Kevés lett az idei akácméz

Megérkezett az első, komolyabb, mézterméssel kapcsolatos információ az idei szezonról. Az eredmény tájegységenként változó, összesítve viszont lesújtó. Sokkal kevesebb lett az akácméz, mint tavaly és a repceméz mennyisége sem lett túl fényes.

Azt hallani lehetett már hetekkel ezelőtt is, hogy az április végi fagyok miatt gyenge lehet az akácméz termés, de ami csak felvetés volt, az most be is igazolódott. Az akácméz mennyisége tájegységenként, sőt, méhészetenként is kifejezetten ingadozó képet mutat, de országos szinten megállapítható, hogy gyenge szezon volt az idei.

Nem állunk jól idén mézügyileg
Nem állunk jól idén mézügyileg

 

A rossz termés nem csak a fagyra vezethető vissza. Szakértők ugyanis elmondták, hogy a tavaly őszihez képest egyes helyeken felére esett vissza a méhcsaládok száma, méhegészségügyi problémák miatt.

De nem csak az akác, a repce sem adott túl sok mézet idén. A gyenge termés a hazai ellátást nem veszélyezteti, viszont az exportra rányomhatja a bélyegét. Viszont az hízelgő lehet a hazai méhészekre nézve, hogy a környező országokban még a hazainál is rosszabbul alakul a méz-szezon, így várhatóan sokan fogják keresni a magyar mézet, amit így jobb áron lehet eladni.

Forrás: nak.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
A sok eső miatt kevés mézünk lesz Állítólag a görögök után nálunk a legnagyobb a méhsűrűség, a megyék között Zala vezet. Nem sokra megyünk a statisztikával idén, a méhészek nem örültek...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
Bajban a méhészek A tavalyi időjárás rontotta a méztermés mennyiségét és minőségét egyaránt. Az okokat cikkünkből tudhatja meg, és kiderül belőle az is, mennyi mézet ál...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...