Kiemelkedő támogatások a hazai állattenyésztők és az élelmiszeripar számára, nagyot fejlődik az agrárszakképzés is

Mintegy hárommilliárd forintot kapnak fejlesztések megvalósítására az agrárszakképzési centrumok – mondta az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán. Nagy István az állattenyésztők és az élelmiszeripar számára biztosított támogatásokra is kitért. Az Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek című program projektzáró rendezvényén arról beszélt; a cél, hogy a pályaválasztás előtt álló tanulók minél többen az agrárszakképzést válasszák, tudásuk pedig olyan naprakész, korszerű és modern legyen, amellyel versenyképesek az ágazatban.

 Ahhoz, hogy a szakképzésről olyan képet tudjunk felmutatni a gyerekeink számára, amely vonzóvá teszi a szakmát, befektetések szükségesek – jelentette ki a tárcavezető az Agrárminisztérium beszámolója szerint.

Nagy István agrárminiszter hazatért a megyébe az agrárszakképzés és a támogatások témáival - Fotó: Pelsőczy Csaba
Nagy István agrárminiszter hazatért a megyébe az agrárszakképzés és a támogatások témáival – Fotó: Pelsőczy Csaba

A térségi agráriskolák vezetőihez és kancellárjaihoz szólva az agrárminiszter kifejtette: a fejlesztések mellett az a lényeg, hogyan lehet az iskolákra bízott gyerekeket a szakma felé terelni, számukra jövőképet mutatni, mert – szavai szerint – mit sem ér a technológia, ha nincs, aki ezeket üzemeltesse. A nagy értékű gépek, a precíziós technológia és az ebből származó rengeteg adat nem használható, ha nincs szaktudás ezeket üzemeltetni, ha nincs értő ember, aki ezeket az adatokat feldolgozza és meghozza a legjobb gazdálkodási vagy művelési döntéseket – mondta Nagy István. 

Ezért óriási felelősség a szakképzés fejlesztése, hiszen a családi gazdálkodásra építő magyar modell gyakorlatias, jól képzett, középfokú végzettségű szakembereket igényel – tette hozzá.

Fejlesztések, támogatások, források

Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára előadásában elmondta, a szaktárca az elmúlt két évben 1570 milliárd forintnyi fejlesztésről döntött, a fő stratégiai cél az állattenyésztés, az élelmiszeripar és annak megújulásának támogatása volt. A Vidékfejlesztési Programon keresztül az állattenyésztési ágazatot tekintve több mint 500 milliárd forint fejlesztési igény érkezett be a szaktárcához. Ez 2700 családi gazdaság gép- és eszközfejlesztését tette lehetővé, a gyümölcstermesztési beruházásokra, valamint az alapanyag-feldolgozásra pedig 160 milliárd forintos forrás hasznosul. Élelmiszeripari fejlesztésekre 750 milliárdos keretet biztosítanak, az első támogatói döntések már megszülettek – jelezte a helyettes államtitkár.

Az agrárkörnyezet- és ökológiai gazdálkodási fejlesztésekre 1,7 millió hektáron jelentkeztek a gazdák, számukra megháromszorozott forráskeret áll rendelkezésre. A mezőgazdasági kisüzemek támogatására eddig 15 ezer családi gazdaság nyújtott be kérelmet, amire hatalmas, 82 milliárd forintnyi forrásigény érkezett be az Agrárminisztériumhoz.

Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára előadásában elmondta, a szaktárca az elmúlt két évben 1570 milliárd forintnyi fejlesztésről döntött, a fő stratégiai cél az állattenyésztés, az élelmiszeripar és annak megújulásának támogatása volt - Fotó:  Dodó Ferenc, Szon.hu
Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára előadásában elmondta, a szaktárca az elmúlt két évben 1570 milliárd forintnyi fejlesztésről döntött, a fő stratégiai cél az állattenyésztés, az élelmiszeripar és annak megújulásának támogatása volt – Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu

“Nagy terveink vannak az agrárszakképzési centrumokkal és az agrár-felsőoktatási intézményekkel még az idei évben. A közös munkának eredményeként komoly fejlesztésekben tudunk együtt gondolkodni” – mondta a helyettes államtitkár. Emlékeztetett: 

a 2023-tól megváltozó támogatási rendszerben több mint 2800 milliárd forint az a támogatási összeg, amelyet csak a beruházásokra fordítanak majd a magyar mezőgazdaságban.

