Korszerű haszonállat-embriológiai laboratóriumot adtak át Herceghalmon

Az állattenyésztésben a géntartalékok képzése nemzetstratégiai, illetve nemzetbiztonsági érdek, csakúgy, mint a biztonságos élelmiszerek előállítása – mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója Herceghalmon, a haszonállat-embriológiai laboratórium és kísérleti takarmánykeverő üzem átadásán. Gyuricza Csaba elmondta, hogy a több mint 100 millió forintos beruházás főként a gyakorlati kutatásokat segíti. Az embriológiai labor egyik célja, hogy a géntartalékok képzéséhez biztosítson hátteret. Az átadáson a Magro.hu is részt vett.

A NAIK első embere szerint a koronavírus-járvány is azt mutatta meg, hogy mennyire fontosak egy ország kiszolgáltatottságának csökkentéséhez a géntartalékok. Az üzem átadása így nem csak az ágazatnak, de az egész országnak fontos – mondta. A főigazgató arról is beszélt, hogy a mostani üzem átadása a legkorszerűbb technológiákhoz történő alkalmazkodást, illetve a precíziós állattenyésztés működtetését segíti elő.

A NAIK főigazgatója, Gyuricza Csaba, és Herceghalom polgármestere, Csizmadia Zsuzsanna vágja át a szalagot a haszonállat-embriológiai laboratórium és kísérleti takarmánykeverő üzem átadásán - Fotó: Magro.hu - CSZS
A NAIK főigazgatója, Gyuricza Csaba, és Herceghalom polgármestere, Csizmadia Zsuzsanna vágja át a szalagot a haszonállat-embriológiai laboratórium és kísérleti takarmánykeverő üzem átadásán – Fotó: Magro.hu – CSZS

A Haszonállat Embriológiai Laboratórium

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ – Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetében agrárminisztériumi céltámogatásból hozta létre a Haszonállat Embriológiai Laboratóriumot. Az új létesítmény elsődleges célja in vitro embrió létrehozási technikák, gaméta és embrió mélyhűtési módszerek fejlesztése. Az ASP járvány miatt szükségessé vált a hazai tenyésztésű sertés fajták esetében stratégiai géntartalékok kialakítására, amihez ex situ in vitro génmegőrzési eljárások kidolgozására van igény. Az ehhez szükséges kutatásokhoz a technikai környezetet a most kialakított infrastruktúra biztosítja.

A laboratórium alkalmas továbbá emlős gazdasági haszonállatok – szarvasmarha, kiskérődzők, sertés, ló – esetében in vitro embrió előállításra. A folyamat során a petefészekből kinyert petesejteket érlelnek in vitro, majd ezeket termékenyítik. A fejlődő embriókat hólyagcsíra állapotig tenyészthetik in vitro, amiket recipiens állatokba ültethetnek, vagy mélyhűthetnek későbbi felhasználásig, genetikai tartalékot, embrióbankokat kialakítva. Az új létesítmény olyan csíramentes környezetet biztosít a kísérleti munkára, ami lehetővé teszi gazdasági haszonállatoknál szomatikus, illetve őssejt-tenyészetek kialakítását is.

Így néz ki az új Haszonállat Embriológiai Laboratórium Herceghalmon
Így néz ki az új Haszonállat Embriológiai Laboratórium Herceghalmon

A kísérleti takarmánykeverő üzem

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ – Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetében agrárminisztériumi céltámogatásból újították fel a régi kísérleti takarmánykeverő üzemüket. A projekt keretében egy kis kapacitású takarmányüzemet alakítottak ki. A régi tornyokat elbontották és 6 darab új silótornyot állítottak fel.

Az új silótornyok a herceghalmi kutatóintézetben
Az új silótornyok a herceghalmi kutatóintézetben

A keverő teljesítménye 1200 – 1700 kg/óra.

Az intézetnek így lehetősége nyílik különböző kis mennyiségű saját receptúra alapján elkészített takarmányok összekeverésére, kísérleti tesztelésére. Az új kísérleti takarmánykeverő üzemükkel részben a Keszthelyi Magyar Nagyfehér Hússertés Génmegőrzési programmal kapcsolatos kutatásaikat tudják támogatni.

Az új takarmánykeverő készülék
Az új takarmánykeverő készülék

Ennek a projektnek a végső célja kiemelkedő magas szintű szakmai összefogással egy génmegőrzési kutatás-fejlesztési program megvalósítása a keszthelyi magyar nagyfehér hússertés megmentésére, a beszűkült populáció kibővítésére, a szelekciós bázis kiterjesztésére és fenntartására. A kísérleti takarmánykeverő üzem az ASP járványvédelmi karantén miatt sajnos nem volt látogatható.

A hirtelen érkező eső átszervezte az átadóünnepség programját - Fotó: Magro.hu - CSZS
A hirtelen érkező eső átszervezte az átadóünnepség programját – Fotó: Magro.hu – CSZS

Csurja Zsolt

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...