Komoly támogatást kapnak idén a fűszerpaprikás gazdák

Már tavaly is jelentős összeggel támogatták a minőségi fűszerpaprika-előállítást és szerencsére ez idén is így lesz. A támogatást a megvásárolt fémzárolt vetőmag után lehet igénybe venni, de összege maximálva van.

Mintegy 170 millió forinttal kívánja támogatni az illetékes hivatal a minőségi fűszerpaprika-előállítást. A támogatási időszak 2015. október 20. és 2016. április 30. között tart. Az ez idő alatt vásárolt fémzárolt vetőmagok után tudnak a gazdák támogatást igényelni. A támogatás összege a megvásárolt vetőmag nettó árának 75 százaléka, de kilogrammonként maximum 30.000 Ft lehet.

A támogatás nyújtásának célja a magasabb hozam elérése, valamint hogy kiszámítható minőségű prémiumtermékek kerüljenek a boltok polcaira az év minden szakaszában.

Cél a folyamatos, minőségi paprikatermés elérése!
Cél a folyamatos, minőségi paprikatermés elérése!

 

Változás az előző évek gyakorlatához képest, hogy 2016-ban már azok a gazdák is igényelhetik a támogatást, akiknek köztartozásuk van. Az alapvető követelmények azonban nem változtak: a támogatás elnyeréséhez továbbra is vetőmagminőség igazolás szükséges a fémzárolt vetőmag címkéjével, vagy a minősítés igazolásának másolatával. További követelmény, hogy a támogatási igény mellé csatolni kell a termelő nevére kiállított számlát is.

A kérelmeket és a mellékleteket május 1. és augusztus 5. között papír alapon lehet benyújtani az MVH részére.

Az illetékes hivatal felhívja a gazdák figyelmét – okulva a 2015-ös problémákból – hogy a szükséges igazolásokat időben szerezzék és adják be. A tavalyi év tapasztalataiból látszik, hogy a legnagyobb probléma a szaporítóanyag-származásának azonosításával volt. Ennek nem megfelelő igazolása miatt rendkívül sok esetben hiúsult meg a támogatások kifizetése.

Forrás: mvh.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A zöldséghajtatás technológiai korszerűsítése... A mezőgazdaságban kiemelt szerepe van a különböző fejlesztéseknek, manapság már sok hazai termelőnek és befektetőnek fontos, hogy a legkorszerűbb zöld...
Gyakorlati ismeretek paprikatermesztőknek A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával megjelent „A Szentesi paprika (OFJ) termesztési és minőségbiztosítási kézikönyv...
Tökéletes komposzt néhány hónap alatt A kertben és a konyhában nagy mennyiségű szerves hulladék keletkezik, amit számos gazda szemetesbe dob vagy eléget, ezzel rontva a környező lakosok él...
Orosz embargó – Magyarország a zöldség-gyümö... Magyarország haladéktalanul az EU Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség-gyümölcs támogatás tárgyalásának ügyét, miután Brüsszel s...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...
170 millió forint támogatás a fűszerpaprika-termes... Mintegy 170 millió forint támogatást nyújt az idén a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a fűszerpaprika termesztő gazdáknak. A Földművelésügyi Miniszté...