Két részletben fizetik ki a dohánytermelőket

Két részletben fogják megkapni a dohánytermesztéshez nyújtott 5 milliárd forintos állami támogatást a gazdálkodók. 3,5 milliárd forintot nemzeti, a fennmaradó másfél milliárd forintos összeget pedig de minimis forrásból kapják majd meg a gazdálkodók.

A hektáronkénti átlagosan 900 ezer forintos támogatási összegből 600 ezer forintot a tárgyévben, 300 ezer forintot pedig a következő év első harmadában fizetik ki számukra.

A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett, az európai uniós szerkezetátalakítási támogatás kiesésével a kormány az átmeneti nemzeti támogatások segítségével biztosítja azt, hogy a termelők hozzájussanak a termeléshez szükséges támogatáshoz. Támogatás nélkül “szabadjára engedni” egy ilyen ágazatot súlyos hátrányt, végső esetben annak megszűnését jelentette volna – mondta Nagy István. Vélekedése szerint nemcsak a dohánytermelésben foglalkoztatott 20 ezer ember megélhetése került volna veszélybe, hanem elveszett volna a szakmába fektetett eszközpark és a gyakorlati tudás is.

Két részletben jutnak hozzá támogatásukhoz a dohánytermesztő gazdák
Két részletben jutnak hozzá támogatásukhoz a dohánytermesztő gazdák

 

Idén még minden dohánytermelő várhat támogatást, mivel az eredetileg 2014-re meghirdetett, de 2015-ben kifizetendő támogatás keretében a Burley dohányfajtánál hektáronként közel 500 ezer forintot, a Virginia esetében közel 660 ezer forintot kaphatnak meg a termelők. A gazdálkodóknak ezzel kapcsolatban nincsen dolguk, a megemelt összegeket ez erről szóló rendelet megjelenése után várhatóan június végén utalja át számukra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

Simon Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, a dohánynak nagyon fontos szerepe van Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdaságában, az ágazat főleg alacsony iskolai végzettséggel rendelkező embereket foglalkoztat. A megyében mintegy 4 ezer hektáron termelnek dohányt, csak a nyírbátori térségben ezer hektárnyi ültetvényt gondoznak – mondta a kormánypárti politikus.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
Tej-, zöldség-gyümölcs és cukoripari termelők, áll... Összeszedtük a novemberben megjelent, az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiadott közleményeket. Ne maradjon le a tevékenységét érintő ...
Támogatások és kifizetés igénylések 2015-ben is folytatjuk jó szokásunkat, és havonta rendszerezzük a legfrissebb MVH által kiadott közleményeket, pályázati lehetőségeket, módosításokat,...