünk fejlődését. A végzettekkel aztán kutatási együttműködéseket tudunk kötni, továbbá olyan Európai Uniós projektekben is szeretnénk részt venni, amihez erősíteni kell ezeket a nemzetközi kapcsolatokat. Az egyik legfontosabb szempont, hogy a lehető legtöbb ember asztalára jó minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön. Ehhez az szükséges, hogy az élelmiszergyártás teljes folyamatában érvényesüljön az integrált láncszemlélet, hogy már a mezőgazdasági alapanyag előállítása is úgy történjen, hogy biztonságos és jó minőségű alapanyagot szolgáltassunk az élelmiszerekhez. Sőt, már a talaj előkészítés és a vetőmag választás is ezt kell, hogy támogassa. Nem csupán gazdaságos, hanem biztonságos élelmiszer előállítása a cél.
Az agrároktatás, már 10 évre visszatekintve is nagyot változott, rengeteg újdonság van a magyar mezőgazdaságban is. Hogyan követi le a gépek és a technológia fejlődését a hallgatók és az oktatók képzése?
Nagyon jó kérdés. A végzett mérnökök jobb esetben mérnöki szemlélettel kerülnek ki az egyetemekről, és képesek a folyamatos megújulásra, az új technológiák befogadására. Nem azt várjuk el tőlük, hogy minden technológiát naprakészen ismerjenek és alkalmazni tudjanak, hanem azt, hogy értsék a működés alapelveit és legyen megfelelően alapos tudásuk ahhoz, hogy a későbbiekben az új ismereteket befogadják és az újabb eszközöket és rendszereket használni tudják. Ilyenkor még nagyon sok tanulnivalójuk van, az adott ágazat speciális ismereteit sokszor a gyakorlatban sajátítják el. Ehhez biztos alapok kellenek, és fontos, hogy a hallgató találkozzon a legújabb technológiákkal. Azonban azt egyetlen egyetem sem tudja megtenni, hogy a saját oktatási bázisán mutassa be az összes létező új fejlesztést, drónt, kombájnt, vagy élelmiszerfeldolgozó gépsort. Ehhez kellenek azok a cégek, amelyek lehetővé tehetik a hallgatóknak ezek megismerését működés közben is.
Még így is könnyen előfordulhat, hogy mire végeznek, egészen új megoldások és technológiák terjednek el az ágazatban.
Ugyanilyen fontos, hogy az új és megjelenés előtt álló technológiákat az oktató kollégák is megismerjék. Ebben segíthetnek a cégekkel közös kutatási projektek, amelyekben a fejlesztésben is részt vehetnek. Ezért szeretnénk bővíteni ezeket a kapcsolatokat, átgondolva azt, hogyan tudunk a gyakorlatban felbukkanó kihívásokra válaszolni a kutatás lehetőségeivel. Szeretnénk bemutatni a vállalkozásoknak, hogy mit tudunk kínálni, és meghallgatni őket, hogy ők hogyan látják az agrárium helyzetét, és milyen problémákra keresnek megoldásokat. Az akadémiai és a gyakorlatban dolgozó szakemberek eszmecseréjéből a legtöbb esetben új ötletek és javaslatok születhetnek.
A karrierje alatt több országban is végzett agrár- és élelmiszerkutatáshoz kapcsolódó tevékenységet. Meséljen ezekről az állomáshelyekről!
Több helyen volt alkalmam ösztöndíjakkal kutatni és oktatni is. Angliában a reading-i, Hollandiában a wageningen-i egyetem munkájába is bekapcsolódhattam, voltam Dél-Afrikában a mérnökhallgatók nemzetközi szervezetével, és fél évet töltöttem vendégkutatóként Japánban. Amikor aztán a KÉKI főigazgatója lettem, szélesítettük a nemzetközi kapcsolatrendszerünket, és egyre több EU-s projektben sikerült részt venni. Ezáltal a kollégákat sikerült hosszabb-rövidebb időre különböző európai uniós országokba kijuttatni. A főigazgatói feladatok mellett elnöke voltam az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) menedzsment boardjának. Sokat jártam Brüsszelbe is; az Európai Bizottság korábbi elnöke, José Manuel Barroso etikai tanácsadó testületének (European Group of Ethics in Science and New Technologies) munkájában vettem részt. A tudományos és új technológiákkal kapcsolatos etikai kérdésekkel foglalkoztunk, illetve az EB kutatási és fejlesztési főbiztosának Food, Agriculture and Biotech (élelmiszer, mezőgazdaság és biotechnológia) tanácsadó testületének voltam tagja, majd alelnöke. Az előző munkahelyem pedig Brüsszelben, a Nemzetközi Élettudományi Intézet (ILSI) volt, ahol európai ügyvezető és tudományos igazgatói posztot töltöttem be. Debrecenben egészen más feladatok várnak rám. Világos jövőképpel érkeztem, ismerem és igyekszem mihamarabb átlátni a problémákat, és szeretném összefogásra bírni a munkatársakat. Egy kicsit új irányba visszük a dolgokat, hogy mindenkivel előre lehessen lépni.
