Közel félmilliárd forint segíti a tanyafejlesztési beruházások megvalósítását

Újabb, mintegy félmilliárd forint odaítéléséről döntött a A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága. A támogatás a tanyák infrastruktúrájának fejlesztését, valamint az ott élők helyben maradását kívánja előmozdítani.

Az Agrárminisztérium weboldala számolt be arról, hogy a magyar kormány kiemelt feladatának tekinti az olyan kis léptékű infrastruktúra-fejlesztések támogatását, amelyek a helyi gazdaság fejlesztésén kívül az energiahatékonyság növeléséhez, valamint a tanyás térségekben élők életminőségének javításához is hozzájárulnak.

A tanyafejlesztési beruházások helyben tarthatják a tanyás térségek lakóit, és javítják az infrastruktúrát
A tanyafejlesztési beruházások helyben tarthatják a tanyás térségek lakóit, és javítják az infrastruktúrát

A tanyák infrastrukturális fejlesztését célzó, közel 8 milliárd forint keretösszegű vidékfejlesztési pályázaton született döntés következtében első körben 65 kérelem részesülhet összesen mintegy félmilliárd forint támogatásban. A tanyás térségben élő természetes személyek – 95 százalékos támogatási intenzitás mellett – legfeljebb 6,2 millió forintot igényelhetnek. A vidéki önkormányzatok maximum 50 millió forintot fordíthatnak a tanyák villamos energia, és vízellátási rendszerének fejlesztésére, valamint a szennyvízkezelés korszerűsítésére.

Még nyitva a pályázat, lehet igényelni

A pályázat a döntésekkel még nem zárult le, így a nyertes kérelmek száma és a támogatási összeg – a folyamatban lévő értékelések lezárásával – a közeljövőben tovább emelkedik majd. Fontos még, hogy a felhívás jelenleg is nyitott. A támogatási kérelmek a rendelkezésre álló forrás függvényében 2019. április 4-ig benyújthatók – írja az Agrárminisztérium.

A pályázati kiírás továbbra is elérhető ezen a weboldalon.
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újra lehet pályázni a Tanyafejlesztési Programra! ... Nem lehet több pályázatot benyújtani! 2014.02.11-én 18:00-ig lehetett benyújtani még pályázatot, mivel a rendelkezésre álló keretösszeg több mint 150%...
Sikerrel zárult a tanyabusz program Kóstoltatással a magyar meggyért; ismét útnak indul a tanyafejlesztési program; vasárnap bivalyfesztivál a kápolnapusztai rezervátumban. Jöjjenek a hé...
360 tanya fejlődhetett idén támogatásból Karácsonyi jó hír a tanyán élők számára, hogy 360 pályázat nyert az idei 1,4 milliárd forintos tanyafejlesztési alapból támogatást. A fél évtizedes ta...
Idén is útjára indul a tanyaprogram A Magyar Közlönyben megjelent információk szerint a tanyasi gazdák idén is pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a tanyaprogram keretében. Idé...
Szoros lesz a határidő a tanyafejlesztési pályázat... Már csak 1-2 hetet kell várni a gazdálkodóknak a tanyafejlesztési pályázatok kiírásáig. Aki élni kíván a pályázatok adta lehetőségekkel az jó, ha siet...
Tanyára költözne? 807 millió forinttal támogatja a... Egyből három tanyafejlesztési pályázat jelent meg a napokban, összesen 807 millió forintos támogatási kerettel. A támogatást most szinte mindenki igén...