Középpontban az agrártámogatások: EU-s pénzek, hazai pályázatok és beruházások az áprilisi összefoglalónkban

A tavasz ismét sok Magro-cikket hozott az agrártámogatások témájában. Írtunk róla, hogy a korábbi időszakhoz képest sokkal több pénz jut a legeltető állattartóknak, és beszámoltunk arról is, hogy megindult Kecskemét és térsége legnagyobb környezetvédelmi beruházása. A helyszínen vettünk részt a MATE épületfelújításaira szánt 3,352 milliárd forintos fejlesztésről szóló sajtóeseményen, valamint megírtuk, hogy energetikai intézkedésekkel bővülnek a nemzeti helyreállítási tervek. Jó olvasást és sikeres pályázatokat kívánunk!

Sokkal több pénz jut a legeltető állattartóknak, a magyar bivalyok helyzete is javulhat. A 2027-ig tartó EU-s finanszírozású Közös Agrárpolitikában számos olyan új elem, támogatási forma megjelenik, amely a korábbiaknál több címen nyújt segítséget a gyepre épített, extenzív állattartás számára. Erről is tájékoztatta Feldman Zsolt a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete által rendezett tanácskozáson résztvevőket, 2023. február 24-én, Hajdú-Bihar vármegyében, Hajdúnánáson. Több mint 4000 bivalyra csaknem 2 milliárd forint összegben ítéltek meg támogatási forrást.

Sokkal több pénz jut a legeltető állattartóknak, a magyar bivalyok helyzete is javulhat - Fotó: Vermes Tibor
Sokkal több pénz jut a legeltető állattartóknak, a magyar bivalyok helyzete is javulhat – Fotó: Vermes Tibor

Megindult Kecskemét és térsége legnagyobb környezetvédelmi beruházása

Komoly beruházás készül Bács-Kiskun és Pest vármegyében: 18 milliárdos környezetvédelmi fejlesztés indult a térségben Kecskemét vezetésével. A projekt keretében a megyeszékhelyen új mechanikai-biológiai hulladékválogató épül a Kisfái hulladéklerakó melletti területen. A kivitelező munka várhatóan 2023. áprilisában indulhat el. Mintegy 2 milliárd forintból épül meg Cegléden egy új zöldhulladék komposztáló, illetve Monoron egy új hulladék átrakó állomás. A kormányzati támogatással indult környezetvédelmi fejlesztés három helyszínen zajlik. Nagyjából 2 milliárd forintból épül meg Cegléden egy új zöldhulladék komposztáló, illetve Monoron egy új hulladék átrakó állomás. Az összesen 18 milliárd forintos projekt legnagyobb fejlesztése Kecskeméten jön létre.

Szemtől szemben a Hajdú-Bihar vármegyei gazdákkal és gazdasszonyokkal

Megtelt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán, ahol a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Gazdasszony Tagozat Hajdú-Bihar vármegyei alakuló közgyűlése zajlott. A eseményen megalakult az egyesület, majd megválasztották a tisztségviselőket. A magyar mezőgazdaság szempontjából Hajdú-Bihar a legjobb, legerősebb vármegyék közé tartozik. Egy gazdaság értéke nem kézzel fogható: a tudás, a kapcsolati tőke, sok-sok év tapasztalat, ezek azok, amik igazán számítanak – emelte ki előadásában a vidékfejlesztési programok végrehajtásért felelős helyettes államtitkár. Papp Zsolt György Debrecenben egy fórumon elmondta, hogy a támogatásokról, problémákról, feladatokról és a kapcsolódó megoldásokról ilyen alkalmakkor tud a gazdákkal szemtől szemben beszélni és számukra érdemleges tájékoztatást adni.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Gazdasszony Tagozat Hajdú-Bihar vármegyei alakuló közgyűlése
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Gazdasszony Tagozat Hajdú-Bihar vármegyei alakuló közgyűlése

Zúdul az EU-s pénz a MATE épületfelújításaira: 3,352 milliárd forintból fejlesztenek országszerte

Összesen 3,352 milliárd forint európai uniós támogatással korszerűsíti gyakorlati oktatást szolgáló épületeit a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A gödöllői, szarvasi, keszthelyi és kaposvári épületekben infrastrukturális, energiahatékonysági és informatikai fejlesztések valósulnak meg, amellyel az egyetem európai szinten is még inkább versenyképes lehet. Az RRF-2.1.2-21-2022-00027 azonosítószámú projekt támogatásával négy telephelyen összesen több mint 3.200 m2 felületnyi nyílászáró újul meg, emellett több mint 6.600 m2-en végzik el a tető- és homlokzati hőszigetelést.

