Kötelező képzés határideje módosult

AKG-s, ÖKO-s és fiatal gazda támogatásos gazdáknak érkezett jó hír! Módosul ugyanis több jogszabály, melyek értelmében a kötelező képzések elvégzésére több idejük jut az érintetteknek.

Az AKG, az ÖKO támogatásban részesülő gazdáknak jogszabályi kötelességük egy képzésen való részvétel. Ennek az elvégzése határidőhöz kötött, ami vészesen közeledett már. A gazdákat viszont most megmentette egy jogszabály-módosítás.

Módosult a kötelező képzések határideje
Módosult a kötelező képzések határideje

 

A változtatás miatt ugyanis a kötelezettségre vonatkozó teljesítési határidő várhatóan módosul, s az érintett ügyfeleknek legkésőbb 2017. december 31-ig kell részt venniük a kötelező képzésen.

Ugyan ez a helyzet áll fenn az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kifizetett, a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához köthető támogatásban részesülők esetén is. Nekik is kötelező képzésen kell részt venniük, amelynek határideje szintén egy módosításnak köszönhetően 2017. december 31-re módosul.

A pályázati felhívások módosítása még folyamatban van, így a végleges határidők még nem tisztázódtak. Erről pontos tájékoztatást a későbbiekben fognak kapni a gazdák.

Forrás: mvh.gov.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A gazdászok számára elérhető térinformatikai alkal... A mezőgazdaságban a termelők számára elérhető térinformatikai alkalmazásokkal mutatkozik be és csatlakozik a Magro.hu szakértőihez Dr. Czimbalmos Róbe...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...