Kínai vállalat hozza a frászt Brüsszelre

Tavaly év vége felé a ChemChina és a Syngenta összeolvadásától volt hangos a szaksajtó. Az üzlet azonban továbbra sem köttetett meg, mint most kiderült, ennek oka Brüsszel áldásának hiánya. A törvényhozók ugyanis megijedtek az üzlet várható következményeitől…

A világon egyedülálló, a legnagyobb olyan üzlet van megkötés alatt, amelyben egy kínai cég külföldi vállalatot vásárol fel. A mezőgazdaság világában tevékenykedők jól tudják, hogy a ChemChina és a svájci tulajdonban lévő Syngenta összeolvadásáról van szó. A kínai állami tulajdonban lévő konszern tavaly 43 milliárd dolláros ajánlatot tett a Syngentáért, amelyet a svájci cég köszönte szépen és el is fogadott.

Nehéz helyzetbe került Brüsszel
Nehéz helyzetbe került Brüsszel

 

Az adásvételre minden fontos hatóság rábólintott még 2016-ban, egyedül az Európai Unió hezitál. Ennek oka, hogy az összeolvadással könnyen egy olyan vállalat jöhet létre, amely egyeduralkodóvá válhat a piacon, ezzel ellehetetlenítve a piaci versenyt. A kínai fél nem adja fel, a napokban jóvátételt kínált fel az Európai Uniónak, melynek mértékét szigorú titokként kezeli mindkét fél.

A ChemChina és a Syngenta továbbra is bizakodó, számukra méltányos és korrekt elbánásban bíznak az Európai Uniótól. Végső döntés várhatóan április 12-én születhet az ügyben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...
Sertésállomány az Európai Unióban Egy korábbi cikkünkben az Európai Uniós tagállamok tejelő szarvasmarha állományáról írtunk, mai cikkünkben pedig a sertésállományt térképezzük fel az ...
2014-es repcetermesztés az Európai Unióban Napvilágot láttak a friss adatok az idei repcetermesztésről. Cikkünkből kiderül, ki termelte a legtöbb repcét, és hogy Magyarország hol áll az uniós r...
2014-es sertéspiac az Európai Unióban Bár még Anglia és Belgium adatai hiányoznak, az eddig nyilvánosságra hozott információkból az látszik, hogy az Európai Unió sertésállománya, noha csak...
Sertéslétszám alakulása Európában Az utóbbi hetekben sorra jöttek azok a támogatások, melyek a sertéstartást kívánják segíteni. Lássuk, hogyan alakult az elmúlt években a sertéslétszám...