Külföldön is népszerűek a hófehér magyar galambok – videóval

A röpgalambászok és a díszgalambászok is kedvelik a csepeli magasröptű hófehér keringő galambokat. A fajta kialakulása teljes mértékben nyomon követhető, amely egyben különleges élő relikvia is, hiszen Csepelnek abban korszakában keletkezett, amikor a mai panelépületek helyén még családi házak álltak. A feljegyzések alapján 1930-ban Korényi István csepeli röpgalambtenyésztő röptetett fehér galambokat, melyeket a Magyar Galambtenyésztők Országos Egyesülete 1941-ben az általa megalkotott fajtaleírás alapján új fajtának fogadott el. Korényi István igen szakszerű, pontos munkát végzett – napjainkban is az általa megalkotott standard van életben.

A Magyar Mezőgazdaság szakcikke leírja, hogy Csepel, az 1951-ig önálló nagyközség mindig is jelentős állattartó helynek számított. Mivel Csepel szigete a Duna két ága között terül el, igen változatos élőhelytípusok alakultak ki rajta, ami a vízimadarak és az apróbb énekesek befogásának egyaránt kedvezett. Ezeket a szárnyasokat pedig szívesen tartották az itt élő lakosok a ház körül, vagy kalitkában. A helyi soknemzetiségű népesség változatos kultúrája is elősegítette azt, hogy az 1800-as években egyre nagyobb lett a kisállattartók tábora a községben. Olyannyira, hogy a múlt századfordulón már 3, nagy létszámú kisállatbarát asztaltársaságról tudtak – írták.

Magyar galambok a 2019-es OMÉK rendezvényen, Budapesten - képünk illusztráció
Magyar galambok a 2019-es OMÉK rendezvényen, Budapesten – képünk illusztráció

A gyáróriások létrejöttével pedig a németül jól beszélő középvezetői réteg is aktívan bekapcsolódott a galambászatba. Gyakran jártak kiállításokra Ausztriába, idegen nyelvű szaklapokat olvastak. Ennek is köszönhetően jelentős számú budai kék keringőt, magasröptű pesti kék keringőt és zuglói tollas lábú pajzsos keringőt tartottak. Az évtizedek múlásával viszont a tenyésztők szerettek volna egy saját fajtát is létrehozni. Ezért született meg a csepeli magasröptű hófehér keringő, mely ma már hazánkon kívül főként Németországban és Hollandiában kedvelt és elterjedt.

Egy szakmai fórumon így írtak a magasröptű csepeli hófehér keringő kialakulásáról:

A fajta kitenyésztője Korényi István. Személyes közlése szerint egy vörösen spriccelt fejű fehér röpgalamb tojó és egy eredeti röpgólyás hím párosításából származó fiatalokból indult ki. Ezeket bécsi deressel párosította, az utódokat pedig Bodnár László-féle és Linhardt-féle röpgólyásokkal hozta össze. Az így létrejött törzsekből kelt bükkönyszemű fiókákat egymás között párosítva sikerült rögzíteni a jellegeket. Mintaleírását 1941-ben állapították meg ( Magyar Galambtenyésztők Országos Egyesületének tagértesítője. 1941.)

Hófehér keringő magyar galambok
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vennék-vinnék a magyar galambhúst külföldre, ha le... Korábban majdnem minden háznál tartottak galambot, mert a galambhús népélelmezési cikk volt. Mára tartása és fogyasztása is jelentéktelenné vált, pedi...
Sokszínűbb lehet az állattenyésztés a Nemzeti Húsg... A Nemzeti Húsgalamb Program a sokszínűbb állattenyésztéshez, a réspiacok eléréséhez és új haszongalamb-tenyésztő vállalkozások kialakulásához, sőt, h...
Több ezer forintos támogatást lehet igényelni egy ... Az exportpiacra történő termelésen túl a hazai termelés újbóli beindítása is hozzájárulhat a hátrányos társadalmi-gazdasági helyzetű kistérségek népe...
Állatok, amik tenyésztésével szert tehet egy kis m... A koronavírus kitörését követően több emberben is felmerült annak a kérdése, hogy nem-e lenne jobb megoldás saját magának előállítani a zöldséget, gy...
393 millió forintot fizettek egy versenypostagalam... Rekordáron, 1,252 millió euróért (393 millió forint) cserélt gazdát Armando, Belgium legjobb versenypostagalambja egy online aukción. Minden idők ...
A világ legdrágább versenygalambjának saját testőr... New Kim, egy kétéves belga versenygalamb lett a közelmúltban a világ legdrágább galambja, miután egy dél-afrikai gyűjtő 1,3 millió eurót (462 millió ...