Kreatív madárvédelem gumiból készült pulikutyával és intelligens gyűrűvel

Újszerű ötleteket hoztak egy madárvédelmi innovációs ötletversenyre az egyetemistákból és startupok munkatársaiból összeállt csapatok. Az E.ON és a Design Terminál közös szervezésű 24 órás innovációs ötletversenyén nyolc csapat mérte össze a tudását és ötleteit, hogy hatékony, új megoldást találjanak a villamos hálózatokhoz kapcsolódó madárvédelmi problémákra. Fókuszban a kreatív madárvédelem.

Az E.ON-nál akkor került igazán központba a téma, amikor tavaly májusban egyetlen hétvége alatt ellepte a Facebookot Márton András állatvédő története: az általa gondozott Zokni nevű gólyát halálos áramütés érte az energiaszolgáltató egyik oszlopán. A vállalat már akkor felvette a kapcsolatot Márton Andrással, és azóta azt erősítik, hogy az ügyben tenni tudó és akaró érintetteknek – áramhálózat üzemeltetőknek, hatóságoknak, döntéshozóknak, valamint civil szervezeteknek – kiemelt felelőssége a probléma rendezése. A témáról a hvg.hu számolt be.

A kreatív madárvédelem a fészkelő gólyákat is megóvná az áramütéstől
A kreatív madárvédelem a fészkelő gólyákat is megóvná az áramütéstől
Kettős cél: biztonságos áramellátás és madárvédelem

Az energiavállalat fontosnak tartotta, hogy bevonja a jövő szakembereit is a probléma megoldásába, ezért rendezte meg hazánk első madárvédelmi ötletversenyét. A versenyen a 2-4 fős csapatoknak egy teljes napjuk volt, hogy kidolgozzák és bemutassák azt a villamos hálózatra vonatkozó madárvédelmi megoldásukat, amely egyszerre csökkenti a madarak sérülésének kockázatát, valamint biztosítja a zavartalan és biztonságos villamosenergia-ellátást. A hackathon résztvevőit az E.ON-nál dolgozó és máshonnan érkező szakértők is segítették mentorként, a zsűriben az energiavállalat munkatársai mellett a Földművelésügyi Minisztérium viselkedésökológusa és a Design Terminál szakmai vezetője is helyet foglalt. Az energiavállalat pedig több ötlet megvalósíthatóságát kezdi vizsgálni a közeljövőben.

 

A versenyt az Architectmen nevű csapat nyerte, akik a villanyoszlopokra madárszárny alakú, szigetelőanyagból készülő terelőket tennének.

Ezüstérmes lett a Torus nevű páros, ők autógumikat hasznosítanának újra úgy, hogy egy pulikutyára emlékeztető bevonattal óvnák a madarak életét a vezetékeken. A bronzérmes Greenformatics csapat több ötletet mutatott be, a zsűri leginkább a kúpos madárvédő papucsot és az állatokat a veszélyre figyelmeztető intelligens madárgyűrűt értékelte. A csapatok többféle javaslatot tettek a drónos, szoftveres, a madarakat hangriasztással elterelő megoldásoktól kezdve, a sérült gólyafészkek bejelentésére szolgáló alkalmazásokig.

Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója az Einsteinnek tulajdonított mondatot idézte: mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, amíg nem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja. A cégvezető szerint a most született ötletek közül többet részletesen megvizsgálnak, és ha megfelelnek a gyakorlati teszteknek, akkor alkalmazni is fogják őket.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A mezőgazdaság miatt hullanak a madarak? Harminc év alatt 421 millióval csökkent az Európában élő madarak száma, az egyedszám drasztikus fogyásáért elsősorban a modern mezőgazdaság, valamint ...
Fészkeiket felügyelik a székicsérek védelmében... Mi az a székicsér? Milyen kapcsolatban áll a legelésző jószágokkal, mi köze a marhatrágyához? Miért veszélyezteti őket a mezőgazdasági tevékenység? Mi...
Agrárgazdálkodási nagykövet lesz a 2016-os év mada... A fürj, a haris és az ugartyúk közül lehet idén kiválasztani a 2016-os év madarát. Szavazni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hon...
A haris vitt mindent! Lezárult az MME internetes szavazása 2016 év madaráról. Szoros versenyben ugyan, de a legtöbb szavazat a harisra érkezett, ezért az Egyesület ennek a ...
Veszélyben a madarak bálázás idején A betakarítást követően a bálázásé a főszerep a mezőgazdasági területeken. Sokan nem figyelnek arra, hogy a bálák összefogására szolgáló zsinegek dara...
A tűlevelű erdő megmentőinek csapata mindössze 4 e... Ki védi meg a magyar tűlevelű erdőket? A nem túl nagy területen megtalálható fenyvesekben - vagy a környékükön - van egy madárfaj, ami kifejezetten a ...