Kihívások és nehézségek közepette is eredményes a magyar túzokvédelem

Az átfogó védelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült stabilizálni a túzokállományt Magyarországon, a legutóbbi felmérésen a fokozottan védett faj mintegy 1600 egyedét regisztrálták a szakemberek. A túzok a világ legnagyobb tömegű röpképes madárfaja, mely 51 éve, 1971-ben kapta meg a legmagasabb szintű védelmet. A puszta egyik legpompásabb madarának tartott faj egykor egész Eurázsiában megtalálható volt, ám a vadászat és az élőhelyének átalakulása a kipusztulás szélére sodorta, így ma világszerte veszélyeztetett. A magyar túzokvédelem eredményesen dolgozik a megmentéséért.

A túzokvédelem komplex és sokrétű feladat, hiszen a faj fennmaradása számos tényezőtől függ. Mivel mezőgazdasági környezetben, talajon fészkelő madárról van szó, olyan változatos agrártájban találja csak meg életfeltételeit, ahol a hagyományos, környezetkímélő és emberléptékű gazdálkodási formák vannak jelen – mondta az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Balczó Bertalan szerint csak olyan rendszerszintű megközelítés lehet sikeres például az agrár-környezetgazdálkodási programok kidolgozásakor, ami a gazdákkal való együttműködésre alapoz, és közben szem előtt tartja a túzok, illetve más mezőgazdasági területhez köthető természeti értékek ökológiai igényeit is. Ezáltal a természetvédelmi célkitűzéseket hatékonyan megvalósítva lehet alakítani a földhasználatot.

Kihívások és nehézségek közepette is eredményes a magyar túzokvédelem: sikerült stabilizálni a magyar állományt
Kihívások és nehézségek közepette is eredményes a magyar túzokvédelem: sikerült stabilizálni a magyar állományt

A puszta egyik legpompásabb madarának tartott faj egykor egész Eurázsiában megtalálható volt, ám a vadászat és az élőhelyének átalakulása a kipusztulás szélére sodorta, így ma világszerte veszélyeztetett és hazánkban is a legmagasabb szintű védelemben részesül. Az elmúlt fél évszázadban átfogó intézkedések és széles összefogáson alapuló szakmai munka zajlott a túzok megmentése érdekében.

A magyar túzokvédelem történelme és felépítése

A dévaványai Túzokvédelmi Állomás 1978-ban jött létre, addigra a szakemberek felismerték, hogy a fajt veszélyeztető tényezők jellege miatt az élőhelyi védelem mellett egyedi szintű védelemre is szükség van. Szél Antal István, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője elmondta, hogy a Dévaványai Túzokvédelmi Állomás eredetileg a veszélyeztetett fészkekből mentett tojások keltetése, a fiókák felnevelése és visszavadítása céljából létesült. Ám ma már jóval összetettebb feladatot lát el a Kelet-Pannon régió túzokvédelmében.

A fészekmentések gyakorlata, a rendszeres adatgyűjtések, az egyedi jelölések eredményei, a tudományos kutatások publikálása, a területek adottságaihoz igazodó mező- és vadgazdálkodási gyakorlat alkalmazása, valamint az érintett társadalmi csoportokkal megvalósuló együttműködések tapasztalatai egyértelművé tették, hogy komplex stratégiára van szükség a hazai természetvédelem ikonikus madarának megóvása érdekében. 1988-ban létrejött a Túzokvédelmi Munkacsoport, amely a hazai túzokvédelemben aktívan részt vállaló szervezeteket tömöríti. Az Agrárminisztériumon kívül 6 nemzeti park igazgatóság (a Bükki, a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság, a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Körös-Maros nemzeti park igazgatóságok) a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület és a Soproni Egyetem is állandó tagja ennek a szakértői csoportnak.

A légvezetékek földkábelre cserélése nagyban segíti a madarak szabad mozgását
A légvezetékek földkábelre cserélése nagyban segíti a madarak szabad mozgását

A vad- és a mezőgazdálkodókkal is együttműködésre van szükség

Hazánk Európai Uniós csatlakozásával és a Natura 2000 hálózat kijelölésével a korábban felaprózódott és országos viszonylatban is kritikus méretűvé zsugorodott túzokélőhelyek további fogyatkozása ugyan megállt, ám az állomány megerősítéséhez további lépéseket kellett tenni az élőhelyek megőrzése terén. A túzok védelmét hazai és uniós költségvetésű programok is segítik. Az Agrárminisztérium társfinanszírozásában megvalósuló, „A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában” elnevezésű LIFE program kiemelt célja, hogy szorosabbra fűzze az együttműködést a fokozottan védett faj megóvásában érintett csoportokkal. Így például a mező- és vadgazdálkodókkal, vagy éppen az áramszolgáltatókkal, hiszen a légvezetékek földkábelre cserélése nagyban segíti a madarak szabad mozgását.

Fontos eredmények a túzokvédelem területén

Az elmúlt fél évszázad eredményeinek köszönhetően a túzokélőhelyek fogyatkozása megállt. Az állomány stabilizálódott és mára már a túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya a Kárpát-medencében, azon belül is Magyarországon található. A Kárpát-medencei túzokállomány igazoltan 2200 fölé emelkedett, mintegy 200 példánnyal többet regisztráltak, mint korábban. 

Lóránt Miklós, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője úgy fogalmazott: 

elmondhatjuk, hogy ma már elegendő információval és szakmai ismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy jól tervezni tudjuk a védelem gyakorlatát és kiszámítható legyen annak eredményessége. Jól ismertek azok a kulcsfontosságú területek, ahol megfelelő kezeléssel, a rendelkezésre álló források összpontosításával, valóban nagyon hatékonyak tudunk lenni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Autógumi rizsháncsból és pitypangból A világ gumigyártó cégei az utóbbi években arra törekednek, hogy minél kevesebb kőolajszármazékot használjanak fel az autógumik gyártása során, vissza...
Háromszázötvenmilliós környezetvédelmi beruházás a... Több mint 350 millió forint értékű környezetvédelmi beruházást valósított meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. A programban kisvizes élőhelyek ...
Természetkárosítás Zalában – vádat emeltek a... Vádat emeltek egy Magyarországon állattartással foglalkozó szlovén földbérlő ellen, mert mezőgazdasági tevékenységével védett madarak, rovarok, illetv...
Biomasszával fűthetik Tatabánya 23 ezer háztartásá... Nagymennyiségű faapríték szállítását teszi lehetővé az a 2032-ig érvényes szerződés, melyet a Vértesi Erdő Zrt. és a Tatabánya távfűtését biztosító Ta...
Gombázzunk környezettudatosan! Ugyan még tombol a nyár, de lassan közeleg a gombaszezon. Évről-évre többször is elhangoznak a gombaszedés szabályai, de a környezettudatosságról kevé...
Hazánk ökológialiag nagyon sérülékeny Mint az kiderült, Magyarország az ökológiailag legsérülékenyebb országok közé tartozik. A legfontosabb klímaproblémáink közé tartozik a csökkenő talaj...