Összesen 3,352 milliárd forint európai uniós támogatással korszerűsíti gyakorlati oktatást szolgáló épületeit a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A gödöllői, szarvasi, keszthelyi és kaposvári épületekben infrastrukturális, energiahatékonysági és informatikai fejlesztések valósulnak meg - Fotó: Magro.hu, CSZS, Gödöllő
Összesen 3,352 milliárd forint európai uniós támogatással korszerűsíti gyakorlati oktatást szolgáló épületeit a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. A gödöllői, szarvasi, keszthelyi és kaposvári épületekben infrastrukturális, energiahatékonysági és informatikai fejlesztések valósulnak meg – Fotó: Magro.hu, CSZS, Gödöllő

Az RRF-2.1.2-21-2022-00027 azonosítószámú projekt támogatásával négy telephelyen összesen több mint 3.200 m2 felületnyi nyílászáró újul meg, emellett több mint 6.600 m2-en végzik el a tető- és homlokzati hőszigetelést, amely mintegy 38 családi ház teljes külső hőszigetelésének feleltethető meg. Emellett összesen 79,5 kWp teljesítményű napelemes rendszer kerül telepítésre a MATE épületeiben. A fejlesztések részeként a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra jelentős megújítására is sor kerül, hiszen a 21. század elvárásainak megfelelő, hibrid oktatásra alkalmas termeket is létrehoznak. Az RRF-2.1.2-21-2022-00027 azonosítószámú projekt befejezése 2026. április végére várható.

5376 milliárd forint a tét: hasznos tanácsokat kaptak a gazdák Mezőhegyesen az agrártámogatások részleteiről

Argárfórumot tartottak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében a Békés vármegyei Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. szakiskolájában. A program egy olyan sorozat része, amely országszerte felkészíti a gazdálkodókat arra, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP) új agrártámogatási rendszerében tavasszal zökkenőmentesen adhassák be az egységes kérelmeket. A 2023–27-es uniós támogatási ciklusban 5376 milliárd forint támogatási forrásból újulhat meg a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar. A NAK Békés vármegyei elnöke köszöntőjében elmondta: jelenleg a gazdákat leginkább a terület alapú támogatások elnyerése és a Közös Agrárpolitika (KAP) 2023-ban kezdődő időszaka érdekli. Kozsuch Kornél hozzátette: ezért nagyon fontos, hogy a gazdatársak pontos információk birtokában induljanak az idei pályázatokon.

Megvan a döntés: energetikai intézkedésekkel bővülnek a nemzeti helyreállítási tervek

Döntött az Európai Parlament a REPowerEU témájához kapcsolódóan. A nemzeti terveket klímavédelmi lépésekkel kell kiegészíteni, ezzel is segítve az Oroszországtól való energiafüggőség és az energiaszegénység felszámolását, valamint a zöld átállást. Cél az energiatakarékosság, a több tiszta energia előállítása, az energiaellátás diverzifikálása és a háztartások támogatása. Több forrást kell elkülöníteni a határokon átívelő és a több országra is kiterjedő energetikai projektekre. Új átláthatósági szabályok vonatkozhatnak a legmagasabb összegű finanszírozásban részesülő, száz végső kedvezményezettre.

Bár csökken a KAP költségvetés kerete, marad a nagyságrend: összesen 5300 milliárd forintot lehet lehívni a támogatásokra

Magyarország célja a hazai termelők versenyképességének támogatása az elvárt uniós zöldítési agrárpolitika feltételeivel összhangban – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Megújuló vidék – megújuló agrárium 2023-2027 című szakmai konferencián. A budapesti programon a gazdálkodók tájékoztatást kaptak egyebek mellett a területalapú támogatás igényléséhez szükséges feltételrendszerről, a közvetlen támogatási jogcímekről és az Agrár-ökológia Programról.

