Közel a határidő: május 31-ig köthető meg a díjtámogatott növénybiztosítás

A mezőgazdasági termelőknek bizonyos típusú mezőgazdasági biztosítások esetében díjtámogatással segíti a kockázatmegelőzést és – kezelést a magyar állam. Ehhez kínálja biztosítási termékét a Generali Biztosító. Fontos tudni ugyanakkor, hogy az államilag támogatott szerződés csak 2018. május 31-ig köthető meg!

A témáról Kállai Zoltánnal beszélgettünk, aki Szabolcs-Szatmár Bereg megyében, Gacsályon gazdálkodik több mint 300 hektáron. Gyümölcsösei mellett szántóföldi növényeket is termeszt. A díjtámogatott biztosításhoz adott teljes kiegészítővel rendelkezik és 2012-től a Generali Biztosító ügyfele. Személyes tapasztalata is van arról, hogy mekkora kárt okoz a jég, ugyanis két évvel ezelőtt viharos széllel érkező jégeső pusztított Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén. A térségében lehullott, tojásnyi jégdarabok hétszázötvenöt épületet rongáltak meg. A vihar tizenkét települést – Rozsályt, Zajtát, Méhteleket, Garbolcot, Uszkát, Kishódost, Nagyhódost, Gacsályt, Magosligetet, Botpaládot, Tiszabecset és Csengert – érintett. Kállai Zoltánt arról kérdeztük, hogyan vészelte át ezt az időszakot és miben segített neki a Generali biztosítása.

2012-ben nagy jégeső pusztított Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén (Fotó: illusztráció, Pixabay, LoraPalner)
2012-ben nagy jégeső pusztított Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén (Fotó: illusztráció, Pixabay, LoraPalner)

Milyen mezőgazdasági biztosítással rendelkezik és miért döntött a megkötés mellett?

Minden kultúrára kötöttünk biztosítást. Ilyenkor egy termésmennyiséget és egy árat kell meghatározni, ez alapján számolják ki az összeget. 32 hektár gyümölcsösben és 300 hektár szántón gazdálkodunk. Utóbbin állandó vetésforgóban a 2 szezonnyi kukoricatermesztést követi a napraforgó, az őszi búza, majd az őszi káposztarepce. Korábban is volt biztosításunk, mivel általában finanszíroztatjuk az inputanyagot a termeléshez. Ehhez pedig kapcsolódik egy biztosítás is, amit az inputanyag forgalmazója köt meg. Nagy előny, hogy jelentős állami támogatás járt hozzá.

Miért éppen a Generalit választotta? Miben segített önnek a Generali szaktanácsadója?

Azért, mert egész jó ajánlattal kerestek meg, és a bekövetkező káresemények után is segítettek, amiben tudtak. Teljesen korrekt eljárást tapasztaltam tőlük a biztosítói oldalról. Tanácsadómmal mindig megbeszéljük, hogy mennyi volt a korábbi termésátlag, milyen árszinten sikerült a terményeket értékesíteni, ezután határozzák meg a biztosítási összeget az új évre.

Milyen káresemény fordult elő önnél a leggyakrabban?

Nálunk a jégeső az igazán nagy kártétel, 2016-ban komoly károkat okozott, de idén szerencsére még nem fordult elő. Akkor a jég a szántóföldi kultúrát és a gyümölcsösöket is súlyosan károsította. A meggyet és a szilvát 80 százalék körülire vette fel az értékbecslő, az alma esetében pedig 70 százalék felett becsülték meg a kár arányát. Óriási biztonságot adott, hogy volt biztosításunk.

Tavaly pedig tavaszi fagykárunk volt a május eleji almavirágzáskor, amikor egy nagyon hideg éjszaka 60-70 százalék feletti terméskiesést okozott.

A biztosításon kívül milyen eszközökkel és megoldásokkal védekezik vagy előzi meg a károkat?

A vihar és a jégeső ellen igazából nem nagyon lehet mit tenni. A jégháló létesítése folyamatban van, de ez természetesen nem megy egyszerre az egész területre. Tavaly tavasszal kezdtük a telepítést, és 4-5 év alatt lesz kész az összes ültetvényre.

