Közeleg a betakarítás vége

Legalább is Békésben mindenképp. Az ősz eleji esőzések jelentősen hátráltatták a munkákat a megyében, de ettől függetlenül idén átlagos termésre számíthatnak a gazdák. A legaggasztóbb információk a kukorica nedvességtartalmáról láttak napvilágot, ami miatt jelentősen megnövekedhet a termelők szárítási költsége.

A 88 ezer hektáron termesztett napraforgó 98 százaléka a magtárakba került, a maradék területen az esők miatt a gazdák betárcsázták a földön maradt termést. A terméskiesés emiatt mindössze fél százalék körüli.

Napraforgóból több mint 215 ezer tonna termett, a termésátlag 2,5 tonna körüli hektáronként. Az aszályos nyár terméskiesést okozott, minőség szempontjából azonban átlagos a termés valamennyi fajta esetében.

A kukorica aratása a héten befejeződik, a 116.500 hektár vetési terület több mint kilencven százalékát már betakarították, a termésátlag hektáronként 5,5 tonna. Mostanáig 576 ezer tonnát takarítottak be, ez elmarad a tavalyi, kiemelkedő év eredményétől. Az esőzések és az elhúzódó munkák miatt a kukorica nedvességtartalma magas, emiatt a gazdálkodók szárítási költségei meg fognak emelkedni.

Bajban lehetnek a kukoricás gazdák! Túl nedves a termény a sok csapadék miatt
Bajban lehetnek a kukoricás gazdák! Túl nedves a termény a sok csapadék miatt

 

Szója 5620 hektáron termett, betakarítása várhatóan november 15-ig eltart, jelenleg hektáronként 1,5 tonnás termésátlagot regisztráltak. Az aszály miatt a szójatermés is jóval gyengébb lett a szokásosnál.

A burgonya és a cukorrépa betakarítása már befejeződött. Előbbi 275 hektáron termett, a termésátlag 20 tonna volt. Cukorrépát 460 hektáron vetettek, 58 tonnás termésátlag született.

A vetési munkákkal is lassan tudtak haladni a gazdák az ősszel, de a rozs, a tritikálé és az őszi káposztarepce már a földbe került. Őszi búzát 90 ezer hektáron terveznek vetni, ott a terület körülbelül 25 százaléka van még hátra. Őszi árpát 25 ezer hektáron vetnek, ebből 95 százalék már teljesült.

Árpából várhatóan a vetőmag 5 százaléka, búzából pedig 2 százaléka zsákban marad, az átázott, belvizesedésre hajlamos talajokon ugyanis elmarad a vetés. A vetéssel elkészülnek a héten, a talajmunkák pedig megfelelően haladnak.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A napraforgó tizedét takarították be Komárom-Eszte... A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból eddig csak 1300 hektárt takarítottak be, és a csapadékos idő a repce vetését is ...
Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...
Leálltak az őszi búza vetésével Békés megyében... Leálltak a termelők az őszi búza vetésével Békés megyében. A rendkívül csapadékos időjárás miatt a tervezett 106 ezer hektár vetésterületnek mintegy 5...
Érdekesség a Sió-parton: rizskombájn takarítja be ... A szakemberek megjósolták, hogy bőven bele fog nyúlni a kukorica betakarítása a decemberbe a Sió-csatorna mentén, de nem ettől igazán különleges a dol...
Békés megyében 38 ezer hektár vár megművelésre, öt... Békés megyében az esőzések és a belvíz miatt több mint 38 ezer hektárt nem tudnak megművelni a gazdák az ősszel, a terület jelentős hányadán a tarlóhá...
Korábban aratunk idén A megfelelő mennyiségű csapadék és a meleg időjárás jót tesz a szántóföldeknek. Olyannyira, hogy Dunaújváros környékén már a gépszemlére készülnek a g...