Könnyebben juthatnak hitelhez a gazdálkodók, mint ezelőtt bármikor

Versenyt hirdettek a bankok, méghozzá a mezőgazdaságban tevékenykedők kegyeiért folyik a harc. A bankszektor szerint ugyanis a gazdálkodók a leginkább megbízható ügyfelek, ezért idén az eddigieknél is könnyebb lesz hitelhez jutniuk.

A Magyar Idők információi szerint március 31-ig minden, az Európai Unió 2014–2020-as támogatási ciklusához kapcsolódó pályázati felhívást közzétesznek az illetékesek. Ez azt jelenti, hogy hatalmas pályázati dömping várható, amelyre a gazdálkodóknak is fel kell készülniük.

Előszeretettel nyújtanak pénzügyi segítséget a bankok a mezőgazdaságban tevékenykedőknek
Előszeretettel nyújtanak pénzügyi segítséget a bankok a mezőgazdaságban tevékenykedőknek

 

A pénzintézetek a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásában segítenek. Ennek elsősorban azok a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások örülnek, amelyek nem szeretnének várni a kifizetésekre. Így ezek a cégek már jóval korábban felhasználhatják a támogatási összegeket beruházásaikhoz, esetleg a hitelhez szükséges saját erő biztosítására.

A bankszférában dolgozók szerint a területalapú támogatások esetében a legkönnyebb megelőlegező hitelhez jutni. Az előfinanszírozási források igénybevételéhez nincs szükség például terhelhető ingatlanra, hiszen maguk az uniós támogatások szolgálnak a hitelek fedezetéül.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Június 17-től lehet LEADER támogatási kérelmeket b... Megjelent az EMVA-ból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről sz...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Információs szupersztráda a farzsebben Az Agrostratega.blog.hu-n jelent meg ez az érdekes írás Varanka Mariann „tollából”, amit most kisebb rövidítéssel, de a lényegi dolgokon nem változtat...
Árvíz okozta mezőgazdasági károk bejelentése ̵... Több mint 10 ezer hektár mezőgazdasági területen (nagy részük szántó, kisebb részük legelő) okozott károkat az idei árvíz; ebből mintegy 3 ezer hektár...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...