Könyörög a talaj a csapadékért

Az utóbbi időben egy-egy futó záporon kívül nem igazán áztatta semmi a szántóföldeket. Ennek köszönhetően jelentősen lecsökkent a talaj nedvességtartalma, ami az elvetett magok kelését elnyújthatja. Az előrejelzések azonban most jó hírekkel kecsegtetnek: hétvégén komoly csapadék is érkezhet. Más kérdés, hogy ezzel együtt a hőmérséklet esése lesz az újabb probléma.

Az OMSZ adatai szerint a hazánk fölött átvonuló frontok csak egy-egy futó záport okoztak, így voltak olyan területek, ahol egy csepp eső sem esett az utóbbi hetekben. A felső talajrétegek – ahol a vetőmagok is próbálnak fejlődni – erősen kiszáradtak, 20 cm-es mélységig a talaj nedvességtartalma sok helyen 30 százalék alá csökkent.

Ezzel a gazdák helyzete is nehezebb lett. Ugyan a magok már a földben vannak, de így rendkívül lassú a fejlődésük, valamint a legfelső, száraz talajréteget nehezen tudják áttörni a csíranövények. Jó hír, hogy 24-e körül kiadós csapadék várható többfelé is az országban. Így a nagy szárazság enyhülhet, a magvak megkaphatják a szükséges vízmennyiséget, ami a kielégítő fejlődésükhöz szükséges lehet.

Végre jöhet némi csapadék a hétvége folyamán
Végre jöhet némi csapadék a hétvége folyamán

 

Ezzel együtt azonban egy újabb probléma léphet fel, mégpedig a hirtelen hőmérsékletcsökkenés. Ugyanis a Brit-szigetek felett egy anticiklon alakul ki, amely hatására Európa északi részét az évszakhoz képest szokatlanul hideg levegő árasztja el. Magasabb hegységekben – például az Alpokban – akár hózáporokra is felkészülhetnek az emberek.

Itthon ebből annyit fogunk érezni, hogy vasárnapra nagyon vissza fog hűlni a levegő, a csapadék mellett nem lesz ritka, hogy csak 8-10 fokig melegszik nappal a hőmérséklet. Ez a talaj hőmérsékletére is hatással lesz, az 5 cm-es mélységben mért hőmérséklet átlagosan a 10 fokot sem fogja elérni. Ez jelentősen visszavetheti a talajban lévő magvak fejlődését. Milyen furcsa a természet: a várva várt nedvesség megérkezik, de a meleg tovaszáll.

A hideg talaj mellett további probléma, hogy a hajnalok is igen hűvösen alakulnak, sokszor fagypont alatt maradhat a hőmérséklet. Az éppen virágzó fák, valamint a virágba boruló szamóca is veszélybe kerülhet, amit lehet, azt takarással óvjunk a fagyos hajnalok kártételétől.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Özönvíz és szélvihar – ciklon riogat Országos szinten eshet az eső, 3 mm körüli csapadék várható. Ez alól kivétel lehet a Dunántúl, itt szűrt napsütésre van kilátás. A hajnali 5-6 fok nap...
Melegszik az idő, az eső marad Hajnalban már melegebb idő volt, mint az elmúlt napokban, 8-9 Celsius fokra "emelkedett" a hőmérséklet. Napközben 14-8 fokig melegedhet a levegő hőmér...
Igazi tavaszi idő, néhol nagy mennyiségű esővel... Szombatra nem egészen érnek véget a nagy esőzések. Úgy tűnik, a pénteki nap csak helyenként hozott felüdülést. A Balaton térségében és ettől délre jel...
Csökkenő esők, növekvő hőmérséklet Vasárnap már csak kisebb esőzések fordulhatnak elő, 1-3 mm csapadék várható. A hőmérsékletek kezdenek kiegyenlítődni az egész országban, nem lesznek n...
Nyárias idő, elvétve záporokkal Vajon ez lesz a nyár első napja? Hétfőn hajnalban már az ország nagy részén hajnalban sem süllyed 10 Celsius fok alá a hőmérséklet, 10-11 fokokat mérh...
Kárt okozott az eső és a vihar a szántóföldeken... A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságainak jelentései alapján, több helyen is ká...