AKG exkluzív: Kérdések és válaszok az AKG-ról – 3. rész

Az Agrár Akadémia Webkonferencián résztvevők rengeteg érdekes kérdést vetettek fel a pályázattal, és kötelezettségvállalással kapcsolatban. Ezért több részben tesszük közzé a válaszokat. Aki válaszol, Kary Lóránt, az MVH Közvetlen Támogatások Igazgatóságának osztályvezetője. Olvassa el, Önnek is hasznos lehet!

A meghosszabbított pályázati határidővel már december 31-ig van lehetőség pályázni a támogatási összegekre. Azonban így is van mire felkészülni, és tájékozódni. Ebben segítünk az alábbi, gyakorlatban felmerülő kérdések megválaszolásával.

Pillangós, szálas takarmánynövények, azok füves keverékének, illetve zöldugar betakarítása, szárzúzása során kaszálatlan területet kell hagyni 5-10% térmértékben, táblánként, kaszálásonként változó helyen, a tábla szélével érintkezően legalább 6 méter szélességben. Hogyan kell a gyakorlatban ezt értelmezni?

A kaszálatlan területnek nem szükséges minden esetben ugyanott elhelyezkednie a táblán.

Jelenlegi öko gyümölcsösnek a kötelezettség alatt gyümölcsösként való újratelepítésére van-e lehetőség?

Igen, van lehetősége az ültetvény kivágására, és újratelepítésre. A pályázati felhívás tartalmazza a részletes szabályokat.

A MEPAR böngészőben felderített EOV koordináták felvitele a kérelemben biztonságos-e, tehát az ügyfelek által látott EOV-koordináták kellő pontosságúak-e? A Hivatal is ezeket látja-e?

A hivatal is ugyanezeket az adatokat látja.

A terület beadásánál az alfanumerikus lehetőség mit jelent?

Ebben az esetben az EOV koordináták kézi megadására (begépelésre) van lehetőség.

A pontozási rendszerben a horizontális szántó és az alföldi madárvédelmi program, vagy Natura 2000 terület pontszámai összeadódnak?

Pontozási táblázat alapján a választott tematikus előírás csoporthoz tartozó többletpontszámok összeadódnak. Horizontális szántónál a Natura 2000 terület, KAT terület, VTT terület és Nitrát érzékeny területek pontszámai adódnak össze.

Szükséges-e minden esetben a családi gazdaságról szóló határozat vagy csak akkor, ha valamelyik tag végzettségét akarjuk figyelembe vetetni?

Abban az esetben szükséges, ha a családi gazdaság valamely tagjának végzettségét akarjuk figyelembe vetetni.

Ha családi gazdaság vezetője szeretne belépni az AKG programba, akkor a családi gazdálkodás tagja nevére szóló földhasználatot elfogadják-e a vezető részére?

Amennyiben a területet bevitték a családi gazdaságba, akkor az Ön által említett esetben elfogadható a földhasználat a jogosultsági feltétel vizsgálatnál. Azonban pontozásnál ez nem fogadható el.

Földhasználatért járó többletpont csak abban az esetben jár, ha már a TK benyújtásakor van földhasználat?

Igen, abban az esetben jár.

Az újonnan bejelentett földhasználatról még csak földhivatali igazolás van, a bejegyzés még folyamatban. Ebben az esetben ezt az igazolást is csatolni kell a plusz pontokért?

Pontozáshoz a földhasználatnál nem kell ezt az igazolást csatolnia. Csak a nyilvántartásban szereplő adatok kerülnek figyelembe vételre.

Elég-e, ha 2016.01.01-ig a földhasználat átíratását a Földhivatalnál elindítják, vagy az átírásnak addig meg is kell történnie?

Valamennyi tematikus előíráscsoport esetében a kötelezettségvállalás 2016. január 1-től 2020. december 31-ig tart. A támogatást igénylőnek a kötelezettségvállalással érintett teljes területen, a kötelezettségvállalás teljes időtartama alatt, az adott év minden napjára vonatkozóan jogszerű földhasználónak kell lennie. Tehát 2016.01.01-re meg kell történnie az átírásnak.

A bejegyzett szívességi használat (határidő nélküli) folyamatos területhasználati jogosultságnak számít-e a teljes támogatási időszakra?

Abban az esetben, ha bejegyzésre került a nyilvántartásba, akkor igen.

A növény- és talajvédelmi szakirányítói igazolásról szóló szándéknyilatkozatot be kell-e csatolni, ha a választható előírásokból választjuk vagy csak ellenőrzés alkalmával fogják nézni, hogy teljesült-e?

Nem szükséges csatolnia a dokumentumot.

A területmérés során a sarokpontokat jól láthatóan, környezetbe illően meg kell jelölni – ez nyilvánvalóan csak fa lehet. Az előző ciklusban csak az induló pontot kellett jelölni, most majd erdőket kell kivágni, hogy az ellenőr eltaláljon a tábla szélén a sarokpontokhoz?

A pályázati felhívás módosításra került, legalább 1 pontot kell megjelölniük.

A maximum 1,5 ÁE/hektár hogyan kerül ellenőrzésre? ENAR vagy a legeltetési napló alapján?

Az ellenőrzés ENAR lekérdezés alapján fog megvalósulni.

Az ENAR létszámot a támogatási kérelem benyújtásakor vagy január 1-ével nézik?

A pontozáshoz szükséges állategységet a támogatási kérelem benyújtási időszak utolsó napjára vizsgáljuk. A gyepgazdálkodási tematikus előíráscsoportok esetében támogatásban az a támogatást igénylő részesülhet, aki a teljes támogatási időszak alatt a legeltethető állatokra vonatkozóan az ENAR-ban a legeltethető állatállomány tartójaként folyamatosan szerepel, vagyis 2016. január 1-től.

