Komoly csúszásban vannak az egymilliárd eurós gigakertészet munkálatai

Jelentős késést okoz az osztrák-magyar határon épülő gigakertészet kivitelezési munkáinak előrehaladásában a koronavírus-járvány. Részben amiatt, hogy nem tudnak a megfelelő ütemben haladni a tárgyalások a lehetséges partnerekkel – tájékoztatott Tóth Károly, a FAKT Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Üvegházakat, gyümölcsfeldolgozó egységet, logisztikai központot, kamionparkolót, motelt, szolgáltató egységeket, lakóautó-parkolót, kempinget, üzleteket, éttermet, hotelt, óvodát és iskolát is létre szeretnének hozni.

Az infrastruktúrával párhuzamosan el szeretnék majd indítani az üvegházak 
megvalósítását is
Az infrastruktúrával párhuzamosan el szeretnék majd indítani az üvegházak
megvalósítását is (Fotó: Pixabay)

A beruházás az infrastruktúra kiépítésével fog kezdődni, de párhuzamosan el szeretnék majd indítani az üvegházak megvalósítását, illetve a haltenyészet és logisztikai rész kivitelezését is.

Hegyeshalom és Bezenye határában

 2019 márciusában robbant a hír, miszerint egymilliárd eurós beruházást tervez a német FAKT AG Hegyeshalom és Bezenye határában.

Így Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épülhet meg az osztrák-magyar határon.

Az akkori információk szerint legkésőbb 2021 elején kezdődött volna Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházási projektjének a kivitelezése.

Már megint a Covid

A koronavírus-járvány azonban alaposan keresztbe tett a munkálatoknak, és jelentős késést okoz a beruházás előrehaladásában. 

– Sajnos a kialakult járványhelyzet miatt a tervezett indulás csúszik, a tárgyalások nem tudnak a megfelelő ütemben haladni, nincs lehetőség a személyes találkozókra, így nehezebben tudjuk bemutatni a projektet a lehetséges partnereinknek – tudta meg Tóth Károlytól az agrarszektor.hu. A beruházás az infrastruktúra kiépítésével fog kezdődni. Viszont párhuzamosan szeretnék elindítani az üvegházak megvalósítását, illetve a haltenyészet és logisztikai rész kivitelezését is. A beruházás megépítése több részletből áll, teljes kivitelezése 5-6 évet vesz igénybe. 

Üvegháztól iskoláig

A FAKT AG 330 hektáron egy mezőgazdasági termékek gyártására, feldolgozására és forgalmazására szolgáló egyedülálló, integrált központ építését és üzemeltetését tervezi. Itt zöldségtermelésre üvegházakat, gyümölcsfeldolgozó egységet, logisztikai központot, kamionparkolót, motelt, szolgáltató egységeket, lakóautó-parkolót, kempinget, üzleteket, éttermet, hotelt, óvodát és iskolát is létre szeretnének hozni. Tóth Károly tájékoztatása szerint ezt az óriási területet a tervek szerint bővíteni fogják a közeljövőben. Ugyanakkor a beruházás célja, illetve a beruházásra szánt összeg változatlan maradt az eredeti tervekhez képest. 

Az óriási területet a tervek szerint bővíteni fogják a közeljövőben
Az óriási területet a tervek szerint bővíteni fogják a közeljövőben (Fotó: Pixabay)

A beruházás bejelentése óta eltelt időszakban nagy hangsúlyt fektettek a terület infrastruktúrájának előkészítésére. Ebben a cég az E-onnal működik együtt. Az E-on felmérte a jelenlegi adottságokat, kalkulálta a jövőbeli igényeket, és ez alapján készíti el a terület energiaellátási koncepcióját.

Szakmai és pénzügyi partnerekkel

Folyamatosan tárgyalnak partnerjelöltekkel, akik mind a mezőgazdaság, mind a logisztika, mind a haltenyészet területén szóba jöhetnek. Természetesen a beruházás nagysága miatt a finanszírozási oldal is elég összetett. Ezért ezen a téren is tárgyalásokat folytatnak a megfelelő háttér megtalálása érdekében. Konkrét megállapodásokról még nincs hír.

Rendkívül fejlett és kényelmes, nyugodt környezetben tudnak élni a munkatársak
Rendkívül fejlett és kényelmes, nyugodt környezetben tudnak
élni a munkatársak (Fotó: Pixabay)

A mezőgazdaságban sok szegmens jellemzően élőmunkaigényes. Köztudott azonban, hogy komoly munkaerőhiánnyal küzd az ágazat. Azzal kapcsolatban, hogyan tervezik ezt a problémát megoldani, az ügyvezető igazgató elmondta: a modern technológia minden kétséget kizárva nagy teret kap a beruházásban. Ez azonban nem jelenti az élőmunka szükségességének hiányát. 

Megtalálják a számításukat

A dolgozóknak olyan körülményeket szeretnének biztosítani, amelyek hosszú távon biztos megélhetést és tervezhetőséget nyújtanak. Ehhez hozzátartozik a lakóövezet megépítése, ahol rendkívül fejlett és kényelmes, nyugodt környezetben tudnak élni a munkatársak. Véleményük szerint a mezőgazdaság továbbra is kiemelt ágazatként fog szerepelni a világon. Ez pedig megteremti annak lehetőségét, hogy az itt dolgozók megtalálják számításukat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése,... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó támogatásokhoz kapcsol...
A kertészetek a vasárnapi nyitvatartásért lobbizna... A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhíté...
Kertészeti teendők januárban is! Ugyan a hideg januári időjárásban és a hóban (persze, csak ha esik egyáltalán) nem szokás a kertben dolgozni, de a vállalkozó kedvű gazdák ilyenkor is...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...
Palántanevelési tippek Ugyan még csak lassan, de közeleg a tavasz, így sokan palántanevelésbe kezdenek. Sok örömünk lehet a folyamat közben, de sok bosszúság is érhet! Cikkü...