Komoly pénzt ígér jövőre a kormány a magyar agráriumnak

Ugyan még csak év közepe van, de a jövő héten már a 2018-as költségtervezetről lesz szavazás. Amennyiben a tervezetet elfogadják, a mezőgazdaság kifejezetten jól járhat. Sosem látott támogatás érkezhet 2018-ban már nem csak az Európai Unió, de a magyar állam részéről is.

Komoly ugrás előtt a magyar agrárium. 2010-ben 50 milliárd forintot szavaztak meg, melyet évente a mezőgazdaságban dolgozók kaphattak meg támogatás címén. Emellé persze jöttek még különböző uniós támogatások több száz milliárd forint értékben, de a gazdálkodóknak nem minden esetben volt ez elég.

A 2018-as költségvetési tervezet szerint azonban változik a helyzet. Az uniós pénzek mellett emelt összegű támogatást biztosítana a magyar állam is a mezőgazdaságban dolgozók számára, így jövőre már 96,7 milliárd forint áll majd mezőgazdasági támogatásként rendelkezésre.

Újabb lehetőség lehet a fejleszteni kívánó gazdák előtt a megemelt támogatási keret
Újabb lehetőség lehet a fejleszteni kívánó gazdák előtt a megemelt támogatási keret

 

Attól nem kell félni, hogy a gazdálkodók ne szippantanának fel minden egyes forintot, a támogatások iránt ugyanis rendkívül nagy az érdeklődés. Az idei évben, eddig 177 ezer gazda nyújtott be egységes kérelmet, 4,9 millió hektár területre. A területalapú támogatás idei évi keretösszege 224 milliárd forint – írja a Földművelésügyi Minisztérium sajtóközleménye.

A váratlan károkra is több fog jutni az emelt összegű forrással, ilyen eset lehet például egy újabb madárinfluenza járvány. Az idei járvány által okozott közvetlen károk után a termelők 11 milliárd forint összegű kártalanításban részesülnek, amelyből 9 milliárd forint már kifizetésre került. Mindemellett a víziszárnyas (kacsa, liba) ágazat 1,4 milliárd forintos csekély összegű jövedelempótló támogatásban részesül.

A támogatásoknak pedig van értelmük, mi sem bizonyítja jobban, mint a várható termésmennyiségek. Az előzetes becslések alapján 4,9 millió tonna búza, 220 ezer tonna árpa, 83 ezer tonna rozs, 777 ezer tonna őszi káposztarepce és 410 ezer tonna tritikálé kerülhet a tárolókba, ha az időjárás is úgy akarja.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...