Közel 2 ezer étteremben már kérhető a laboratóriumban előállított csirkehús

Miután a szingapúri élelmiszerügynökség fogyasztásra alkalmasnak minősítette a világ első, laboratóriumban előállított csirkehús készítményét, az Eat Just vállalat megkezdte a termék árusítását. Ez a világ első, úgynevezett „tiszta húsa”, amit az olyan húsra mondanak, amely nem levágott állatból származik. Ezt az élelmiszert állati izomsejtekből, laboratóriumi körülmények között fejlesztették ki. Mennyire várható a mesterséges körülmények között készített hús elterjedése?

Az Origo számolt be a CNBC cikke alapján arról, hogy az Eat Just nevű cég 2018-ban állította elő első termékét, a Just Egg növényi alapú tojást. Az amerikai vállalat csak ebből a termékéből 100 millió tojásnak megfelelő mennyiséget adott el olyan kereskedőknek, mint a Walmart, a Whole Food és az Alibaba. Ám a tojás csak a kezdet volt. Olyan húskészítményt szerettek volna előállítani, ami nem növényi alapú. Az így létrejött élelmiszerhez egyetlen állat leölésére sincs szükség, illetve a hús garantáltan nem tartalmaz antibiotikumot.

Növényből készült tojás, a Just Egg
Növényből készült tojás, a Just Egg

A laboratóriumban tenyésztett hús létrehozásának folyamata egyetlen sejtből, jelen esetben egy csirkééből indul ki. A sejtet táplálják, és egy nagyméretű acéledényben hagyják nőni. A folyamat mintegy 14 napig tart, a végtermék pedig nyers darált hús.

2020 végén Szingapúr lett az első ország, amelyik jóváhagyta az Eat Just húskészítményét és az Good Meat név alatt forgalomba kerülhetett. A laboratóriumi csirke jelenleg 1880 szingapúri étteremben kapható. Az írás szerint azonban a népszerűségének köszönhetően piaci bővülés várható. A szigetországban található a cég ázsiai központja és gyára is. Mivel az ország 2030-ig szeretné az élelmiszerek 30 százalékát helyben előállítani, a városállamban rengeteget fordítanak kutatás-fejlesztési projektekre. Továbbá az export, illetve a világkereskedelem szempontjából is kiváló elhelyezkedéssel bír.

A laborban, izomsejtből elkészített csirkehús

Az Eat Just a közelmúltban 400 millió dolláros finanszírozást gyűjtött, és jelenleg 2 milliárd dollár értékben keres befektetőket, hogy tovább növekedhessen. Jelenleg több országban is engedélyeztetésre várnak a termékeik. A cégvezetés reményei szerint hamarosan az USA-ban és az EU-ban is kaphatóak lesznek az alternatív húskészítményeik.

Az Eat Just csirkehús élesben, egy étteremben elkészítve a fehér tányérban
Az Eat Just csirkehús élesben, egy étteremben elkészítve a fehér tányérban

Ezért lényeges az alternatív élelmiszerek előállítása

A portál szerint az állattenyésztés a világon 1,3 milliárd ember megélhetését biztosítja és körülbelül évente 50 milliárd csirkét vágnak le élelmezés céljából. A tágabb értelemben vett mezőgazdaság felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának 10-12 százalékáért, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel az éghajlatváltozáshoz. Bár a folyamat egyértelműen tisztább és etikusabb, mint a hagyományos mezőgazdaság számos folyamata, többen azonban még mindig fenntartásokkal vannak az újfajta élelmiszerek iránt. Azonban a gyakran etikai és környezetvédelmi támadások kereszttüzében álló, egyes állattartási gyakorlatok, és a környezetre gyakorolt káros hatások miatt egyre nő az érdeklődés az alternatív élelmiszerek iránt.

A termékről és a cégről készített 10 perces videót ebben a cikkben lehet megnézni:

The multibillion-dollar company selling world-first lab-grown chicken

Singapore became the first country in the world to approve the sale of lab-grown chicken meat for human consumption at the end of 2020. CNBC Make It’s Karen Gilchrist spoke to the founder and CEO of Eat Just, Josh Tetrick, about how he brought cultured chicken meat to tables using a single cell.

Iparági becslések szerint a következő évtizedben a különböző hús-alternatívák piaca elérheti az 1400 milliárd dollárt, vagyis a teljes húsipar 10 százalékát. 2020-ban a piac mérete elérte a 800 millió dollárt, és az ázsiai térségben kifejezetten nagy az érdeklődés az alternatív élelmiszerek iránt – írták.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
70%-kal több élelmiszert kell előállítani 2050-ben... 2050-re több mint 10 milliárd ember fog élni a Földön. Ahhoz , hogy őket elláthassuk, több mint 1,5-szer annyi élelmiszerre lesz szükség, mint amennyi...
Fellendülhet a magyar édesipar A hazai édesipari termelés bővülését, az ágazat technológiai fejlődését is segítheti az élelmiszeripari fejlesztési stratégia megvalósulása. A program...
Mi lesz a tejkvóta rendszer nélkül? 2015 április 1-től megszűnik az Európai Unióban a tejkvóta rendszer. A rendszer megszűnése azt fogja eredményezni, hogy minden tagállam annyi tejet te...
Nem volt fertőzött az Ukrajnába exportált csirkehú... …ugyanis nem is exportáltunk csirkehúst irányukba. Ukrajna szerint 178 tonna szalmonellával és lisztériával fertőzött csirkehús került a piacukra Magy...
Újabb GMO-k az engedélyezettek listáján Bővült az engedélyezett GMO-t tartalmazó növények listája az Európai Unióban. Az Európai Bizottság tíz új GMO-t tartalmazó növény élelmiszeripari és t...