Az állategészségügyi szolgálat és a baromfitartók elővigyázatos és szabálykövető intézkedései ellenére is jelentős veszélyt jelent a hazai baromfiállományra a vadmadarak tavaszi vándorlása. Ugyanis nem csak Európa más országaiban, hanem hazánkban is számos vadmadár tetemében kimutatható a madárinfluenza vírusa. A környező országokból továbbra is nagy számban jelentenek mind baromfi megbetegedéseket, mind vadmadár eseteket. Az utóbbi esetek száma hazánkban is számottevő, és az ország bármely területén előfordulhat.
A Nébih írta meg, hogy a madárinfluenza vírus a vadmadarakban széles körben jelen van, állandó kockázatot jelentve a baromfiállományokra, hiszen a vadmadarak vándorlása folyamatos, a tavaszi vonulással pedig még erőteljesebbé válik. A magas kockázatú területeken az országos főállatorvos által elrendelt baromfik kötelező zártan tartása, valamint a járványvédelem minimum feltételeit meghatározó határozat jelenleg is hatályos. Ahol a kötelező zártan tartás nincs elrendelve, a baromfikat ott is zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt zárt helyen kell tárolni. Az alom tárolását lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva kell biztosítani.

Az intézkedések célja a szárnyasok és vadon élő madarak közvetlen vagy közvetett úton történő találkozási lehetőségének csökkentése, lehetőség szerint teljes kizárása, minimalizálva a házi állomány megfertőződésének kockázatát. A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih tematikus oldalán lehet tájékozódni.
A betegség kóroktana
A madárinfluenza vírusa az Orthomyxoviridae család Influenzavírus nemzetségébe tartozó burkos vírus. Az influenzavírusok genomja 8 szegmens negatív egyszálú RNS-ből áll. A vírust lipidtartalmú burok (envelope) veszi körül. Ebből a burokból nyúlnak ki a haemagglutinin (H) és neuraminidáz (N) glikoproteinek. Kórokozó képesség szempontjából vannak magas (HPAI) és alacsony patogenitású (LPAI) törzsek. A vírusok A, B és C típusba sorolhatók.
- Magas patogenitású madárinfluenza (HPAI): A magas virulenciájú madárinfluenza törzsek az A típusba, olyan H5 vagy H7 szubtípusokba tartoznak, amelynek nukleotidszekvenciája a haemagglutinin molekula hasítási felületén olyan aminosavakat kódol, amelyet a gazdaszervezet ubiquiter proteáz enzimei tudnak hasítani; vagy pedig 6 hetes csirkéken az IVPI> 1,2.
- Alacsony patogenitású madárinfluenza (LPAI): az előző ponttól eltérő H5 vagy H7 szubtípusba tartozó madárinfluenza vírus. A szegmentált RNS replikálódása során antigén csuszamlás vagy antigén sodródás könnyen jöhet létre, amely új vírustörzsek kialakulásához vezethet.