A 0,2 ÁE/hektár lefedettségnek már a pályázat benyújtásának az időpontjában meg kell lenni? És teljesíthető-e bérlegeltetéssel?

A pontozáshoz szükséges állategységet a támogatási kérelem benyújtási időszak utolsó napjára vizsgáljuk. A gyepgazdálkodási tematikus előíráscsoportok esetében támogatásban az a támogatást igénylő részesülhet, aki a teljes támogatási időszak alatt a legeltethető állatokra vonatkozóan az ENAR-ban a legeltethető állatállomány tartójaként folyamatosan szerepel. A bérlegeltetés keretén belül legeltetett állatok a gyepgazdálkodási tematikus előíráscsoportok minimális állatsűrűséghez kapcsolódó előírásainak ellenőrzésekor nem vehetők figyelembe.

A bérlegeltetés keretén belül legeltetett állatok a gyepgazdálkodási tematikus előíráscsoportra vonatkozó legeltetési sűrűséghez kapcsolódó előírás teljesítésének helyszíni ellenőrzése során abban az esetben vehetők figyelembe, amennyiben a bérlegeltetett állatok a Pályázati felhívás „V. A tematikus előíráscsoportokra vonatkozó követelmények” részének (41) pontjában hivatkozott nyilvántartásokban a bérlegeltető nevén szerepelnek, és a bérlegeltetésről a bérlegeltetett állatállomány tekintetében a támogatást igénylő a bérlegeltetett állatállomány tartójával kötött írásbeli megállapodással rendelkezik.

Horizontális szántónál is meg kell lenni a 0,2 ÁE/hektárnak, hogy megkapjam a 4 pontot?

Állatállományért járó többletpont abban az esetben adható, ha az ENAR és OLIR nyilvántartások alapján a támogatást igénylő a támogatási kérelem benyújtási időszak utolsó napján legalább 0,2 állategység/hektár, a támogatást igénylő tenyészetébe bejelentett legeltethető állattal rendelkezik. Az állategység meghatározása során a hektárra vonatkozó adat a támogatást igénylő által szántó és gyep földhasználati kategóriába bevinni kívánt földterület nagyságának összegzésével történik.

A bérlegeltetés megengedett, és az elfogadható-e a horizontális szántónál pontozásnál?

Nem. Csak az ENAR-ba az ügyfélhez bejelentett legeltethető állatok fogadhatóak el.

Amennyiben valaki alföldi madárvédelmi gyepre és horizontális  gyepre is pályázik, úgy az egyes célprogramok tekintetében külön-külön is meg kell-e lenni a 0,2 ÁE/hektárnak?

Igen, külön-külön, mind a kettőnél meg kell, hogy legyen az előírt ÁE/hektár.

Legeltetéses hasznosítás esetén (ALL01, GYE01) horizontális gyepnél választható-e a “terület 5-10 %-ig kaszálatlanul kell hagyni” és a “kaszálás korlátozása időben” előírás?

Igen. Azok az előírások választhatóak együtt, amelyek a pályázati felhívás tematikus előíráscsoportok előírástáblázata mellékletében szerepelnek, és a “választható előírások egymáshoz való viszonya” ezt nem zárja ki.

Szálas pillangós termesztése esetén, amennyiben bevállalom az 5 hektáros táblanagyságot, hogyan oldható meg mondjuk egy 30 hektáros tábla feldarabolása? (50-60 cm növénykultúra nélküli terület?)

Táblák elkülönítésére több lehetősége is van, néhány példa ezekre: eltérő növényi kultúra (eltérő hasznosítási kód), eltérő növényfejlettségi állapot, 50-60 cm széles kultúra nélküli sáv a két tábla között.

Az alföldi madárvédelmi gyepes programnál hogyan jön össze a választott környezeti hozzáadott értéknél a 16 pont, mikor ott csak egy választható előírás van, melynek az értéke 6 pont? Elírás lenne, és lemaradt egy egyes a hatos elől?

MTÉT gyepterületek tematikus előíráscsoportok esetében a környezeti hozzáadott érték kritérium minden esetben – függetlenül attól, hogy a támogatást igénylő választ-e a választható előírások közül – 10 pont. Amennyiben a támogatást igénylő a választható előírások közül is választ, abban az esetben a választott előírás környezeti hozzáadott értékének pontja a 10 ponthoz hozzáadódik.

A válaszokat köszönjük Kary Lórántnak, az MVH Közvetlen Támogatások Igazgatóság osztályvezetőjének. Folytatása hamarosan következik! Még több kérdés az első és a második részben olvasható!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Európai Bírósági döntés a Natura 2000 területekről... A Natura 2000 besorolású területeken végrehajtott beruházások mindig is érzékeny témának számítottak mind a beruházók, mind a természetvédők, mind ped...
Ellentételezést kapnak a gazdálkodók Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatáscsökkentés gazdálkodókra gyakorolt hatásainak ellentételezéséről szóló kormány...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Megnyerte a lepkepert a másfél milliárdra perelt k... Kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított az a kokadi gazda, aki az ügyészség szerint cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű ...
Novemberi támogatások Bár lassan végéhez közeledik az utolsó őszi hónap, van még néhány pályázat, melyekre lehet támogatásért jelentkezni. Figyelje az időpontokat, mert egy...
8,4 milliárd Ft kifizetése folyamatban Az MVH a napokban indítja a különleges tejtámogatás második körének kifizetését. Múlt héten pedig már elkezdte utalni a területalapú ültetvénytelepíté...