Kisebb földterületen kevesebb gabona termett

A legfrissebb információk szerint 132 ezer hektárral csökkent a gabonafélék termőterülete 2015-ben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, valamint 2,6 millió tonnával (15,7 százalékkal) kevesebb terményt tudtak betakarítani a gazdák. A visszaesést elsősorban a jelentősen csökkenő kukoricatermés okozta.

De mitől lett ilyen kevés kukorica? A válasz nagyon egyszerű: nem alakult jól az időjárás. A nyár eleji rekkenő hőség és a csapadékhiány hatására mintegy 2,8 millió tonnával kevesebb kukoricát takaríthattak be a gazdálkodók, mint 2014-ben. Eközben még a termőhely mérete is változott, 7,6 százalékkal kisebb (1150 ezer hektár) helyen termesztettek kukoricát a gazdák és összesen 6,5 millió tonna termést tudtak learatni.

Búza esetében 7,6 százalékkal csökkent a termőterület (1029 ezer hektár), míg az össztermés 5,3 millió tonna volt 5140 kg/ha termésátlag mellett.

A napraforgó termőterülete 615 ezer hektárra növekedett, ami 3,6 százalékos emelkedés volt 2014-hez képest. Azonban a termésmennyiség még így is elmaradt az egy évvel korábbitól, 1,5 millió tonnát arattak le a gazdák 2510 kg/ha termésátlag mellett.

A repce termőterülete is növekedett 3,8 százalékkal, de a 2014-es terméshez képest 17 százalékkal kevesebbet, 584 ezer tonnát tudtak betakarítani a gazdák.

Jóval kevesebb gabona termett 2015-ben mint 2014-ben
Jóval kevesebb gabona termett 2015-ben mint 2014-ben

 

13 százalékkal volt kisebb a burgonya termőterülete (18 ezer hektár), mint 2014-ben. Összesen 412 ezer tonnát, 27%-kal kevesebbet takarítottak be.

A cukorrépa betakarított területe megegyezik a 2014. évivel (15 ezer hektár), mennyisége (886 ezer tonna) és termésátlaga (57,7 tonna/hektár) is 17%-kal csökkent.

A lucerna betakarított területe (134 ezer hektár) 8,4%-kal volt nagyobb, a termésmennyisége (573 ezer tonna) 3,7%-kal lett kevesebb. A termésátlag (4290 kilogramm/hektár) 11%-kal csökkent.

Forrás: ksh.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
20 tipp, mire ügyeljen az idei kukoricatermése érd... A hatékony kukoricatermesztés érdekében fontos odafigyelnünk többek között a kártevőkre, a tápanyagellátásra, és a csapadék mennyiségre is. Partnerünk...
10 hasznos tanács a jó kukoricatermés érdekében!... Az eredményes kukoricatermesztést követően az érés szakaszában is több dologra kell figyelni, hogy bő terméshozamot érjünk el. Továbbra is fenyegetnek...
9 aktuális tanács a jó kukoricatermés érdekében!... A kukorica termesztéséhez és a kezdeti növekedési szakaszban javasolt tanácsokról is olvashatott már a Magron. Ezúttal partnerünk, Szieberth Dénes, a ...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...