Bár csökken a KAP költségvetés kerete, marad a nagyságrend: összesen 5300 milliárd forintot lehet lehívni a támogatásokra - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Megújuló vidék - megújuló agrárium 2023-2027 című szakmai konferencián - Fotó: Adam's Photovision, Budapest, AGROmashEXPO 2023
Bár csökken a KAP költségvetés kerete, marad a nagyságrend: összesen 5300 milliárd forintot lehet lehívni a támogatásokra – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Megújuló vidék – megújuló agrárium 2023-2027 című szakmai konferencián – Fotó: Adam’s Photovision, Budapest, AGROmashEXPO 2023

A politikus elmondta, hogy a kormány továbbra is folytatja a 2020-2021-ben megkezdett Megújuló vidék – megújuló agrárium elnevezésű programját. Ezt lehetővé teszi, hogy az Európai Unió által biztosított forrásokhoz a magyar kormány 80 százalékos nemzeti kiegészítést nyújtson. Hozzátette, hogy ez 5300 milliárd forint forrást jelent az ágazatnak. Feldman Zsolt közölte, ugyan a Közös Agrárpolitika költségvetése csökken az EU-ban, Magyarország ugyanakkora nagyságrendű forrásokat tud felhasználni, mint az előző években.

Drónok és alkalmazások használatával ellenőrzik a légszennyezést

Az ország minden megyéjébe jut azokból a speciális drónokból, amelyek beszerzéséről 2023. március 10-én írt alá szerződést Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter Romániában. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Országos Környezetvédelmi Hatóság idén 46 speciális felszerelésű, légszennyezést mérő és a szennyező forrásokat kimutató drónt kap használatba a szomszédos országban. A tízmillió euró értékű uniós forrásból megvásárlásra kerülő felszerelést szétosztják az ország megyéi között. A román szakminisztérium honlapján megjelent tájékoztató szerint Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a drónok beszerzéséről megkötött szerződés aláírásakor úgy fogalmazott, a légszennyezést jelző berendezések fontos segítséget jelentenek a környezetvédelmi hatóság munkatársainak, akik a terepen időben be tudnak majd avatkozni a szennyező források felszámolásáért.

Véget ér az EU-s egyentámogatás ideje: új szempontok és választható intézkedések alapján lehet többletbevételhez jutni

Egyszerre valósulhat meg a hazai gazdaságfejlesztési céloknak megfelelő korszerűsítés és az európai uniós környezetvédelmi elvárásoknak való megfelelés az élelmiszergazdaságban – mondta a budapesti AGROmashEXPO kiállítás egyik szakmai programján Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Alapvető változás az új Közös Agrárpolitika rendszerében, hogy korábban egy hektárra gyakorlatilag „egyentámogatást” határoztak meg a területalapú kifizetéseknél, addig most több szempont és választható intézkedések alapján lehet többlettámogatáshoz jutni.

A nemzeti költségvetésből származó kiegészítés következtében nem csökken a mezőgazdasági termelők közvetlen támogatása – mondta a konferencián Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A politikus utalt arra, hogy az új Közös Agrárpolitika (KAP) keretében 2023-ban induló támogatási rendszer nem előzmény nélküli, és csupán egy eszköz a Megújuló vidék – megújuló agrárium című, 2030-ig szóló stratégia megvalósításához.

Márciusi ifjak szövetsége: a MAGOSZ fiatal gazda összefogása és fontos új tudás Gödöllőn

Telt házas rendezvényen tájékoztattak több hazai szervezet szakemberei a Pest vármegyei Gödöllőn, a MATE Tudástranszfer Központjának gépészeti fellegvárában. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint annak Ifjú Gazda Tagozata első alkalommal szervezte meg az Ifjú Gazda Kongresszust. Ezen több mint 300 hazai és határon túli fiatal gazdálkodó vett részt. Az évtizedek óta hatékony gazdaköri tevékenységek mellett az elmúlt években minden megyében megalakultak a MAGOSZ ifjú gazda tagozatai, ami további dinamizmust ad a szervezeti és érdekképviseleti munkának. Az agrártámogatások is sok szerepet és időt kaptak.

Papp Zsolt György, a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozatának elnöke beszél a kongresszuson - Fotó: Magro.hu, CSZS, Gödöllő
Papp Zsolt György, a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozatának elnöke beszél a kongresszuson – Fotó: Magro.hu, CSZS, Gödöllő

Gazdálkodni és támogatást igényelni sem szabad megszokásból

Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a GOSZ Szántóföldi Szakmai Napon a 2023-as év első negyedévének legfontosabb feladatának nevezte, hogy áprilisra, az egységes kérelmek benyújtási időpontjára a termelők már tisztában legyenek az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási rendszerével. Idén nem szabad megszokásból se termelni, se támogatást igényelni. Ugyanakkor aki átgondoltan dönt, az 2023-ban is megőrizheti, vagy akár növelheti is támogatását – fogalmazott.

