Két intézkedés enyhítheti a hazai dísznövénypiac súlyos veszteségeit

Bár az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldották a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat, összesen mintegy 174 milliárd forint veszteség érte a dísznövényágazatot a COVID-19 koronavírus hatásai miatt. A súlyos károkat két intézkedés is enyhítheti. Az egyik az energiahordozókra, a másik a szaporítóanyagok árának a támogatására vonatkozik. A kedvező döntés mintegy 100 ezer ember munkájának a megmaradását segítené.

A Világgazdaság anyaga szerint az energiahordozókra és a szaporítóanyagok árának támogatására vonatkozó intézkedés hamarosan véglegessé válhat. Az Agrárminisztérium erről szóló döntése bármely pillanatban megérkezhet, ezzel pedig 100 ezer ember munkájának a megmaradását segítené. A többségük családi vállalkozásként működik – mondta Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke.

Megroggyant a hazai dísznövénypiac, ezért két intézkedéssel enyhítenék a gondjaikat
Megroggyant a hazai dísznövénypiac, ezért két intézkedéssel enyhítenék a károkat

Legalább a bevétel fele elúszik idén

A dísznövényágazat legmeghatározóbb tevékenysége a termesztés. A vágottvirág-termesztők 85, az egynyári és balkonnövények termesztői 80, a díszfaiskolai termesztők 50 százalék körülire becsülik a bevételkiesésüket. A második negyedévben a vágottvirág-termesztők 4,7 milliárd, a virágzó cserepes dísznövényekkel foglalkozók 7,3 milliárd, a díszfaiskolák 7,3 milliárd forinttól eshetnek el. A termelők minden forrásukat a tavaszi árukészlet előállításába fektették, a tartalékaik végesek – közölte Orlóci László.

Az anyák napja nagy forgalmat hozott

Az Agrárminisztérium kezdeményezésére az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldották a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat. Az üzletek így pénteken, szombaton és vasárnap is korlátozás nélkül fogadhatták a vásárlókat. Ennek eredményeképpen országszerte jókora bevételhez juthattak a virágkereskedők, a dísznövénypiac komoly forgalmat könyvelt el. Nagy István tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a multinacionális üzletláncokra nem vonatkoznak a korábban bevezetett korlátozások, ezért egyenlőtlen versenyfeltételek alakultak ki a virágpiacon. Emiatt a virágboltoknak már eddig is jelentős bevételről kellett lemondaniuk, a járvány miatt ráadásul a diákok ballagása is elmarad, pedig ez az alkalom minden évben nagyon komoly forgalmat jelentett az ágazatnak.

Nagyon rosszkor jött, közterheket és járulékokat csökkentettek

A járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában hozta nehéz helyzetbe az ágazati szereplőket. Ezért a dísznövényekkel foglalkozó munkáltatók június végéig mentesülnek a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól. Továbbá a munkavállalóknak a járulékok közül csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot – mondta az agrárminiszter.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése,... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó támogatásokhoz kapcsol...
Anyának lenni a legnehezebb állás Sokan nem is gondolnak bele, sokszor milyen emberpróbáló feladat anyának lenni. Egy bostoni ügynökség ennek bemutatására készített egy nagyon ötletes ...
A kertészetek a vasárnapi nyitvatartásért lobbizna... A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhíté...
Kertészeti teendők januárban is! Ugyan a hideg januári időjárásban és a hóban (persze, csak ha esik egyáltalán) nem szokás a kertben dolgozni, de a vállalkozó kedvű gazdák ilyenkor is...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...