Mit lehet tanulni és átültetni a külföldön tapasztalt módszerekből Magyarországon?
Nagyon sok lehetőség van a fejlődésre. Ezek egy része nem pénzkérdés, a másik része viszont az. A holland kormány például évtizedek óta végzi a wageningeni agráregyetem szisztematikus fejlesztését. Az intézményt összevonták a különböző ott működő kutatóintézetekkel, és így jött létre a WUR, a Wageningen University and Research. Ez egy hatalmas komplexum, amit több formában is támogatott az állam. Nem csak területet, és a fejlesztésekhez anyagi hátteret biztosított, hanem eljutottak arra a szintre, hogy a multinacionális vállalatok is elkezdték odaköltöztetni, vagy ott felépíteni a kutatóbázisukat. Most például az Unilever költözik oda, mert úgy ítélték meg, hogy Wageningenben nagyon hatékonyan tud együttműködni az ipari és az akadémiai szféra. A tudományos problémák megoldásán túl az ipar számára közvetlenül hasznosítható megoldásokat tudnak ott fejleszteni. Ehhez fontos a létszám és a tudás koncentrálódása. Az is lényeges, hogy olyan rendszereket építettek ki, amivel profi módon tudnak EU-s projekteket koordinálni. A gyakorlat felé fordultak. Nyitottak, együttműködnek és fantasztikus eredményeket értek el az ipari és az akadémiai tudás egyesítésével. A közszférában dolgozó kutatók kimozdulnak az elefántcsont-tornyaikból, az ipari szakemberek pedig nem csak a termékfejlesztésre koncentrálnak, és az alapkutatástól az alkalmazott kutatáson keresztül egyfajta innovatív szemlélet hatja át a munkát.
Magyarország azért is van nehéz helyzetben, mert ezek a multinacionális cégek általában más országokban építik ki a kutatóbázisukat. A magyar cégek pedig elsősorban mikro- és kisvállalkozások, nagyon kevés a közepes és nagy társaság. Általában nincsenek meg azok az erőforrásaik, amikkel komolyan beruházhatnak a kutatásokba. A nemzetközi cégek pedig máshol teremtik meg ezeket a feltételeket.
Milyen lehetősége van a Debreceni Egyetemnek a kutatási és fejlesztési területen történő fejlődésre? Meg lehet valósítani a wageningeni mintát kicsiben, Magyarországon is?
Úgy gondolom, hogy elsősorban azokkal a nagyobb cégekkel kell szorosabbra fűzni a kapcsolatot, akik a régióban termelnek, illetve állítanak elő növényi- vagy állati alapanyagot, valamint élelmiszert. Egymástól tanulva és egymás ötleteit megtermékenyítő módon felhasználva indíthatunk el együttműködéseket, és közösen találhatunk megoldást a gyakorlati problémákra. Ebbe természetesen aztán kisebb magyar vállalkozásokat is be lehet vonni, illetve célzottan nekik is lehetne rövidebb, felkészítő tanfolyamokat és a szakterületükkel kapcsolatos új eredményeket megismertető programokat szervezni. Debrecenben igyekszünk ezekben előre lépni, és – reményeim szerint – néhány hónap múlva már többet tudok elárulni arról, hogyan sikerült ez. Különböző szakterületeken és szinteken tervezünk szakembereket képezni az 1-2 napos programoktól kezdve egészen a 2 féléves és szakmérnöki képzésekig. Igyekszünk megerősíteni a kapcsolatainkat és megosztani a tudásunkat, ezáltal egyre jobban megismerni a gyakorlati problémákat. Az új technológiák révén fantasztikus lehetőségek és rendkívül izgalmas feladatok vannak az agrárium, az élelmiszeripar és a környezetgazdálkodás területén. Célként tűztem ki mindemellett az oktatók, kutatók előmenetelének segítését, hiszen óriási szükség van az utánpótlásra és a doktori iskolák megerősítésére.
Csurja Zsolt
