Kihozta a KSH, mennyit lehet keresni a magyar mezőgazdaságban

A mezőgazdaság legjobban fizetett munkakörei közül sokat az erdő- és természetvédelmi, valamint az élelmiszeripari és a mezőgazdasági mérnökök töltenek be. A zöldségtermesztők viszont a harmadát keresik meg egy erdőmérnök átlagos fizetésének – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) különböző foglalkozások átlagkeresetére vonatkozó adataiból. Az adatbázis a mezőgazdasági és élelmiszeripari munkakörök széles körét tartalmazza.

Pár hónapja frissítette foglalkozás szintű keresetstatisztikáját a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó átlagkereset a vezető beosztásban dolgozók körében a legmagasabb – közel 800 ezer forint –, ide 33 foglalkozást soroltak. Ebből a kategóriából kiemelkednek a törvényhozók, miniszterek és államtitkárok, akiknek az átlagkeresete tavaly 1,5 millió forint volt. Egymillió forint feletti bruttó fizetés jár a pénzügyi vagy informatika és telekommunikációs tevékenységet folytató egységek vezetőinek, de a HR-, illetve marketingvezetőknek is – írta a 24.hu.

Bár a FEOR (Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere) szerinti listán az utolsó előtti helyen vannak a gépkezelők, összeszerelők, és járművezetők,  mégis többet visznek haza, mint például az irodai alkalmazottak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőkövesd
Bár a FEOR (Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere) szerinti listán az utolsó előtti helyen vannak a gépkezelők, összeszerelők, és járművezetők, mégis többet visznek haza, mint például az irodai alkalmazottak – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőkövesd

A felsőfokú képzettséggel kereshető összegek

Átlagosan bő 200 ezer forinttal lehet kevesebbet keresni – bruttó 573 ezer forintot – azokban a munkakörökben, amelyek felsőfokú képzettséget és önálló tevékenységet feltételeznek (a KSH 113 ilyen foglalkozást tart nyilván). Ebben a kategóriában is vannak, akik egymillió feletti bruttó bért kapnak, például a bírók, vagy az alternatív gyógymódot alkalmazók (például a hagyományos kínai orvoslással gyógyítók vagy a természetgyógyászok). Ebbe a kategóriába sorolták a tanárokat is: az egyetemen, főiskolán oktatók keresete tavaly átlagosan 567 481, míg a középiskolai tanároké 415 396 forint volt. A legkevesebb pénzt a könyvtárosok viszik haza, átlagkeresetük kicsivel több mint 300 ezer forint.

Sport, pénzügy, légiforgalom

Az egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások (összesen 100 ilyen van) átlagbére 462 ezer forint. Érdekesség, hogy ide tartozik a három legmagasabb bruttó átlagkeresetet garantáló foglalkozás:

  • a légiforgalmi irányítók havonta átlagosan kétmillió forintot,
  • a sportolók 1,3 millió forintot,
  • a tőzsde- és pénzügyi ügynökök, brókerek pedig 1,17 millió forintot kapnak.

Itt találhatóak még a többi között a vám- és pénzügyőrök (510 ezer forint), az orvosi laboratóriumi asszisztensek (477 ezer forint), illetve a jelnyelvi tolmácsok (318 ezer forint).

Irodában, laborban és a vámhivatalban

Az irodai és ügyviteli, ügyfélkapcsolati foglalkozásúak (összesen 24-ről van adatközlés) már csak 350 ezer forintot keresnek átlagosan. Közülük a könyvelő 450 ezer forintot, a titkár(nő) 361 ezret, a recepciós pedig 280 ezret. Az 5-ös főcsoportban (41 darab kereskedelmi és szolgáltatási foglalkozás van itt) bő 300 ezer forint a bruttó átlagkereset, legjobban a rendőrök, börtönőrök és tűzoltók keresnek ebben a kategóriában (sorrendben 545 ezer, 475 ezer, 459 ezer forintot), a legkevesebbet pedig a pultosok, manikűrösök és utcai árusok (nagyjából 215 és 220 ezer forint között).