 Az agrárszakképzési centrumok vezetői nagyon sokat tettek a magyar mezőgazdaság utánpótlásának és felnőttképzésének fejlesztésén - Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu
Az agrárszakképzési centrumok vezetői nagyon sokat tettek a magyar mezőgazdaság utánpótlásának és felnőttképzésének fejlesztésén – Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu

A 2019-ben indult, több mint egymilliárd forint értékű Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek című program során több mint száz képzést indítottak a projektben résztvevő Északi és Alföldi Agrárszakképzési Centrum diákjai számára.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szemmel az agrárszakképzés fejlesztését bemutató programról:

“A magyar vidék valódi értékei az abban dolgozók” címmel hozta a Kelet-Magyarország Szon.hu portálja a rendezvényen elhangzottakról készített riportját. Ezt is érdemes továbbolvasni, a helyi szemmel látva a programot.

A magyar agrárium legnagyobb kincsei azok a fiatalok, akiket piacképes tudással vérteznek fel az agrárszakképzési centrumok, és akik a jövőben is biztosítják a mindennapi kenyerünket – így fogalmazott Nagy István agrárminiszter azon a projektzáró eseményen, aminek a baktalórántházi Fenyves Szálloda adott otthont.

A rendezvényünk a vidékfejlesztés sikerének ünnepe – ezt Ferdinánd Ágnes, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgató-helyettese mondta. Azokról a kihívásokról is beszélt, amelyekkel a mezőgazdaságban dolgozóknak szembe kell nézniük.  

Ferdinánd Ágnes, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgató-helyettese szerint  különösen nagy jelentősége van a most zárult projektnek, ami képzésekkel és tréningekkel segítette az őstermelőket, a családi gazdaságokban dolgozókat - Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu
Ferdinánd Ágnes, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgató-helyettese szerint különösen nagy jelentősége van a most zárult projektnek, ami képzésekkel és tréningekkel segítette az őstermelőket, a családi gazdaságokban dolgozókat – Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu

Az éghajlatváltozás miatt kevesebb a víz és a termőföld, viszont egyre több élelmiszerre van szükség. Ezeket a problémákat pedig csak jól képzett, a modern technológia vívmányait hatékonyan alkalmazó dolgozók képesek megoldani. 

Ezért van különösen nagy jelentősége e most zárult projektnek, amely képzésekkel és tréningekkel segítette az őstermelőket, a családi gazdaságokban dolgozókat. 

Kiválóan teljesítettek az agrárképzéseken résztvevő emberek

A képzések közel kétharmada a pandémia időszakára esett, ez pedig nagy terheket rótt az oktatókra, akik a nehézségek ellenére jelesre vizsgáztak. Ahogy a résztvevők is remekül teljesítettek: alacsony volt a lemorzsolódás, az átlag pedig 4,4, ami nagyon jó eredmény. A képzéseknek köszönhetően tudásalapú gazdálkodás valósulhat meg, a termelők helyben boldogulhatnak, ezzel pedig erősödhet a magyar vidék – tette hozzá Ferdinánd Ágnes.

Nagy István agrárminiszter a szakképzés fejlesztéséről és eredményeiről is sokat beszélt - Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu
Nagy István agrárminiszter a szakképzés fejlesztéséről és eredményeiről is sokat beszélt – Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu

A magot elvetették, érik az eredmény

Sokszor elmondjuk, hogy az erőfeszítéseink célja az önellátásra törekvés, a minőségi élelmiszerek előállítása és azok értékesítése a külföldi piacokon – de valóban ezek a legfontosabb feladataink? – tette fel a kérdést dr. Nagy István agrárminiszter, aki a választ is megadta a felvetésre.

Ezeknél is fontosabb az, hogyan tudunk vonzó jövőképet mutatni a fiataloknak. Hogyan tudunk esélyegyenlőséget teremteni, s biztosítani számukra a felzárkózás lehetőségét.

