Két magyar lány baktériumkoktélja szabadíthatja meg a világot a műanyagoktól, a Techstars is befektetett

Két magyar fiatal olyan, a világon egyedülálló baktériumkoktélt állított elő, amely 7 hét alatt képes bármilyen egyszer használatos műanyagot lebontani. Az ipari tesztelés most kezdődik meg, miután a Poliloop nevű biotech startupjukba a budapesti Vespucci Partners és a világ egyik legelismertebb nemzetközi akcelerátora, az amerikai Techstars is befektetett. A folyamat végére a műanyagokból újra természetazonos anyag lesz: a lebontással szerves iszapot, komposztot nyernek, amiből bioműanyag is előállítható.

A Poliloop két alapítója, Madaras Liz és Lévay Krisztina a Budapesti Műszaki Egyetem gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzésén ismerkedtek meg. Valami másra vágytak, mint a hagyományos, gyógyszercégeknél épített vegyészmérnöki karrier, ezért az egyetemi óráik után és hétvégente, saját erőforrásból laboratóriumi kutatásokba kezdtek, és azt vizsgálták, hogy az ő szakterületükön hogyan tehetnének valamit a természet védelméért – írta meg a Forbes.

A Poliloop két alapítója, Madaras Liz és Lévay Krisztina
A Poliloop két alapítója, Madaras Liz és Lévay Krisztina

Az eredmény

A két fiatal körülbelül 2 év fejlesztés után egy olyan baktériumkoktélt állított elő, amely a főleg élelmiszeriparban használt, gyorsan keletkező csomagolási műanyagok mindegyikét képes lebontani 6-8 hét alatt.  A folyamat végére a műanyagokból újra természetazonos anyag lesz, hiszen a lebontással szerves iszapot, komposztot nyernek, amiből bioműanyag is előállítható. Ezzel a megoldással a Poliloop egyfajta körkörös gazdaságot teremt meg, amivel a nagy FMCG-cégeknek lehetősége lesz ugyanazt a műanyag csomagolást újra és újra felhasználni. A Poliloop eljárása minden előzetes kémiai kezelés, feldolgozás és komolyabb tisztítás nélkül képes eltüntetni a műanyagot, ráadásul a folyamat során nem szabadul fel semmilyen káros anyag.

A támogatók és a többiek

A Poliloop 2019 elején bekerült az amerikai Techstars akcelerátor 3 hónapos Abu-Dzabi  programjába, ahol cégindításhoz, valamint üzlet- és termékfejlesztéshez kaptak tanácsokat. Azóta Liz tölti be az ügyvezetői feladatokat, Krisztina a technológiai fejlesztést viszi, Antal Gábor pedig minden operatív feladatot visz a beszerzéstől a back office-ig. Nemrég csatlakozott hozzájuk Colin Helm, aki egy másik Techstars-startuptól került a Poliloop körébe, ő az értékesítési és marketing feladatokat látja el. A most következő mérföldkő az ipari tesztelés lesz, amely sikeres elvégzése után már több Fortune 500-as cég is jelezte, hogy együttműködne a céggel.

A biotechnológiai startupba a Techstars eljárásmódja szerint 20 ezer dollárt és 3 havi képzést ajánlott 6 százalék tulajdonrészért cserébe.

A program végén újabb 100 ezer dollárt (kb. 31 millió forintot) fektettek be átalakuló tagi kölcsön formájában, amit most, a magyar Vespucci Partners befektetésekor konvertált részvényekre. A Vespucci Partners 2 millió dollárt (kb. 630 millió forintot) fektetett be kisebbségi tulajdonrészért cserébe, amit a cég főleg a skálázódás és ipari tesztelés finanszírozására fordít majd. Az alapítók továbbra is többségi tulajdonban vannak.

Így írnak a módszerükről:

Létrehoztunk egy baktérium koktélt, mely alkotói együttes erővel képesek lebontani a műanyag hulladékot. A polimerlánc szén atomjai szolgálnak elsődleges szénforrásul, amit aztán a sejtek anyagcsere folyamataik fenntartására fordítanak. A folyamat hasonló, mint ami egy komposztáló ládában zajlik, csak itt a nyersanyag fosszilis eredetű. Ezek a mikroorganizmusok elérték, hogy az egykor volt állati és növényi maradványokból felépülő műanyagok visszakapják eredeti, több millió éves szerepüket és újból a földi ökoszisztéma részei legyenek.

Milliárdok, támogatás, részesedés, bővülés

A portál arról is beszámolt, hogy a Vespucci Partners az X-Ventures Delta Jeremie-alapot vette át, amelyben 13,4 milliárd forintot kezel. USA-beli kapcsolati tőkéjükkel egyrészt magyar cégeket vinnének Amerikába, másrészt amerikai cégek fejlesztését hoznák haza. A Techstarsba is az ő ajánlásuk, egy sikeres pitch és néhány hónap válogatás után jutott ki a Poliloop. Azt már a Bahír oldalán olvashatjuk, hogy a Techstars egy olyan támogató, aki az induló vállalkozások üzleti életbeli eredményeit gyorsítja fel. Lehetőséget biztosít partnerei számára a fejlődésre, amelynek során általában néhány 10 ezer dollár befektetésével, oktatással, a közösséget biztosító coworking irodával és kapcsolati hálójával segíti a startupokat. A leghíresebb acceleratorok között van a Y Combinator, a 500Startups és a Techstars is. A velük való kapcsolat lehet a kiugrást hozhat a korai fázisban lévő startupok és a tehetséges vállalkozók számára – írják. A startup teljes történetét ide kattintva lehet elolvasni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Erre biztos nem gondolt, ebből lesz a jövő műanyag... Olasz kutatók jelentős felfedezés előtt állnak. Ha kísérleteik eredménnyel járnak, gyakorlatilag megszüntethetővé válik a környezet műanyagokkal való ...
Mi kerüljön a komposztba? Egyre népszerűbb a kerti hulladékok otthoni feldolgozása, a komposztálás. Mind többen jönnek rá, hogy nem kell feltétlenül megszabadulni, zsákokba, ku...
A komposzthalmot nemcsak rakni, bontani is kell Kétféle kertészkedő van: aki komposztál, és aki szemétnek nézi az aranyat érő kerti (és konyhai) hulladékot. A komposztálás a szelektív hulladékgyűjté...
Népszerű cipőgyártó kukoricából gyártaná a lábbeli... A cipők – bár divatosak és hasznosak – sok káros anyagot tartalmaznak. Elsősorban a talprészük az, ami kőolaj származékokból készül, ezért elhasználód...
Édes csomagolóanyag válthatja a jelenlegi műanyago... Az utóbbi időben többször lehetett olvasni arról, hogy tudósok biológiai módon lebomló műanyag előállításával kísérleteznek annak érdekében, hogy kise...
Valóra válhat a fantázia: húskészítés laborban... Húszmillió dollárral száll be a Memphis Meats startup-cégbe Bill Gates (Microsoft), Richard Branson (Virgin) és Jack Welch (a GE egykori vezére). A vá...