Komoly uniós pénzt bukott el Magyarország

Ilyen is előfordul: nem annyi támogatást kaptunk az uniótól, amennyire számítottunk. Egy igen régi – 2009-es – ügyre került pont néhány héttel ezelőtt, a végkifejlet azonban nem az lett, amire számítottunk.

A gyümölcs- és zöldségtermelőket támogató uniós rendelkezés célja, hogy az ágazatban működő termelők szervezetbe tömörülve közösen értékesítsék az egyénileg megtermelt árut, ezzel csökkentve a rájuk nehezedő költségeket és növelve versenyképességüket.

Nem kapunk vissza annyi pénzt az uniótól, amennyit szeretnénk
Nem kapunk vissza annyi pénzt az uniótól, amennyit szeretnénk

 

Olyan régiókban, ahol az ágazat jelentős méretű, de a termelők szervezettsége alacsony, a tagállamok pénzügyi támogatást nyújthatnak a termelői szervezeteknek, amelynek egy részét az Európai Unió utólag megtéríti.

Élve a lehetőséggel, Magyarország jelezte az Európai Unió felé, igényt tartana egy 2009-ben, a gyümölcs- és zöldségágazatban működő termelői szervezeteknek kifizetett támogatás teljes uniós visszatérítésére. Az összeg nem kicsi, összesen 2 millió euró, mintegy 600 millió magyar forint.

A vizsgálatokat követően az uniós bizottság azonban mindössze 1,2 millió euró visszatérítését tartja indokoltnak – írja az MTI. Az Európai Bizottság álláspontja szerint visszatérítésre akkor van lehetőség, ha azt előre bejelentett és általa jóváhagyott támogatás formájában fizették ki. Ez pedig szerintük csak 1,2 millió euró esetében történt így.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gyümölcstermelők téli továbbképzése rendezvénysoro... A szakmai fejlődés minden szakember számára fontos, így a gyümölcstermesztés területén dolgozóknak is. A programon résztvevők friss információkat tudh...
Mi lesz idén a zöldség-gyümölcs ágazatban? 2013-ban döcögősen indult be a szezon, köszönhetően a hosszúra nyúló télnek. Idén azonban enyhe volt a tél és korán megérkezett a tavasz is: előbb kez...
A zöldséghajtatás technológiai korszerűsítése... A mezőgazdaságban kiemelt szerepe van a különböző fejlesztéseknek, manapság már sok hazai termelőnek és befektetőnek fontos, hogy a legkorszerűbb zöld...
Rekordtermés helyett csak jó közepes várható a gyü... A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt - mondta ...
Így maradt bio a nem bio cseresznye Személyes hangvételű cikket olvastunk a Kapanyél oldalán, mely a cseresznyefák hasznosságáról szól. Pro és kontra érvek kerülnek egymással szembe, szó...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...