Az Európai Zöld Megállapodás lehetséges hatása az Európai Unió és Magyarország növénytermesztésére

Hogyan járuljon hozzá a mezőgazdasági termelés globális élelmiszerellátáshoz és miként tartsa fenn azt, miközben csökkentenie kell az üvegházhatású gázok kibocsátását? Hogyan tartsa fenn a biológiai sokféleséget, de szorítsa vissza a társadalmat és a környezetet potenciálisan károsító ráfordításokat, miközben biztosítja, hogy ne kerüljön ki több termőterület a termelésből? Több összetett kérdést is feltettek az Agrárközgazdasági Intézet munkatársai az általuk írt tanulmányban. A téma az Európai Zöld Megállapodás lehetséges hatása az Európai Unió és Magyarország növénytermesztésére.

Változtak az agrártámogatások: négyszeresére nőtt a kárenyhítési alap nagysága

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban – közölte Nagy István agrárminiszter. A magyar kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több, mint négyszeresére emelte. A történelmi léptékű szárazság okozta károk enyhítése az agrárpolitika számára kiemelt feladat a gazdálkodók talpon maradásának segítése érdekében. Tavaly kifejezetten súlyos aszály pusztított az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán, melyből 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt – hangsúlyozta Nagy István. Egyúttal a miniszter kijelentette, hogy a 2022. évi károk kompenzálására az erre jogosult 22.583 gazdálkodónak 2023. március 31-ig 50,6 milliárd forint kerül kifizetésre. Ebből 49,7 milliárd forint az aszálykárok után, a többi forrás pedig más káresemények ellentételezésére. Kiemelte, a többletforrások biztosításával a kormány az agrárkár-enyhítési alap forrásait több, mint négyszeresére emelte.

Gyakorlati hasznosságú videósorozattal támogatja a NAK az új Közös Agrárpolitika megismerésében a gazdákat 

Közel 20 részes videósorozatot indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az új Közös Agrárpolitikáról (KAP). A néhány perces rövidfilmekben a gazdák és az érdeklődők megismerhetik a KAP történetét, finanszírozását, a közvetlen támogatások rendszerét a zöld felépítménnyel, közte az agro-ökológiai programmal. Továbbá tájékozódhatnak a fiatal gazdák támogatásáról, a termeléshez kötött támogatásokról, illetve a minden eddiginél nagyobb vidékfejlesztési forrás részleteiről is.

Mindezek mellett a Kamara falugazdászai szakmai és technikai segítséget nyújtanak minden hazai gazdálkodónak, hogy sikeresen megfeleljenek az új elvárásoknak, és a legjobb döntéseket hozzák meg a támogatások igénylésekor. Továbbá az egységes kérelmek beadásának időszakban készséggel állnak a gazdák rendelkezésére a támogatásigénylések benyújtásában – írták.

Bővülő támogatást és segítséget kapnak a hazai termelők, ha aktívan tesznek érte

További területalapú támogatás érhető el a hazai gazdálkodók számára. Az Agro-ökológiai Program (AÖP) a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv által meghatározott I. pilléres támogatási keretrendszer talán legfontosabb új támogatási eleme. Évente 202 millió eurónyi forrás felhasználásával működik majd. Az előzetes kalkulációk alapján 80 eurónyi támogatás lehetőségét biztosítja hektáronként.

Az AÖP a termelők számára évente választható, önkéntesen igényelhető támogatási forma, amely a klíma és éghajlati szempontból előnyös gazdálkodási gyakorlatok alkalmazásáért cserébe jár. Annak érdekében, hogy a gazdálkodók megismerjék ennek a programnak a részleteit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárminisztérium egy letölthető kiadvánnyal segíti a tájékozódást. A szakmai kiadvány elérhető az Agrárminisztérium tematikus honlapján, az https://kap.mnvh.eu/publications címen.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Június 17-től lehet LEADER támogatási kérelmeket b... Megjelent az EMVA-ból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről sz...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Elindult a 2013 LEADER program, akár 50 millió Ft ... A LEADER 2013 pályázat a vidéki vállalkozásokat hivatott támogatni. Egyaránt érdekeltek lehetnek kezdő és már működő vállalkozások, akik nyereségeseb...
Gép támogatási pályázat hamarosan! Hamarosan induló pályázatra hívjuk fel a figyelmet. Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek és technológiai berendezések, traktorok beszerz...
Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...