Minden talpalatnyi földet meg kell művelni, a teremtett világot megőrizni, s gördülékennyé tenni a generációváltást – abban, hogy ezek megvalósuljanak, az agrárszakképzésben dolgozóknak nagy a felelősségük. Ez volt a célja a képzés átalakításának, az agrárszakképzési centrumok létrehozásának.

Az oktatóknak egy addig ismeretlen struktúrában kellett dolgozniuk, erős konkurenciával is megbirkózva, és sok ellentétes érdeket összefésülve. Nem volt könnyű, de megoldották.

A magot sikeresen elvetettük, megérkezett rá a májusi eső, és sorjázik a vetés – itt tartunk most: nem vagyunk még az út végén, de az irány helyes – mondta a tárcavezető, aki elmondta: a jövőben az öt agrárszakképzési centrum összesen 15 milliárd forintot fordíthat fejlesztésekre, de az igazi értéket nem ez, hanem az ágazatban dolgozók jelentik.

Nagy István agrárminiszter az állattenyésztők és az élelmiszeripar számára biztosított támogatásokra is kitért - Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu
Nagy István agrárminiszter az állattenyésztők és az élelmiszeripar számára biztosított támogatásokra is kitért – Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu

Nem mehetnek home office munkavégzésbe

Mit sem ér a 100 millió forintos kombájn, ha nincs, aki kezelni tudja, és hiába dobnak ki a számítógépek ezernyi adatot, ha nincs, aki azokat feldolgozza, értékeli és mindezekre alapozva döntéseket hoz. Ezért a legnagyobb kincs az ember, aki állatot tenyészt, zöldséget-gyümölcsöt termeszt, vagy élelmiszert dolgoz fel – nélkülük megáll az élet. A pandémia alatt bebizonyosodott, hogy a legtöbb ágazat leállhat, elvonulhat home office-ba, a mezőgazdaság viszont nem. De felértékelődik a szerepe most, a szomszédunkban dúló háború alatt is. Hiszen olyan, ötven éve elfelejtett fogalmak kerülnek elő, mint az éhezés vagy az ellátási problémák. Mindezek is azt mutatják, hogy a magyar vidék nélkülözhetetlen, az itt élő fiatalok jövője pedig a képzési centrumok kezében van – tette hozzá a miniszter.

Fejlődni akartak a mezőgazdasági gyakorlatban

Az összesen 108 képzésen közel 3 ezren szereztek OKJ-s bizonyítványt vagy D kategóriás jogosítványt, a csekély mértékű lemorzsolódás és a jó eredmények pedig azt mutatják, hogy valóban azok vettek részt ezeken, akik fejlődni, tanulni akartak – ezt mondta Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója, aki az egymilliárd forintos projekt megvalósításának nehézségeiről is beszélt.

Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója az egymilliárd forintos projekt megvalósításának nehézségeiről is beszélt - Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu
Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója az egymilliárd forintos projekt megvalósításának nehézségeiről is beszélt – Fotó: Dodó Ferenc, Szon.hu

A megvalósítás kezdetén centrumok ugyan még nem léteztek, de az intézmények már közösen kezdték el a munkát, amiben az oktatóinknak, partnereinknek kiemelt szerep jutott. A képzésekben 120 oktató vett részt, nagy részük már nem fiatal, így nekik nagy kihívást jelentett az, hogy digitálisan kellett oktatniuk, kapcsolatot tartaniuk, vagy a tananyagot számon kérniük. Kitűnően megoldották, ezért nagy köszönet illeti őket – tette hozzá a főigazgató a helyi portál riportja szerint.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Június 17-től lehet LEADER támogatási kérelmeket b... Megjelent az EMVA-ból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről sz...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Elindult a 2013 LEADER program, akár 50 millió Ft ... A LEADER 2013 pályázat a vidéki vállalkozásokat hivatott támogatni. Egyaránt érdekeltek lehetnek kezdő és már működő vállalkozások, akik nyereségeseb...
Gép támogatási pályázat hamarosan! Hamarosan induló pályázatra hívjuk fel a figyelmet. Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek és technológiai berendezések, traktorok beszerz...
Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...