Kihat a mezőgazdaságra is, hogy a cégek többsége jelentős béremelést tervez jövőre

A magyarországi vállalatok várakozásai pesszimistábbak lettek a 2023-as gazdasági évet illetően, ám a cégek fele még így is bővülésre számít jövőre. A nagyobbik hányaduk bérfejlesztést tervez – állapította meg a Profession.hu friss HR Körkép 2022 tanulmánya. A jelenlegi munkaerőpiaci kihívásokat és a jövő évi várakozásokat vizsgáló tanulmány megállapításairól november elején közleményben tájékoztatták az MTI-t.

A felmérés során a megkérdezett cégek 63 százaléka jelezte, hogy tervez bérfejlesztést 2023-ra. Öt százalék alatti béremelés akalmazásával számol a cégek 4 százaléka, 5-9 százalék között emelné a béreket 21 százalékuk, 10-14 százalékkal közel a felük, míg 15 százaléknál magasabb fizetésemelést tervez 25 százalékuk.

Kihat a mezőgazdaságra is, hogy a cégek többsége jelentős béremelést tervez jövőre - Fotó: Magro.hu, CSZS, Akasztó
Kihat a mezőgazdaságra is, hogy a cégek többsége jelentős béremelést tervez jövőre – Fotó: Magro.hu, CSZS, Akasztó

A tervezett bérfejlesztésekkel a munkaadók jelentős része a jelenlegi munkaállományának megtartását tervezi biztosítani.

Nehezebb a munkaerő pótlása, mint 2021-ben

Az elemzés rámutat, hogy a tavalyinál nehezebbé vált a kieső munkaerő pótlása a vállalatoknál. Amíg 2021-ben a megkérdezett cégek fele, az idén már a 60 százaléka jelezte, hogy kevesebben jelentkeznek a meghirdetett pozíciókra, 75 százalékának pedig kihívást jelent a megfelelő jelöltek megtalálása – írták.

A munkaerő-elvándorlás a cégek háromnegyedét érinti, emellett nőtt azoknak a cégeknek az aránya tavalyhoz képest, amelyeknél legalább 3 százalékos, vagy annál nagyobb a fluktuáció. Közülük minden harmadik vállalat 10 százalék fölötti fluktuációról számolt be.

Bár a fluktuációnak bizonyos esetekben serkentő hatása is lehet egy vállalat működésére, jelentős kiadással járhat a cégek részéről. „Hosszan elhúzódó, nem hatékony felvételi folyamat esetén pedig akár elégedetlenséget, végezetül további felmondásokat is okozhat szervezeten belül. A betanulás többlet idő és energia ráfordítását igényli a meglévő kollégák részéről, a megmaradt munkamennyiség pedig szintén őket terheli a felvételi folyamat lezárultáig. Nem véletlen tehát, hogy a cégek a legtöbb esetben ragaszkodnak a bevált munkavállalóikhoz.

Fontos, hogy a munkaerőfelvétel minél hatékonyabb legyen és a lehető leggyorsabban megtörténjen: a munkáltatóknak érdemes egyszerre több csatornán, intenzíven toborozniuk, hogy minél több releváns, jó jelölt közül választhassanak, és minél rövidebb ideig terhelje a kollégákat egy esetleges kiesés” – mondta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

A leginkább érintett terület az élelmiszeripar, az egyéb könnyűipar, a nehézipar és gépgyártás, a szállítás, posta és raktározás.

A béremelés témájával is foglalkozó adatfelvétel online kérdőívvel történt 2022 augusztusában és szeptemberében a Profession.hu ügyfélkörében, az első körben 240, a második körben 345, a harmadik körben pedig 398 cég megkérdezésével – közölték.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Egy magyar megye, ahol nagyot növekedtek az agrárb... Megugrottak a bérek a mezőgazdaságban. 2012 és 2017 között országosan közel 31 százalékkal nőtt a szektorban dolgozók fizetése. Tavaly volt a legnagyo...
Ezeket kell tanulni, hogy 2030-ban biztos állása l... 2030-ra 3,8 millió szakemberre (specialistára) lesz szükség Romániában. A legtöbb területen azonban a képzés deficites - derül ki az Európai Szakképzé...
Hiába a sok elbocsátott, az idénymunka nem mindenk... Nem reális választási lehetőség a mezőgazdasági idénymunka az itthon vagy Nyugat-Európában elbocsátott magyar alkalmazottak többségének – derült ki e...
Rendezné az olasz kormány az illegálisan dolgozó k... Az olasz kormány azt tervezi, hogy törvényesíti az illegálisan az országban dolgozó külföldiek munkavállalását. Luciana Lamorgese olasz belügyminiszt...
Pincérek dolgoznának a szántóföldön A koronavírus járvány következtében nem csak a 65 év felettieket bocsátották el a legtöbb munkahelyről; a vendéglátásban és turizmusban dolgozók nagy...
Az ültetvények munkaerőgondjait is megoldhatja a m... A szórványban található gyümölcsösök nagy részét a pusztulás fenyegeti. Az idős, beteg fák fenntartása szinte alig gazdaságos, a gyümölcsösök túlnyom...