Kétméteres, 56,5 kilós szürkeharcsát fogtak ki tilalmi időszakban, elkapták őket a rendőrök

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két tiszaburai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi Kiskörénél, a Tisza folyó 392. folyamkilométerénél csónakból horgászott 2021. január 23-án 13 óra körül. Ott a folyóból egy 56,5 kg súlyú, 212 cm hosszú szürkeharcsát fogtak ki. A jogsértők a kifogott halat telefonon eladásra kínálták egy halétteremnek, azonban a kiérkező egyenruhások a vendéglőnél tetten érték a feltételezett elkövetőket, akiket elfogtak és előállítottak a Kiskörei Rendőrőrsre.

Tiszabura község Jász-Nagykun-Szolnok megye Kunhegyesi járásában található, innen indult horgászni két férfi a Tiszára. Egy hatalmas szürkeharcsa akadt a horgukra, amit ki is fogtak. Azonban a szürkeharcsa 2020. december 1. és 2021. február 28. közötti időszakban fogási tilalom alá eső halfaj, ezért annak kifogása tilos. A rendőrség nyomozói a két férfit gyanúsítottként kihallgatták, a szürkeharcsát pedig lefoglalták. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást az ügyben – írta a Police.hu.

A rendőrség honlapján fotót is közölt a hatalmas szürkeharcsáról:

Fogási tilalom idején akasztott, kapitális méretű szürkeharcsa miatt indítottak eljárást két tiszaburai férfi ellen - Fotó: Police.hu
Fogási tilalom idején akasztott, kapitális méretű szürkeharcsa miatt indítottak eljárást két tiszaburai férfi ellen – Fotó: Police.hu
Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...
Iskolai tananyag lesz a horgászat? Érdekes ötlettel állt elő a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Terveik szerint 3 éven belül az általános iskolákban oktatnák a horgászatot, s...
2 év járhat orvhalászatért Az utóbbi években sokat panaszkodtak a horgászok a Balatonra. Leginkább a kevés hal miatt emelték fel hangjukat. Most azonban változni látszik a magya...