Mezőgazdaság és erdészet, ipar

A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási foglalkozások között nagyon kevés, összesen 16 foglalkozás található, és innentől megfigyelhető a szakmunka felértékelődése.

Az ipari és építőipari foglalkozásokat űzők, illetve a gépkezelők, összeszerelők, járművezetők között is akad ugyanis olyan foglalkozás, amely sokkal jobb keresetet biztosít, mint amit a mezőgazdaságban dolgozók remélhetnek. A bruttó átlagkereset ez utóbbi kategóriában 241 ezer forint, ami a szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztők 301 ezres, illetve az erdészeti foglalkozásúak 163 ezres keresete közé esik.

Az ipari és építőipari foglalkozásokban (73 szakmát soroltak ide) viszont átlagosan 310 ezer forintot lehet keresni, itt ugyanakkor elég nagy a szórás: a legtöbbet (813 ezer forint) az ipari alpinistáknak, a legkevesebbet a nád- és fűzfeldolgozóknak, seprű-, kefegyártóknak fizetnek (119 ezer forint). Utóbbi az összes, 475 foglalkozás közül a legkisebb átlagkeresetet biztosítja. A szigetelők 283 ezer, a lakatosok 339 ezer, a felvonószerelők 422 ezer forintot keresnek átlagosan.

Gépesek, szerelők, sofőrök

Bár a FEOR (Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere) szerinti „rangsorban” az utolsó előtti helyen vannak a gépkezelők, összeszerelők, és járművezetők, ők mégis többet visznek haza, mint például az irodai alkalmazottak). A 49 foglalkozás átlagkeresete 381 ezer forint.

  • a legjobban a sugármentesítő gép kezelői keresnek (685 ezer forint havonta),
  • a mozdonyvezetők 667 ezer forint bruttót kapnak átlagosan,
  • a kőolaj- és földgáz-feldolgozó gépek kezelői pedig kicsivel 600 ezer forint alatt keresnek.

A kategóriában a legszerényebb keresettel a cipőgyártó, illetve a ruházati gépek kezelői és gyártósorai mellett dolgozók rendelkeznek. Bruttójuk csak kicsivel haladja meg a 200 ezer forintot.

Utóbbiak bérénél kicsivel magasabb (221 ezer forint) az átlagkereset a szakképzettséget nem igénylő foglalkozásoknál. 26 munkakört soroltak ide, közülük a legjobban rakodómunkásként és ablaktisztítóként lehet keresni (átlagosan bruttó 300 ezer forintos kereset jár érte), legrosszabbul pedig kubikosként – utóbbi 149 ezer forintos keresetet jelent. A teljes cikket ide kattintva lehet elolvasni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Okirattal kell igazolni a mezőgazdasági célú munka... A 2020. november 11-től hatályos kijárási tilalom nem vonatkozik a munkavégzés esetére, továbbá a munkavégzés helyére, illetve onnan a lakóhelyre, a ...
Baráti munkavégzés az őstermelő helyett: be kell-e... Egy esetben egy őstermelő megbetegedett, helyette a felesége ment ki a piacra árulni a termékeiket. Mint közeli hozzátartozónak, van-e erre lehetőség...
Közel 15 százalékkal keresnek többet a mezőgazdasá... A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2022 áprilisában 507 500 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlag...
Vár az agrárszakma: az élettervezéshez a felnőttké... A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzet a legtöbb munkáltatót és munkavállalót érzékenyen érinti, hiszen számos olyan élethelyzet adódhat, amikor ú...
Közel 20 százalékkal nőttek az átlagkeresetek R... 2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési in...
Közel 600 millió forintos támogatással fejleszt sp... Közösen fejleszti konzorciumi együttműködését a kecskeméti központú VALKON 2007. Kft., és a budapesti TRENDENCY ONLINE Zrt. A fejlesztés célja olyan ...