Konzorcium alakult az esőhöz hasonló hatékony öntözés megvalósítása érdekében

A szakma elkötelezett művelőinek be kellett látniuk, hogy a korábban felszín alatti vízből táplálkozó öntözés vízkapacitása kevés. Ezért konzorciumot alakítottak, egy olyan öntözőmű fejlesztésébe fogtak, amely a Tiszából táplálkozik, és 3-400 hektár öntözését szolgálja.

Közel 1,3 milliárd forintos beruházással valósította meg az Univer Öntözésfejlesztési Konzorcium annak a Bács-Kiskun megyei – Lakitelek és Szentkirály határában lévő – kísérleti gazdaságnak az öntözését, amelyet július 15-én mutatott be a szakembereknek és a sajtó képviselőinek.

Már 2015-ben elkezdték tesztelni a víztakarékos csepegtetést. Ez a technológiai elem a mai napig része öntözési technológiájuknak
Már 2015-ben elkezdték tesztelni a víztakarékos csepegtetést. Ez a technológiai elem a mai napig része öntözési technológiájuknak (Fotó: Pixabay)

Az öntözés napja

Az öntözés napja nevet viselő rendezvényen – amelyről a magyarmezogazdasag.hu közölt részletes beszámolót – Ágoston Béla, az UNIVER Product Zrt. nyersanyag-beszerzési igazgatója kiemelte: négy településen – Lakitelek, Nyárlőrinc, Szentkirály és Tiszaalpár – alakult meg az öntözési közösség.

A négy év során felszaporodott tapasztalatokat is át szeretnék adni, ez is a rendezvény egyik célja, mutatott rá. 

Az öntözésfejlesztés szükségességéről szóló előadásában Dunai László, az UNIVER-AGRO Kft. ügyvezetője a 185 hektáros gazdaságukról elmondta, 2015-ben öt fúrt kúttal kezdtek öntözni, és már abban az évben elkezdték tesztelni a víztakarékos csepegtetést. Ez a technológiai elem a mai napig része öntözési technológiájuknak. Lineárból jelenleg hármat üzemeltetnek a gazdaságukban. 

Tisza, tároló, támogatás

A négyéves projekt érdekében két cég és három magánszemély fogott össze, a víz a 15 kilométerre lévő Tiszából érkezik, létesült egy 8600 köbméteres tároló, felszín alatti csatorna, a beruházás 70 százalékára sikerült támogatást szerezni, mutatott rá Fehérné Gáspár Katalin, az UNIVER Product Zrt. projekt-, logisztikai, és informatikai vezérigazgató-helyettese. A sikeres kezdeményezésekhez elengedhetetlennek nevezte az összefogást és a pályázati lehetőségek kihasználását.

A projekt műszaki részleteiről Csutár Jenő, a BAUER Hungária Kft. mérnök-üzletkötője, illetve Csabai László szervizvezető osztott meg részleteket. 

Az Univer és a Bauer összefoglalója szerint a versenyképes alapanyag-ellátás érdekében a szántóföldi zöldségtermesztésben a legújabb technológiákat, eljárásokat (palántázás, több módon történő öntözés, tápoldatozás) és fajtákat kell alkalmazni.

Az Univer kísérleti gazdasága ezeket vizsgálja és mutatja be, az új fajták tesztelésének tapasztalatait pedig továbbadja azoknak a környékbeli termelőközösségeknek, amelyek az új paradicsom-feldolgozó üzemét ellátják kiváló minőségű magyar nyersanyaggal.

Szolgáltatások a termelőknek

A kísérleti gazdaság saját palántázó, talajművelő és betakarító gépeivel további szolgáltatásokat is nyújt az Univer Product Zrt. termelőinek.

Ezen túlmenően otthont ad az Univer paprikanemesítési és vetőmag-előállító üzletágának is.  A gazdaságban évente 35-40 hektáron ipari paradicsom termesztése folyik, ezen túl paprikafélék (fűszerpaprika, pritamin és kápia), csemegekukorica és gabona is része a vetésforgónak.

A környezetterhelés csökkentése kiemelt jelentőségű feladat, ezért 6 hektáros területen ökológiai gazdálkodást folytat a társaság, különös figyelemmel a fűszerparika környezetkímélő termesztéstechnológiájának kidolgozására.

A példamutató fejlesztés öntözőberendezéseit a szakterületen nagy tapasztalatú BAUER Hungária Kft. biztosította. A BAUER Csoport a legszigorúbb európai normák szerint tervezi és valósítja meg öntözőrendszereit, megoldásaiban öt földrészen szerzett tapasztalatai összegződnek.

A szárazság nem áll meg a határon

Az agrártermelők számára Magyarországon is problémát jelent a fokozódó szárazság, amelynek hatása a BAUER intelligens és takarékos öntözési rendszereivel ellensúlyozható. Ezekkel ugyanis lehetséges a hatékony és pontos vízkijuttatás az öntözött terület minden pontjára.

A konzorcium 5 „center” öntözőgépet és 3 „lineár” öntözőgépet vásárolt a BAUER Hungária Kft-től. A berendezések kialakítása lehetővé teszi, hogy az UNIVER-AGRO a legrugalmasabban és költséghatékonyan tudja öntözni területeit.

A berendezésekkel olyan vízcseppméretek és öntözésintenzitás érhető el, ami a leginkább hasonlít a természetes esőéhez.

A szórófejek állítható magasságúak, így a talajközeli, növényközeli vízkijuttatással akár 10-15 százalékkal is csökkenthető a párolgási veszteség
A szórófejek állítható magasságúak, így a talajközeli, növényközeli vízkijuttatással akár 10-15 százalékkal is csökkenthető a párolgási veszteség (Fotó: Pixabay)

10-15 százalékkal csökkenthető a veszteség

A szórófejek állítható magasságúak, így a talajközeli, növényközeli vízkijuttatással akár 10-15 százalékkal is csökkenthető a párolgási veszteség. A BAUER Hungária Kft. szállította a teljes hálózat működéséhez szükséges szivattyúkat és a teljesen automatizált működéshez nélkülözhetetlen öntözésvezérlést is.

A kiemelkedő sikerű eseményen részt vettek Lakitelek, Nyárlőrinc, Szentkirály és Tiszaalpár öntözési közösségeinek képviselői és számos mezőgazdasági vállalkozás. Csak e települések mintegy 300 hektár öntözhető, öntözendő kertészeti, mezőgazdasági területet képviselnek.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Hasznos tanácsok a kerti munkákhoz Elérkezett az igazi nyár, s ahogy az lenni szokott, a kertésznek viharokkal és rekkenő hőséggel kell számolnia. Ezekben a hetekben a betakarítás, vala...
Palántanevelési tippek Ugyan még csak lassan, de közeleg a tavasz, így sokan palántanevelésbe kezdenek. Sok örömünk lehet a folyamat közben, de sok bosszúság is érhet! Cikkü...
Öntöznének a gazdák, ha lenne rá lehetőségük... Jelen pillanatban 130 ezer hektáron tudnak a gazdák öntözés mellett növénytermesztéssel foglalkozni, de ez még nem ideális. Egyre több öntözési igénny...
Többen kaphatnak kárenyhítő támogatást! Nőtt a mezőgazdasági kibocsátás súlya; április végén orosz állategészségügyi vizsgálat lesz Magyarországon; öntöznének a gazdák, ha lenne elég víz. Ag...
A gazdaságos zöldségtermesztés alapja Régen, dédapáink idejében még megkülönböztették a zöldségeket aszerint, hogy termeszthető-e öntözés nélkül, vagy sem. A mai intenzív gazdálkodás melle...