Költségesebb Karácsony jön: drágább a magyar és a külföldi hal is tavalyhoz képest

Drágul a magyar hal. Jellemzően 7-15 százalékkal kell többet fizetni idén a magyar halakért, mint tavaly. Budapesten, a Fővám téri piacon az élő ponty 1350-ről 1450 forintra, a busatörzs 1300-ról 1400 forintra, az afrikai bőrös harcsafilé pedig 3300-ról 3500-ra forint emelkedett. A külföldről importáltak ára is megnőtt, várhatóan 10-15 százalékkal kerülnek többe a 2020-as szinthez képest. A belföldi édesvízi halakért 7-15, a külföldi halakért 10-15 százalékkal fizethetünk idén többet. Utóbbi esetében nem elképzelhetetlen a további drágulás.

Szó sincs arról, hogy bármilyen szegmensben halhiány lenne, sőt, a nagyon kedvelt és konyhakész termékekből – az afrikai harcsa mellett – ma már szürkeharcsát is kapni. Vannak tokfélék és pisztráng is a piacon, tehát minden kuriózum is elérhető – mondta az InfoRádiónak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, Lévai Ferenc.

a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, Lévai Ferenc egy pontyállomány lehalászásán, középen - Fotó: Magro.hu, CSZS, Akasztó, 2021
a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, Lévai Ferenc egy pontyállomány lehalászásán, középen – Fotó: Magro.hu, CSZS, Akasztó, 2021

A horgászokra is gondolnak

A szakember szerint a tavasz egy kicsit nehezebb lehet, de a MA-HAL feltett szándéka, hogy a horgásztavak igényeit is maradéktalanul kielégítsék, hiszen a piac másik nagy szegmense a Magyar Országos Horgász Szövetség és az egyesületek által birtokolt horgásztórendszerek, ahová majd a zsákmánynak valót kell kitelepíteni. A MA-HAL szóvivője egyben arról is biztosította a hallgatókat, hogy aki halat szeretne a karácsonyi asztalra, az tud venni. Ennek elősegítésére még önkéntes exportkorlátozást is bevezettek, hogy addig nem adnak el halat sehová, amíg a magyar piacon van rá igény.

Követik az árváltozásokat

A megbízásukból az Agrárgazdasági Kutatóintézet több nagyvárosban – köztük Kecskeméten, Pécsen, Székesfehérváron, Debrecenben, Békéscsabán, Győrben, Nagykanizsán, Keszthelyen és a fővárosban is – folyamatosan méri a halárakat. Ennek alapján átlagosan 7 százalékkal drágultak az élő halak tavaly óta. Lévai Ferenc példaként a budapesti Fővám téri csarnok árait hozta, ahol az élő ponty ára 1350-ről 1450 forintra, az afrikai bőrös harcsafilé 3300-ról 3500-ra, a busatörzs pedig 1300-ról 1400 forintra drágult.

Ez a 7-10 százalékos drágulás azonban még mindig nem fedezi azt az áremelkedést, ami begyűrűzött a takarmányárakba, a szállítási- és nem utolsó sorban a munkaerőköltségekbe. Ráadásul a halászati ágazat nincs is igazán jó helyzetben, miután a halastórendszerek semmilyen támogatásban nem részesülnek, ellentétben bármely szántóföldi vagy állattenyésztési kultúrával – tette hozzá.

A külföldi halak ára még növekedhet

Bár a MA-HAL szóvivője nem számít arra, hogy az adventi időszakban tovább emelkedne még a hal ára, azt tanácsolja, senki ne várjon az utolsó pillanatig a vásárlással. Kiváltképp, mert mélyhűtve 3 hét múlva is pontosan ugyanolyan friss lesz a hal, mintha tegnap vásároltuk volna. Összességében a belföldi édesvízi halakért 7-15, a külföldi halakért 10-15 százalékkal fizethetünk idén többet. Bár utóbbi esetében nem elképzelhetetlen a további drágulás. Természetesen a feldogozott termékeknél még nagyobb lehet az eltérés, a szelet- vagy filéárak drágulása a 10 százalékot is átlépheti.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
600 millióból fejlesztjük a halgazdálkodást Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására. A mintegy félmilliós honi hor...
Ízletes halászlé pontyból és apróhalakból Sok családban a karácsony elmaradhatatlan étele szenteste a halászlé. Vannak tradicionális halászlé receptek, mint például a Bajai halászlé, (amely id...
Új év, új szabályok a horgászoknak A januárral együtt elérkezett az új halgazdálkodási törvény is. Ennek értelmében több jogszabály is módosult, beszüntették a kereskedelmi célú horgász...