Kinek és miért javasolná a díjtámogatott és a kiegészítő biztosításokat?

Mindenkinek javaslom. Egy ültetvénynél a biztosított összeg 15-20 százaléka a díjtétel. Könnyű kiszámolni, hogy súlyos 100 ezrekről beszélhetünk hektáronként, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy ennek 50-60 százalékát visszatéríti-e az állam. A kiegészítő biztosításnak pedig ott van értelme, ahol előfordulhat a késői tavaszi fagykár, vagy télen fagyzugos a vidék. Ilyenkor a szántóföldi kultúráknál megreked a völgyben a hideg, és kárt tesz a növényben.

Hogy látja, a környéken és az ismeretségi körében mennyien kötnek biztosítást?

Lassú a fejlődés, de egyre többen kötnek. Ez a hitellel terhelt gazdákra a legjellemzőbb, hogy a terheik vállalhatóak legyenek. Ha valaki nem fejleszti az eszközparkját, akár haszon nélkül is zárhat egy szezont. Ezért érdemes akár hitelből megvalósítani a fejlesztéseket. Ám ha nem köt biztosítást, és jégkárt szenved a termése, akkor év végén nem tudja miből kifizetni a bankoknak a tartozását. Nekem ezért is nagyon előnyös, mert sokkal nagyobb biztonságban érzem magam a Generali szolgáltatásával.

Május végéig igényelhető díjtámogatott biztosítás

A díjtámogatott biztosítások olyan természeti kockázatokra köthetők, mint a tűz, jég, vihar, őszi, téli, tavaszi fagy, aszály, árvíz, vagy felhőszakadás. A különböző növényi kultúrákat A, B és C típusú biztosítási csomagok részesítik védelemben.

A Generali kiegészítő biztosítással igyekszik segíteni a gazdákat: az önrészben rejlő kockázatok csökkentésére szinte mindegyik típusú biztosításhoz köthető kiegészítő biztosítás.

Kockázat Biztosítási típus Kiegészítők
A B C
Jég  
Aszály  
Tavaszi fagy  
Téli fagy    
Felhőszakadás
Vihar és homokverés      
Mezőgazdasági árvíz  
Tűz        
Őszi fagy  

 

A szélsőséges időjárás miatt a gazdákat egyre több kár éri, és a bekövetkező károk nagysága is évről évre nő. Éppen ezért érdemes időben felkészülni a bajra, és május 31. előtt megkötni a díjtámogatott növénybiztosítást, mely kár esetén jelentős segítséget nyújt.

Korábban itt írtunk arról a témához kapcsolódóan, hogy nyugodtabban alhat a gazda, ha díjtámogatott növénybiztosítást köt a kultúrára.

(x)

 

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nagy eséllyel veszít, aki nem köt biztosítást A klímaváltozás hatásai növelik a növények érzékenységét is. Ezzel összefüggésben csak tavaly a Generali csaknem 1500 mezőgazdasági kárt térített meg....
Hatalmasat kockáztat a gazda, ha nem gondol előre ... Sajnos, nem minden gazda biztosítja földjét, a mezőgazdasági gépeit és terményét az esetleges károk ellen. Pedig egy váratlan jégverés, tűzeset, vagy ...
Nyugodtabban alhat a gazda, ha díjtámogatott növén... Már csak május 31-ig lehet megkötni a díjtámogatott növénybiztosításokat. A jogszabályok és a pályázati kiírás viszonylag szűk mozgásteret adnak a biz...
Közeleg a határidő: ezzel sokat spórolhatnak a gaz... Statisztikák szerint továbbra is a jégkárok jelentik a legnagyobb fejfájást a mezőgazdasági termelőknek, és ennek megfelelően erre a kártípusra kötik...
Május 31-ig köthető díjtámogatott növénybiztosítás... Érdemes igyekeznie a gazdáknak, hiszen még május 31-ig igényelhető díjtámogatott növénybiztosítás. Amellett, hogy ezzel a megoldással sok pénzt takar...
Ha Ön nem időjós, újítsa meg mezőgazdasági biztosí... A mezőgazdasági fagykárok közel harmada télen fordul elő, nem árt tehát most megújítani biztosításunkat, ami mellé jövőre akár műholdas „kárriasztást...